2010. dec. 23.

Napfivér, Holdnővér

Filmajánló



"Pietro Bernardone gazdag itáliai kereskedő, szép feleségével és egy minden jóval elhalmozott fiúval, Francisszal. Francis sokáig él léhűtő módjára Assisben, sokat iszik és nem veti meg az asszonyokat sem. Barátaival együtt eléggé hírhedté válik az ott élő emberek között. Amikor háború tör ki Perugia és Assisi között Francis és barátai bevonulnak a hadseregbe, ahol nem sokkal később fogságba esnek. Egyedül Francisnak sikerül megszöknie. Mire betegen hazatér, hatalmas változásokon megy keresztül. Elkezd örülni az élet apró dolgainak, a madarak csicsergésének és megveti azt az életet, amit korábban élt. Története akkor kezdődik el igazán. Otthagyja apját és elhatározza, hogy koldulásból élve, saját kezével fog templomot emelni Istennek."

Napfivér, Holdnővér (olasz-angol filmdráma, 1972). Az Assisi Szent Ferenc, a ferences rend megalapítójának életéről készült filmet szombaton (december 25-én) 0.50 órától sugározza a tv2 televízió. Rendező: Franco Zeffirelli.

Forrás: port.hu

2010. dec. 21.

Elérhető tudatszintek

Részlet dr. Szász Ilma "Elérhető tudatfokozataink a hinajána buddhizmus, a hinduizmus, a kereszténység, a kabbala és a szufizmus szerint" című írásából

Különbözőképpen „hangszerelve”, egyszerűbben vagy részletesebben kifejtve feltűnően hasonló rendszerekhez jutottunk. Mielőtt a létrán való emelkedés módozataira egy mai megfogalmazást ismertetnénk, szögezzük le azt, ami a leglényegesebb. Belső megtisztulás nélkül nem lehet feljebb jutni. Hiába használ valaki modern eszközöket: a két agyfélteke működését szinkronizáló zenét, vagy lebeg egy izolált kád magas sótartalmú oldatában, ami a külső ingerek zömétől megszabadítja. Ezek az elme átállását a csendre elősegíthetik, de az erkölcsi tisztulást, a döntést a magasabb szinttel való azonosulás mellett nem helyettesíthetik. Ezért is van, hogy hiába tálaljuk valaki számára a legjobb módszereket, nem fogja gyakorolni azokat, mert belül tulajdonképpen fél a következményeitől, vonakodik jelen szintjét elhagyni és a magasabb szint konzekvenciáit felvállalni. Nem igaz, hogy nem volt módja megtalálni a helyes technikát, vagy nincs ideje gyakorolni azt, hanem az a helyzet, hogy nem áll készen a továbblépésre, valójában még nem tanítvány. (Keleti mondás szerint: Nem az igazi Mesterben van hiány, az igazi tanítványok hiányoznak).



Az antropomorf és a nem-antropomorf út iránti motiváció szempontjából hadd idézzük egy nagy, megvilágosodott mester: Nisargadatta Maharaj megállapítását a ma emberéről: „A férfi nő utáni vágya maga az ártatlanság, ha összehasonlítjuk az örök személyes üdvösség iránti vággyal.” És ezt még kiegészíthetjük elhunyt szeretteink viszontlátása iránti vágyunkkal. Eszerint a motiváció a magasabb éntudatok elérésére nagyobb, mint az én azonnali felszámolására irányuló tendencia.

A lehetséges lépcsőfokok korszerű megfogalmazására sokan vállalkoztak. Itt most a DA LOVE ANANDA vagy DA FREEJOHN néven publikáló Franklin Jones előrehaladott jógi7 rendszerét választottam bemutatásra. (Folytatás az oldaltörés után.)

2010. dec. 20.

Koncert

A debreceni Dementia együttes koncertje a Pallagi úti sporttelepen

Fotók: Pásztor Zoltán

2010. dec. 19.

Hasonmása mindannak, ami van

Darabos Pál: Hamvas Béla "psychologia vera"-ja

(részlet)

"A lélek eredete Böhménél Isten szeme, ezért alapállása a tűz, a "sóvárgó, önemésztő hideg tűz", amiből ki kell lépnie a szeretet szelíd és meleg tüzébe. Mivel a lélek a tűzből lépett ki, természete tűzszemcse, amely minden irányba lát – ellentétben a már földre zuhant lélekkel, amely csak kifelé, lefelé és hátrafelé lát –, és a látás ezért nem passzív, hanem aktív és teremtő, ahogy Hamvas nevezi: imaginatív látás. A természettudomány azonban csak a földre zuhant lelket tartja reálisnak, és róla a következő megállapításokat teszi, amit Hamvas mítosznak nevez: az ember eredete állati – a szellem az idegrendszer terméke –, az élet vége a halál. Ezeket a "szcientifista" megállapításokat Hamvas teljes egészében elveti.



A léleknek több alapvető ismérvét sorolja fel Böhme nyomán: először is a lélek nem nő-jellegű, nem anima, ahogy ezt Európában hirdetik, de nem is hím-jellegű, tehát Jung kifejezésével nem animus, hanem ősnemű, vagyis görög kifejezéssel androgün – és ez Böhme lélektanának lényege! A modern európai lélektan ezt nem érti meg, ezért több betegséget okoz – mondja –, mint amennyit meggyógyít, mert gyógyítani csak a teljes lélekkép ismeretében és annak helyreállításával lehetséges. Másodszor a lélek nem mikrokozmosz, nem kis világmindenség, hanem mikroteosz, vagyis kis istenség – eredeténél fogva. Harmadszor az eredeti lélek nincs alávetve az idő törvényének, mert öröklétű. Ezeket az alaptulajdonságokat az ember a bukásakor eljátszotta, és két féllénnyé vált, férfivé és nővé, mikroteoszból a kozmosz rabszolgája lett, és öröklét helyett megismerte a halált. A halál fejti le a lélekről a turbá-t (Böhme kifejezése a létezésnek a bukás utáni rongáltságára, őrületszerű megzavarodására), és ennek nyomán az ismét visszatérhet eredeti állapotába. Megjegyzendő még, hogy a bukás után az ősi egység a természetet képező négy elemre (föld, levegő, víz és tűz), valamint a lelket alkotó négy temperamentumra (melankolikus, flegmatikus, szangvinikus, kolerikus) esett szét. Ezeket mind integrálni kell az ötödik, összefoglaló elembe, a quinta essentia-ba, hogy az eredeti egységes állapot helyreálljon, mert "a lélek az egész gyermeke, ahogy Böhme mondja: hasonmása mindannak, ami van. " (...)

"Az (...) éberségnek két feladata van: az egyik az emberi léleknek önmaga valódi lényére való felébresztése az evilágon, a másik pedig a lélek túlvilági szerepének betöltése. Ez utóbbi azért fontos, mert az emberi lélek a túlvilágra csak éberségét viheti át, és ha ez erős, akkor könnyen átléphet evilágról oda. Hamvas azt mondja, hogy a túlvilágon a léleknek nem szabad megrettennie az őt fogadó "irtózatos fénytől", mert ha megretten, akkor visszazuhan a szamszárába, a kába képek világába. Az őt fogadó "irtózatos" fényben pedig fel kell ismernie azt, hogy "ez a fény nem egyéb, mint az emberi éberség isteni ősképe, az örökkévaló éberség."

"A léleknek tehát két alapvető állapota, formája van. Az egyik az említett meg nem nyilvánult és soha nem változó egyetemes lélek, a másik a megnyilvánult egyéni, személyes lélek. Az egyetemes lélek, az örök lélek, a világlélek, az Átman, a halhatatlan isteni én, a nagy Én, az egyetlen szubsztancia, az ember igazi énje. Őt a kis én, az átmá azonban csak akkor éri el, ha a káprázatból, a májából aszkézis és meditáció, de legfőképpen éberség révén felismeri, hogy az egyetemes Én és az egyéni én nem kettő, hanem Egy. Ennek az örök léleknek a káprázata, kivetítése a világ. Az egyetemes lélekkel szemben az egyéni lélek folyamatában nézve a természetbe zuhant és teremtett első lélektől az utolsó lélekig folyton változó és sokféle formában él."

Forrás és teljes cikk: okotaj.hu - ötlet: hamvasbela.org hírlevél.

2010. dec. 18.

Szkafander és pillangó

Filmajánló

"Már vak és süket vagyok. Úgy tűnik, ennek kellett történnie ahhoz, hogy megtaláljam önmagamat."



Ma este, 23.50 órától az m2 televízión: Szkafander és pillangó (francia-amerikai életrajzi dráma). Julian Schnabel filmje.

"Jean-Dominique Bauby az Elle női magazin jól menő és híres főszerkesztője. Aztán egy napon, életének teljében, 43 évesen agyvérzést kap. Mély kómába zuhan. S mikor felébred, nem tudja mozdítani egyetlen porcikáját sem, nem tud beszélni, nyelni, enni, lélegezni. Csak segítséggel.
Locked-in-syndrome (LIS=bezátság szindróma). A test él ugyan, vegetál, de ennek semmi külső jelét nem adja. "Növény". Szakafanderbe zárt lét. A szellem viszont tökéletesen ép, szárnyalna, de mihelyt belejönne a szárnyalásba, a szkafander megakadályozza az elrugaszkodást, és szívszorító verdeséssé válik.
Bauby-t a teljes bezártság állapotából a bal szeme menti meg. Azt tudja mozgatni. A bal szemével beszél. A bal szem nem csak a lélek tükre, hanem az elszabadult szellempillangók szárnyainak mozgatója, az üde fuvallat, mely gondolatokat, szavakat, hangokat visz a szellem szárnyán.



Bauby ironikusan, ugyanakkor sorsával megbékélten beszél magáról. Nem egy összefüggő történetet olvashatunk, hanem gondolat-röppeneteket a még szkafander nélküli életből, amelyeket a jelen bezártsága még értékesebbé fényesít, s azt sugallja, hogy minden pillanat fontos az ember életében, s minden pillanatot úgy kellene élni, mintha az lenne az utolsó. Életre kelnek volt illatok, szagok, ételek, italok, nők, tapintások, simogatások, ölelések, napfelkelték, naplementék, utazások, tájak, emberek, mert a szellem tökéletesen ép. Szárnyal. Csak az a szkafander, az vet gátat a teljes, a felszabadult szárnyalásnak."

Az idézet forrása (a film alapjául szolgáló könyvről): bajla.blogter.hu

Börtön és szárnyak
Szállj csak, szállj csak szabadon

2010. dec. 8.

Buddha elsüllyedt szégyenében




Ma este 21.40 órától a Duna Televízión: Buddha elsüllyedt szégyenében (iráni filmdráma). Hana Makhmalbaf filmje.

"A felrobbanó Buddha-szobor megdöbbentő képe zárja keretbe a forgatás idején 19 éves (perzsa származású) Hana Makhmalbaf mély, bölcs, mégis derűs filmjét, mely komoly díjak sokaságát nyerte el eddig olyan fesztiválokon, mint a locarnói, velencei vagy a berlini. A film egy kendőkbe bugyolált 5 éves kislány erőfeszítéseiről szól, aki mindenáron iskolába szeretne járni egy olyan világban, ahol szinte áthághatatlan problémát jelent még egy ceruza, egy füzet megvásárlása is, túl az ultrakonzervatív tálib rezsim nők oktatását korlátozó rendelkezésein."

Forrás: Én is ember vagyok!

2010. dec. 5.

Mikszang, a szemlélődő fotográfia

http://miksangbeta.blogspot.com



"A Mikszang egy tibeti szó, amelynek fordítása: "jó szem". Alapját Chögyam Trungpa Rinpocse meditációs mester, művész és tudós Shambhala és Dharma Art tanításai képezik.
A "jó" itt nem abban az értelemben jelent jót, mint ahogy azt általában használjuk: jó és rossz. A jó itt azt jelenti, hogy elménk zavartalan, nyugodt és nyitott.
A velünk született természetünk tiszta, ragyogó, és rendkívül pontos. Ha az elménk kiegyensúlyozott és tiszta, a látásmódunk pedig képes azonosulni szívünk lágyságával, akkor abban a pillanatban a „jó szem” megnyilvánul. Ez a látásmód eredendően tiszta, akadálytalan, depresszió- és agressziómentes, független a rávetítésektől."



"Teljesen szabad. Amikor a szemünk és a tudatunk összhangba kerül, és felhagyunk a fogalmainkkal, beidegződéseinkkel, akkor teljesen a jelen pillanatba tudunk kerülni. A világ az eleven és teljes észlelés mágikus színterévé válik. Kifejleszthetjük a képességet arra, hogy megtapasztaljuk, és a szemlélődő fotográfián keresztül pontosan kifejezzük ezeket a tapasztalatokat.

A Mikszang szemlélődő fotográfia a legalapvetőbb szinten érinti a tiszta érzékelés igazságának feltárását önmagunkban. Amikor látunk valami élénk dolgot, ami nagy hatással van ránk, abban a pillanatban ki tudjuk fejezni ezt az érzést anélkül, hogy bármit hozzáraknánk vagy elvennénk. Semmi sem hiányzik. Teljesen megnyílunk a látottak felé, és lenyomjuk a gombot.
Ha engedjük, hogy a körülöttünk lévő világgal torzítások, szűrők vagy a fényképészetről alkotott beidegződések és sémák nélkül kerüljünk kapcsolatba, akkor a hétköznapi pillanataink minden eddigi elképzeléseinket felülmúló, végtelen gazdag és változatos tapasztalatok tárházává válnak.
Egy pillanat, egy gombnyomás. Nemes egyszerűség."



A blogon elérhető a szerző korábbi honlapja, Csögyam Trungpa rinpocse fotói és további "Mikszang élményblogok".

2010. dec. 2.

Jani, az istennő

Érdekes kísérlet zajlott az idén tavasszal a nyugat-indiai Ahmedábád egyik kórházában: Prahlad Jani jógit két héten keresztül tartotta megfigyelés alatt egy harminc tagú orvosi bizottság, mert az idős férfi azt állítja, hogy 70 éve nem eszik és nem iszik. A 83 éves aszkéta, akit a helyiek sadhu-ként, szent emberként tisztelnek, a megfigyelés alatt biztosan nem vett magához folyadékot és táplálékot - közölte G. Ilavazahagan, az indiai nemzetvédelmi kutatóintézet élettani kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója.
Az orvosok mágnesesrezonancia-vizsgálatot, DNS-elemzést és hormonteszteket végeztek, elektródákkal mérték Jani agy-, vese- és szívműködését, valamint egyéb idegélettani és génvizsgálatokat is elvégeztek. Ezeken kívül részletesen elemezték az aszkéta vérét is. A férfi azt állítja, kizárólag a meditációból nyeri az életben maradáshoz szükséges energiát. Arról is beszélt, hogy egy misztikus és megmagyarázhatatlan folyamat révén egy szájpadlásán található lyukon keresztül nyer vízcseppeket.



A jógi az indiai Mehsana körzetében született és nevelkedett. Elmondása szerint nyolcéves korában egy istennő megáldotta, és azóta barlangokban él. Életét Ambaji istennő szolgálatának szentelte, ennek megfelelően tűzvörös szárihoz hasonló ruhában jár, orrkarikát és karpereceket visel, haját pedig karmazsinszínű virágok ékesítik. Homlokán piros „tika” látható, mely a férjezett hindu asszonyok hagyományos megkülönböztető jele. Követői az idős férfit mataji-nak, istennőnek szólítják.
A kórházi tartózkodás során a fakír egy speciális kórteremben lakott, melyben a vécékagylót elreteszelték, és folyamatos videofelvételt készítettek. Állításának igazolása érdekében Mr. Jani beleegyezett, hogy a tíz nap során nem mosakszik. Mindössze száz milliliter vizet adtak neki minden nap, hogy a száját kiöblíthesse, ezt miután kiköpte, mércével ellátott edényben fogták fel, így ellenőrizve, hogy nem ivott a folyadékból.
A hinduk között nem szokatlan, hogy 8-10 napos böjtöket tartanak, a jógik pedig akár 50 napig is képesek élelem nélkül meditálni (a leghosszabb feljegyzett koplalás, amit túl is élt az éhező, 74 napig tartott), víz nélkül azonban csak néhány napig képes működni az emberi szervezet, 72 óra után már halálosak is lehetnek a kiszáradás tünetei, és 5-6 napnál tovább elméletileg lehetetlen víz nélkül élni a tudomány jelenlegi állása szerint.
A vizsgálatokat vezető orvos, dr. G. Ilavazhagan szerint, ha sikerül rájönniük, hogyan képes táplálék nélkül élni a jógi, az "forradalmasíthatja az orvostudományt".

Forrás:
http://news.bbc.co.uk
http://abcnews.go.com/Health
http://www.dailytelegraph.com.
http://index.hu/tudomany
http://index.hu/tudomany
http://geographic.hu

2010. nov. 27.

"Minden vallás igazsága ugyanaz"



A spirituális zenét kedvelők egyik legújabb felfedezettje, a szikh vallást követő és népszerűsítő, 1972-ben született Snatam Kaur amerikai énekesnő, dalszerző. Magával ragadó, "lélekemelő" énekét körülbelül egy évvel ezelőtt hallottam a Tiszta Hangok Rádión, de akkor nem tudtam, hogy ki az előadó és hosszas nyomozás után sem találtam meg. Nemrégiben azonban a debreceni programokat is hirdető zen.eoldalon bukkantam rá újból.

A fenti dal szövege a Múlmantra, a szikh hit deklarációja, "gyökérmantrája". Fordítása: "Egy Isten van. A neve Örök Igazság. Minden dolgok Teremtője és mindent átható Lélek. Félelem nélkül való. Gyűlölködés nélkül való. Időtlen és forma nélkül való. Születésen és halálon túli. Önmagától való. A Guru (Nának) kegyelméből ismert."

Snatam Kaur honlapja, ahol még több zene meghallgatható és sok információ található róla: www.snatamkaur.com
szikh vallást mintegy 500 évvel ezelőtt Nának guru alapította. A guru szó tanítót jelent, a szikh vallást követő embereket pedig szikheknek, azaz tanítványoknak nevezik. Maga a szó a tanítványt, vagy tanulót jelentő szanszkrit „sisya” szóból származik. Az indiai pandzsábi nyelvben maga a szikh is tanulást jelent, így a Tíz Guru tanítványaira és a szikhizmus élő guruja, a “Sri Guru Granth Sahib”-nak nevezett szikh szentírás tanításainak követőire utal.

A szikhizmus a hindu és muszlim vallásháborúk környezetében kifejlődött vallás annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a helyes hozzáállás az erőszaktól mentes hinduizmusban a „szent háborút” folytató iszlámmal szemben. A szikhizmus hiteinek magja az egy Istenben és a szentírásukban leírt Tíz Guru tanításaiban való hit. A társadalmi hagyományok és berendezkedéseket illetően valamelyest eltér a hinduizmustól és az iszlámtól is (így például elutasítja a kasztrendszert és a purdah-t). Jelenleg 23 millióra tehető a szikhek száma. Legtöbben közülük Pandzsáb területén élnek, Északnyugat-Indiában, a vallás keletkezési helyén.



Nának 1469-ben született a pandzsábi Lahor melletti kis faluban, Talvandiban. Szülei hinduk voltak, ám ő hinduk és muszlimok között nőtt fel. 30 éves korában Nának guru három napra eltűnt, és mindenki azt hitte, hogy vízbe fulladt. Visszatértekor ezek voltak az első szavai: „Nincs olyan, hogy hindu vagy muszlim, kinek az ösvényét kövessem tehát? Isten ösvényét fogom követni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy minden vallás igazsága ugyanaz. Szerinte a vallások között fennálló, külsőségekben megnyilvánuló különbségek nem lényegesek.
Nának guru úgy gondolta, hogy Isten új üzenetet küldött számára, amely sem az iszlám, sem a hindu tanításokból nem következett. Életének hátralévő részét az üzenetnek a terjesztésével töltötte. Feljegyezték róla, hogy kimondottan a hindu és muszlim szent helyek felkeresésére törekedett, és ott hirdette tanait.

Négy „hősies” utazás után (északra Tibetbe, délre Sri Lankába, keletre Bengálba és nyugatra Mekkába és Bagdadba) Nának guru a hinduknak és muzulmánoknak egyaránt tanított és ennek során tanítványokat, szikheket gyűjtött maga köré. Tanításai a vallásnak az emberiség életében betöltött szerepéről szóltak. Szerinte a vallás fő feladata a népek egyesítése, és fájlalta, hogy a gyakorlatban a vallás inkább egymás ellen hangolja az embereket. Különösen sajnálkozott a hinduk és muszlimok közötti ellenséges érzületeken, és bizonyos szertartási módozatokon, amik szerinte akadályozzák a hívőket az Istenre való koncentrálásban, így tovább akart lépni mindkét vallás gyakorlatain. Ellenezte a kasztrendszert. Jól ismert mondását „Nincsenek hinduk, nincsenek muszlimok”, Szigh guru fejlesztette tovább: „Tekintsd egyenlőnek az emberi faj egészét.”. A guru élete utolsó éveit a pandzsábi Kartárpur városában élte le, ahol sokan meglátogatták, hogy tanuljanak bölcsességéből. Kartárpurban létrehoztak egy közösséget, amely mindenki felé barátsággal viseltetett, és ingyenkonyhát nyitottak a szegények és nélkülözők számára.

Halála előtt kijelölte utódját, a szikh közösség új tanítóját (guru). Ez a rendszer folytatódott, míg az utolsó, a tizedik guru, Gobind guru (1666–1708) megalapította 1699-ben a szikhek megkülönböztető azonosságát jelentő szertartásokat.

A szikhek hite szerint a Mindenható Isten a személytelen, alaktalan végső valóság, Ő a Teremtő, a személyes megmentő, a belső tanító, aki mindentudó, mindenható és anyagtalan. Isten mindeneken keresztül nyilatkozza és jelenti ki magát a világmindenségben, de semmilyen véges képzet nem imádható Istenként, aki végtelen. Isten Nánakot és az őt követő kilenc gurut, valamint az írásokat választotta az isteni világosság megtestesítésére, de egyik sem imádható Isten(ek)ként. Isten az ürességről való mély elmélkedésben létezett számtalan korokig, míg elhatározta a világmindenség és az élet megteremtését. Csakis Isten tudja, hogy mikor és hogyan volt a világ, az élet és az első tett megteremtve.

Az amritszári Aranytemplom, a szikhek legszentebb temploma
A szikhek egyistenhitűek. Úgy hódolnak Istennek, hogy őszinte életet élnek, és törődnek másokkal. Minden napot hajnali mosdással kezdenek, és a guruk tanításain elmélkednek. Szerintük a lélek a születés és az újjászületés körforgásába kerül. Hogy ebből kiszabadulva Istennel egyesüljenek és guruvá váljanak, fegyelmezett életet élnek, és gyakran a társadalom érdekeit szolgáló munkát végeznek (széwa), és jövedelmük tizedét a rászorulóknak adják.

Az újraszületések ellenére az egyénnek nem szükségszerűen kell a karma törvényeitől szenvednie. A szenvedés nem közvetlenül Istentől származik, ő csupán a hit és bátorság próbájaként engedi azt meg. A szenvedés gyakran sok jót hoz ki az emberiségből, mint például részvétet, könyörületet és szánalmat. A megváltás az Isten által adatott felvilágosulás, mely az újraszületésektől való felszabadulást eredményezi. Nem hisznek a Sátánban. Szerintük mi jelenleg a bűn korában élünk, mikor a gonoszság várhatóan virágzik. Az emberek lényegükben hajlamosak a kísértéseknek engedni. Isten teremtett mindent és ő adott az embereknek szabad akaratot. A gonoszságot Isten az emberiség jellemének és az áldozatok hithűségének próbájaként engedélyezi.
(A szikhizmusról szóló rész forrása és még több információ a témában: wikipedia.org)

A szikhek szent könyvét, a Guru Granth Szahibot, eredeti nevén Adi Granth, 1604-ben az 5. guru, Ardzsan állította össze, és a 10. guru, Govind Singh bírálta felül. Áhítatos himnuszokat tartalmaz, és egyedülálló módon befogadott nem szikh vallású szerzőket is, mint Kabirt és egy Farid sejk nevezetű muzulmán misztikust vagy szufit. A szikhek ezzel akarják jelezni, hogy nyitottak a többi vallás felé, hiszen soha nem állították azt, hogy az ő ösvényük lenne az egyedül igaz út.

Az Indián kívüli szikh közösségek azokban az országokban találhatók, amelyek korábban brit gyarmatok voltak: Kanada, Ausztrália, vagy olyan területeken, ahol angolul beszélnek, például az Egyesült Államokban.

(Forrás: Peter B. Clarke: A világ vallásai)
Snatam Kaur: Guru ram das

2010. nov. 24.

A meditáció hatása az öregedésre



"Régóta várt eredmény született a meditáció tudományos vizsgálata során: kiderült, hogy a gyakorlatokat végző emberek immunrendszerének sejtjei lassabban öregednek. Az eredmény úttörő lépés a pszichoszomatikus jelenségek, a lelki és a testi folyamatok összekapcsolódásának megértése felé. Az amerikai Colorado államban, a Sziklás-hegységben alapították 1970-ben a Shambhala Mountain Centert, amely a tibeti buddhizmus meditációs és jógagyakorlatainak egyik legnagyobb oktatási központja a világon. 2007-ben itt indult el a Shamatha program, amelynek keretében tudományos módszerekkel vizsgálják, hogy a meditációnak milyen hatásai vannak a szervezetre. Az első, most közölt eredmények szerint az ősi módszer még a sejtek, kromoszómák és gének működését is befolyásolja."

Teljes cikk: www.origo.hu

2010. nov. 21.

Egy szellemi út lenyomata

"Az egyetlen mód a varázslatból eltávozni, hogy az ember varázslóvá lesz."
(1947. VII.)
A Medio Kiadó gondozásában megjelent Hamvas Béla naplójának és jegyzeteinek gyűjteménye, amely az életműsorozat 23. és 24. kötete.




"(...) A Naplók negyed századot ölelnek fel (1942–1968), az idő múlásával a szerzőjük is változik, és ezt a változást érzi, értelmezi. Talán azok a legérdekesebb feljegyzések, amikor önmagával számot vet, a lelki stációit elemzi, és a megtett utat értékeli, a célt és a realizálás fokát összeveti. Mert számára a gondolat, szó és tett egysége, koherenciája alapkövetelmény, amit magával szemben támaszt. Nem autobiografikus szerző, nem fecseg fölöslegesen a kortársakról, nem leplez senkit le (bár van egy-két elejtett megjegyzése), és nem ad kulcsot a saját műveihez. Asztalfióknak ír, és a teljesítménnyel elégedetlen. Viszont elképesztő az a munka, amit a háború utáni nyomorban és a legsötétebb ötvenes években végez, aki a műveit ismeri, nagyon érdekes munkanaplót talál az első kötetben, szerzők, problémák, kérdések, fogalmak követik egymást sűrűn, sokszor címszavakban, máskor pedig mondatok, egész passzusok, amelyek beépültek más művekbe, de sok olyan van, amely töredék maradt, vagy aforizmaként is használható, bár vigyázni kell az aforizmáival, néha egész opusz kell hozzá lábjegyzetnek, ha nem csak poénkodni akar az ember. Ha lesz komoly Hamvas-filológia, a Naplók fontos támpontokat ad majd hozzá. És nyilván ő maga tiltakozna legerélyesebben az ellen, hogy valaha is tananyagként szerepeljen, vagy bármit is elnevezzenek róla. Nem fogja megúszni…
A Naplók fő mondanivalója az, hogy Hamvas életműve nem egyszerűen irodalom, hanem egy szellemi út lenyomata, amelynek állomásai irodalomként, bölcseletként is értelmezhetőek, de ha valaki elfogadja azt a metafizikát, amelyet a szerző vázol, akkor kénytelen lesz sok dolgot, talán az egész életét újragondolni. Minden ember életében lehet egy pillanat, amikor erre van szüksége vagy pár mondatra legalább, amelyek olvastán valami megváltozik, de nem elég olvasni, cselekedni is kell, elvégezni a munkát, amire az embernek lehetősége adatik. Végső soron minden mű, a Naplók is meditációs objektum, akkor kel csak életre, ha valaki megkapaszkodik egy-egy sorában, ha felhasználja, beépíti, továbbgondolja."

Forrás és teljes cikk: nol.hu

Beszélgetés Dúl Antallal, a Hamvas-hagyaték gondozójával a Naplók megjelenése kapcsán az Irodalmi Jelenen: "Lehet koncentráltan élni"

2010. nov. 18.

Nem félek: csak szennyes érintésedet éreztem

Julius Evola: A felébredés doktrínája

Tanulmány a buddhista aszkézisről

(Kvintesszencia Kiadó, Debrecen, 2003.)

"Ahogy az óceán lassanként lesz egyre mélyebb és mélyebb, a feneke fokozatosan lejt, egyre mélyül hirtelen szakadék nélkül, ugyanúgy ebben a törvényben és ebben a diszciplínában is a fokozatos gyakorlás, a fokozatos akció, a fokozatos kibontakozás van jelen, és nem a legmagasabb tudás hirtelen elérése.
Azt mondom, nem lehet a tökéletes tudást mindjárt az elején elérni; csak később, gyakorolva, kiművelve, lépésről-lépésre haladva lehet a tökéletes tudást elérni. Hogyan? Nos, jön egy ember, a bizalom által ösztönözve; eljővén, csatlakozik (az Áryák Rendjéhez); csatlakozván, figyelmesen hallgat; hallgatván, megkapja a doktrínát; megkapván a doktrínát, tudatába vésődik az; kutatja a tudatába vésődött doktrína értelmét; kutatván annak értelmét, a doktrína feltárja neki a tudást; a tudás feltárulása révén elfogadja azt; elfogadván, elmélyül abban; elmélyülvén, vitézül gyakorol; vitézül gyakorolván a legmagasabb igazságot valósítja meg, és az elmélyülés révén látja azt."




"Ezek az állomások. Itt röviden meg kell jegyezni, hogy a sor elejére helyezett "bizalom" teljesen más, mint holmi "elhívás": először is a szövegekben mindig egy olyan bizalomról van szó, amit a mester fenséges alakja és példája ébreszt; másodszor, amint az az előbb leírt sorozat felépítéséből tisztán látható, itt egy átmeneti engedményről van szó, mivel az igazi csatlakozás akkor történik, amikor az elmélyülés és a gyakorlás révén létrejön a közvetlen látás, az intellektuális intuíció képessége, ami teljesen független az előzményektől.
A következő van tehát kiemelve: "Aki nem tud vitézül gyakorolni, az nem tudja elérni az igazságot; mivel tehát vitézül gyakorol (az aszkéta), azért éri el az igazságot: így tehát a vitézlő gyakorlás a legfontosabb dolog az igazság elérése érdekében."
Természetesen van itt egy implicit feltételezés, amit rövidesen alaposan megvilágítunk, miszerint az emberek, akikhez (a Buddha) szól, egyáltalán nincsenek elbutulva, és nem intellektuális vélekedés gyanánt fogadják el a szupraszenzitív valóság létét, hanem azáltal, hogy benső és természetes érzékük van arra. A "közönséges ember" számára, aki bensőleg úgy véli: "Nincs adomány, nincs adományozás, nincs áldozat, nincs másvilág, nincs szellemi születés, nincsenek a világon tökéletes és beérkezett aszkéták és bráhmanák, akik - miután megvilágosodott előttük, és láthatóan megjelenítették és elmagyarázták nekik - annak és annak a világnak a hiányát hirdetnék" - a doktrína mintha ki sem lenne fejtve, mivel ezeknél hiányzik ama "bizalomhoz" szükséges elemi feltétel, ami a "nemes ifjút" jellemzi, és ami a fenti sorozat első tagját alkotja. Az egyik szöveg találó hasonlata szerint olyanok ezek az emberek, mint az "éjszakába hajított dárdák".
Azon pragmatikus és antiintellektualista elsőség kapcsán, amivel az akció rendelkezik a felébredés doktrínájában, a nyílvessző igen szuggesztív hasonlatát kell felidézni. Szó esik egy nyílvesszővel meglőtt emberről, akihez barátai és társai orvost hívnának, ő azonban nem hagyja kihúzni a nyilat, amíg meg nem tudja, ki találta el, mi a neve, melyik nemzetséghez tartozik, milyenek a vonásai, az íja nagy volt-e vagy kicsi, milyen fából készült, milyen volt a húrja, és így tovább. Ez az ember előbb halna meg, mintsem hogy mindezt megtudhatná. Pontosan ugyanígy viselkedne az, mondja a szöveg, aki csak akkor lenne hajlandó a Magasztost követni, ha az választ adna a különböző spekulatív kérdésekre, kifejtve, hogy örök-e a világ, vagy sem; test és lélek különböznek-e, vagy sem; vagy hogy a Beérkezett számára mi a túlvilág, és így tovább.
Mindezt, mondja a Buddha, nem hirdettem ki. "És miért nem hirdettem ki? Mert ez nem üdvös, egyáltalán nem aszkétikus, nem vezet elutasításhoz, nem vezet elszakadáshoz, nem vezet megsemmisüléshez, nem vezet lecsendesedéshez, nem vezet kontemplációhoz, nem vezet felébredéshez, nem vezet ellobbanáshoz: ezért nem hirdettem ki."
Az embert és a világot illető ellentétes elméletek közül - amelyek jellegükben a kanti antinómiákra emlékeztetnek - igaz lehet egyik is, másik is. Egyetlen dolog bizonyos azonban: az állapot, amelyben az ember ténylegesen találja magát itt lent, és amelynek megsemmisítéséhez már életében megkapja a tanítást".
Az idézetben tett hivatkozások a "szövegre" az Anguttara-nikáyo, a Majjhima-nikáyo, a Dhammapada és a Dígha-nikáyo egyes részeire vonatkoznak.

2010. nov. 16.

Vallás: háború vagy béke?



Az idén hatodik alkalommal rendezik meg a Létkérdés konferenciát, amely a társadalomtudomány és a teológia érdemi párbeszédének előkészítését (majd a későbbiekben a párbeszéd folyamatos fenntartását) tűzte célul a különböző, Magyarországon intézményes formában jelen lévő teológiák bevonásával.
A program keretében, az ELTE BTK Gólyavárban (1088 Bp., Múzeum krt. 18.) november 18-án, csütörtökön többek között előadást tart Csányi Vilmos etológus (A vallás mint konfliktusforrás), Sonkoly Gábor történész (Vallásháború és vallásbéke), Tüske László arabista (Az iszlám és a vallási erőszak) és Tóth-Soma László vallásfilozófus (A vallási erőszak legitimitása). Az előadásokat és vitákat követő kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Cser Zoltán buddhista teológus, Kodácsy Tamás református teológus, Vankó Zsuzsa adventista teológus, Rozs-Nagy Szilvia evangélikus teológus és Tasi István (Isvara Krisna dász) kultúraantropológus. Moderátor: Nagypál Szabolcs katolikus teológus. A részvétel ingyenes.


A konferencia honlapja: letkerdes.xtreemhost.com

A korábbi évek előadásai (többek között Pilling János, Nádas Péter, Daubner Béla, Herczog Mária, Vekerdy Tamás, Czeizel Endre) meghallgathatók ITT.
"A vallásháborúk újabb eljövetelére vonatkozó jóslatok alapja a modern tudományosságnak a felvilágosodástól eredeztethető azon tétele, mely szerint a vallások – a premodern történeti tapasztalatok alapján – meghatározó társadalmi normaként belső kirekesztést (vallásüldözés, pogromok, stb.) és külső konfliktusokat (vallásháborúk, erőszakos térítőhadjáratok, stb.) indukálnak. Innen datálható az a vallásokat „dehonesztáló” nézet is, hogy a nem empirikus, illetve nem a nyugati tudományosság racionalitásának elveit követő világmagyarázatok hiteltelenek, mitikusak.
Ám a tudomány és teológia különválása miatt a jelenkori társadalom-, valamint társadalmi jelenségek értelmezésének társadalomtudományos modelljeiben – pl. civilizációk összecsapása, társadalmi, ill. politikai laicitás, posztmodern vallásgyakorlási formák, stb. – megjelenő vallás- és vallásosság-kép nem veszi figyelembe, nem aknázza ki a különböző teológiákra jellemző társadalommagyarázó elveket és rendszereket."

(Részlet a rendezvény honlapjáról)

2010. nov. 13.

Dzogcsen: tudatosnak lenni és nem szétszóródni

Az előzetes hírek szerint hamarosan ismét tanítást és konzultációt tart Budapesten, a Sambhala Tibet Központban John Myrdhin Reynolds (Lama Vadzsranatha). A nyingma lámával 2004-ben Hendrey Tibor készített interjút, amely a nol.hu-n jelent meg.



Részlet a beszélgetésből:

H.T.: Mind a szutrikus mind a tantrikus tanítások állítják, hogy az előkészítő gyakorlatok alapozása nélkül nehéz hozzáférni a magasabb szintek megvalósításához. Az a veszély is fennáll, hogy bajba kerül az ember, és még jobban összezavarodik a tudata. Miért gondolja, hogy ez az idő megfelelő a Dzogcsen tanítására, amely a legmagasabb szintű tanítás?

J.M.R.: Én a két régi iskola, a Nyingmapa és Bön szemlélete szerint beszélek. Ha más iskolák lámáit kérdezzük, egészen mást hallunk. A nyingmapák és a bönpók szerint Buddha tanítása három szinten szólal meg: Szutra, Tantra és Dzogcsen. A Szutra tanításai nem titkosak, Buddha nyilvános tanításait tartalmazzák olyan témákban mint filozófia, pszichológia és így tovább. Úgy halad az ember benne, hogy fogadalmakat tesz, elkötelezettséget vállal, kezdve a menedékvétellel, együttérzést és a megvilágosodás gondolatát fejleszti ki.
Második a Tantra szintje, amit nem szabad összekeverni a Dzogcsennel. Kapcsolódnak egymáshoz, de módszereik különbözőek. A Tantra beavatási rendszer. Mielőtt megkapnánk a tanítást és a gyakorlatot, beavatást kell kapnunk. Így csak a beavatottaknak szól. Ugyanakkor széles körben adnak beavatásokat a tibeti lámák itt, nyugaton is. Nagyon is lehetséges, hogy a nyugatiak beavatásokat kapjanak ezekhez a gyakorlatokhoz. Titkosságát tekintve a kjerim, vagy vizualizációs gyakorlatok nem olyan titkosak, nem is különböznek más vallások hasonló gyakorlataitól, melyekben felidézzük az isteni formát, istenséget, angyalt, és akkor tapasztaljuk, hogy a spirituális energia, az áldás, a bölcsesség árad ebből az isteni formából belénk.
Azután a magasabb tantrákban ön-átalakítás történik, melynek során isteni formává alakulunk, hogy még közelebb kerüljünk azokhoz a képességekhez és bölcsességekhez, melyeket a felidézett archetipikus minőség képvisel. Ezt nyugodtan végezhetjük, ha megkaptuk a beavatást, a vizualizációt és az instrukciót hozzá. Valamivel titkosabb szint a belső jógagyakorlatok szintje, amit tibetiül cá lung néven ismerünk. Ha nem eléggé jól ismered a gyakorlatokat, kárt okozhatsz magadban mind fizikailag, mind pszichikai energiád keringési rendszerében, mint amilyen a kundalíni. Ámbár nincs semmiféle veszély, ha megkaptad a megfelelő instrukciókat és azok szerint haladsz, de ezt például nem lehet pusztán könyvekből megtanulni. Igaz, hogy a hatha jóga is ebből a hagyományból nőtt ki, de kiragadták eredeti spirituális környezetéből, és itt nyugaton főként fogyókúraként alkalmazzák. Lehet, hogy jobban érzed magad tőle és tényleg fogysz is, de magasabb spirituális célja van a hatha jógának és más jógáknak is, amelyeket megtartottak ezoterikus formában azok számára, akiket megfelelően beavattak és instrukciókkal elláttak.

2010. nov. 11.

Ne vásárolj semmit!



November utolsó péntekén, ezúttal 26-án, az idén is világszerte megrendezik a "Ne vásárolj semmit!" napot. Az akció vidám és kritikus tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a jólét, a vagyon egyenlőtlen elosztása, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen. A nemzetközi vásárlásmentes napot 1992-ben kezdeményezte a kanadai Ted Dave reklámszakember, aki elmondása szerint megelégelte, hogy munkája során olyasmiket kell rábeszélnie az emberekre, amelyek nagy részére azoknak nincs is szükségük.
A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országokban a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak.


A témáról bővebben: http://www.sulinet.hu
Kapcsolódó link: A Tudatos Vásárlók Egyesülete honlapja

2010. nov. 7.

Mi legyen ebédre?

Eszkimó: „Ha nem tudnék Istenről és a bűnről, akkor is pokolra jutnék?” Pap: „Nem, akkor nem.” Eszkimó: „Akkor minek mesélt róluk?”  (Annie Dillard)

"Azzal a paradox ténnyel nézünk szembe, hogy az oktatás az intelligencia és a szabad gondolkodás egyik legfőbb akadálya lett." (Bertrand Russell)

"A demokrácia az, amikor négy farkas és egy bárány arról szavaz, hogy mi legyen ebédre." (Ambrose Bierce)

"Mindenki a terrorizmus megállítása miatt aggódik. Nos, van rá egy igazán egyszerű módszer: ne vegyünk részt benne többé." (Noam Chomsky)

"Ha a disznók szavazhatnának, minden alkalommal a moslékos vödröt hordó embert választanák meg disznópásztornak, akármennyit ölt is mellékesen." (Orson Scott Card)

"Nem bízok azokban, akik jól tudják, milyen tetteket vár tőlük Isten, mert azt látom, hogy ezek a tettek mindig megegyeznek a saját vágyaikkal." (Susan B. Anthony)

"Terrorista az, akinek van egy bombája, de légierőre nem futja neki." (William Blum)

"Politikai rendszerünk a legkegyetlenebb, legalattomosabb és legönzőbb halandóknak ítéli oda a hivatalt, aztán pedig megjátsszuk a meglepettet, amikor a hatalomért bármire képes emberek a hatalom birtokában bármit meg is tesznek." (Michael Rivero)

"Ha valóban az igazságot keressük, akkor életünkben legalább egyszer kétségbe kell vonnunk mindent, amennyire csak lehetséges." (René Descartes)

"Aki felhalmoz – akár pénzt, akár tudást –, az nem lehet szabad." (J. Krishnamurthi)

"Vásárlás… Az emberek elköltik a nem létező pénzüket cuccokra, amelyekre nincs is szükségük… Hogy aztán kimeríthessék a hitelkeretüket és életük hátralevő részében 18%-os kamatot fizessenek valamire, ami 12 dollár 50 centbe került. És még csak nem is tetszett nekik, mikor hazaértek vele. Nem valami okos dolog, emberek, kurvára nem valami okos dolog." (George Carlin)

"Teljes mellszélességgel az egyház és az állam elválasztása mellett vagyok. Szerintem ez a két intézmény külön-külön is eléggé kikészít bennünket, szóval a kettő együtt a biztos halál lenne." (George Carlin)

"Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek." (Paulo Coelho)

"Senki sem inkább rabszolga, mint azok, kik tévesen szabadnak hiszik magukat." (Goethe)

Forráshttp://www.forradalommost.bplaced.net

2010. nov. 6.

2010. nov. 2.

Kilépés a nappalból

Részletek Hamvas Béla naplójából

1943. december 12.
Tegnapelőtt és tegnap állandóan visszatért bennem Hoffmansthal egy mondata: bereitet euch auf ungeheures Licht! - Valahányszor a külvilágtól elfordultam, a befelé pillantást ez a mondat kísérte, mint egy felharsanás. Egyébként emészt a munka. Az a munka, amely nem engedélyez önmagán kívül semmit. Ó, szeretnék elmélyedni, szeretnék egész nap imádkozni és meditálni és szolgálni Neki, s az Ő közelében lenni.
1939 óta az Úr álmomban többször megjelent. Hetekig mind magamban őriztem a megjelenés hatását. Az utóbbi másfél év alatt nem, bár sokszor nagyon-nagyon kívántam. A napokban gondoltam ezt: az Úr mindig másféleképpen jelentkezik. A kezdetlegesebb léleknek képalakban. Később már szellemi alakban. Tavaly Oroszországban mint ,,jelenlét,,. Szent színe előtt éltem. November 11-én mint Élő Szó jelentkezett bennem, amikor azt mondta: ,,Nincsen olyan kicsiny dolog, amit meg ne hallgatnék, ha szíved mélyéből szólasz hozzám.,, Milyen nagy kegyelem volt ez! És milyen nagy kegyelem az, ha ezenfelül még világos tudattal meg is értem. Most már tudom, hogy mi a kinyilatkoztatás, és ez hogyan történik.
Nem kell hozzá mágia, hókuszpókusz. Ó, nem. Tiszta szív, semmi egyéb - és az Ő kegyelme.

 

1943. december 9.
Nyugtalansággal beoltva. Türelmetlenség. Az, ami ebben az életben megnyilatkozik, csak mása és kései következménye annak, ami magasabb létemben már megtörtént. Áhítatos figyelem magasabb létem felé. Türelmetlen kívánság, hogy alacsonyabb életem a magasabbal teljesen azonos legyen. A realizálódás vágya és szenvedélye. Mert a magasabb a reális. - Délután gondoltam: milyen csekély különbség van mostani és tíz év előtti életem között - kívülről. Milyen óriási különbség van - belülről. Milyen csekély azonban a valódi realizálás, hogy kívülről nem az látszik, ami belülről van - vagy kívülről nem az van, ami belülről látszik. Hogy tud ez kínozni! Vajon tévedés az egész - hogy megváltozottnak látok mindent (magamat) - pedig csak nézetem és szemléletem változott meg?
Ősszel elmélyülésnek indultam. De azzal, hogy Kató hazajött, megzavarodtam. Meditálni nem tudok, este az ágyban felületesen imádkozom. És hogy ez az élet meglazult, meglazult minden egyéb is. Drága Édes Jó Atyám! Segíts meg. Milyen mély és tiszta öröm volt ősszel este mindig karodba sietni - s most elepedek utána, ó egy csepp a Te jelenlétedből! Egy csepp! Szomjazom.
Akkor kezdtem rájönni a realizálás misztériumára. A szakrális. Az emberben szunnyadó világosság -
(A kézirat megszakad.)

1945. február 22–23. Szentendre - Budapest (Óbuda, Vihar u. 29.)
Isten előtt senki se mondhatja magát jónak. Előtte nincsen érdem. Minden nagy tulajdonságunk az ő ajándéka. S most, amikor napok óta érzem magamban, hogy a szított láng meggyulladt, sajátságos tűzben égek: amikor az Ő nevét magamban kiejtem, csaknem önkívületbe esek, mert tudom, ez nem jóság, nem érdem, nem nagy tulajdonság, hanem az Ő ajándéka. Magamban úgy hívom, hogy az Ima tüze. Kigyúlt végre, hosszú esdeklés, kínlódás, és még hosszabb tehetetlenség után. Amikor gondolatom hozzáér, Őt megközelíti, feléje irányul, Őt hívja, feléje néz, tapogatózik, hozzá kiált, kér, hálát ad - mindannyiszor, ahányszor csak sóhajt vagy fohászkodik, édes meleg láng tüze árad szét bennem, szívemből - vagy az Ő szívéből? - nem tudom, mert ilyenkor az én szívem olyan, mintha az Övé lenne. A szeretet tüze. Uram, édes jó Atyám. Édes Jézusom. Sokáig mintha hiába hívtam volna. Mintha elfordult volna tőlem. Talán éppen legnehezebb napjaimban, életem legsötétebb napjaiban. S ezek a napok azért voltak olyan sötétek és nehezek, mert Ő nem hallgatott meg, s kiáltásom nem ért el Hozzá. Aztán egyszerre, mint mikor a füstön a láng hirtelen áttör, kiáltásom elérte Őt. Fordítva? Az ő szava elért engem? Milyen furcsa, hogy nem emlékszem, melyik nap történt. Azt azonban tudom, hogy ez az az idő, amikor a leszámolás leírásához hozzá kell fognom.
Különös leszámolás! Nem én számolok. Velem számolnak. A leszámolást nem én csinálom, hanem én vagyok az, akivel leszámoltak. Ítélet - fölöttem ítéltek. Semmi szavam nincs, nem volt, és nem is lehetett. Az egyetlen tevékenységem: megérteni, mi történik és történt velem. Mi az értelme annak, ami történik és történt? Ami szóban forog: egy ember élete. Negyvennyolc esztendőm, az az életem, amelyet éltem, s amelyet úgy éreztem, hogy végig élni fogok, mérlegre került, ítélet alá, és elítéltetett, anélkül, hogy az ember maga megérintetett volna. Az emberre rábízták, tegyen amit akar. A sors el nem kerülhető kényszere folytán tökéletes és teljes irányváltozás. Az egyetlen, ami ehhez hasonlít: az apokalipszis, vagy a túlvilági ítélet. Átélni Ardai Virafot, a Bardo Tödolt és a Pert em Herut. Kilépés a nappalból.

2010. nov. 1.

A buddhista meditáció módszerei

Lílávajra (dr. Pressing Lajos) előadása 
E jegyzet a korai buddhizmus meditációs rendszerét mutatja be konkrét példaként azoknak az általános elveknek az illusztrálására, amelyeket az előző jegyzet az indiai szellemi rendszerekre általánosságban fogalmazott meg.
A korai buddhista hagyomány sajátossága, hogy az előkészítő gyakorlatokat követő két fő gyakorlási irány - a lehiggadás és a fölismerés gyakorlatai  - kiegészülnek egy harmadik fő meditációs módszerrel, az ún. »éberség« gyakorlatokkal.



1. Szatipatthána — az éberség gyakorlata. Az éberség a tudat alapvető képessége, mely a tudat tisztaságában, világosságában, a tudatosság minőségében mutatkozik meg. Az éberség nem kötődik konkrét formához vagy struktúrához, hanem e képességben a tudat valódi természete fejeződik ki. Gyakorlása így önmagában is üdvös, és ébresztő hatású. Másfelől olyan alapvető képességről van itt szó, mely minden tudati műveletnek, így a másik két fő meditációs irány gyakorlásának is előfeltétele.
A tudat pozitív, vagyis a valóságra ébredés szempontjából fontos képességeit a korai buddhizmus többféle szempont szerint is osztályozta, s az éberség ezek mindegyikében középponti helyet foglal el. Ez abból fakad, hogy a saját tudatállapotunkra történő reflektálás, képességeink tudatosodása és fogyatékosságaink kiküszöbölése egyaránt az éber tudatosságot feltételezi. A fölébredési képességek ilyesfajta osztályozása pl. az öt »képesség« ( indriya), melyek között az éberség (szati) segítségével egyensúlyozhatjuk ki a hitet (sraddhá) a bölcsességgel (pannyá), a koncentrációt (szamádhi) az energiával (viriya). Egy másik ilyen csoportosítás az úgynevezett »hét megvilágosodási tényező«, mely a sati mellett a valóságkutatást (dhammavicsaya), erőfeszítési képességet (viriya), lelkesültséget (píti), higgadt nyugalmat (passzaddhi ), összpontosulást (szamádhi) és felülemelkedett egykedvűséget (upékhá) tartalmazza.
Az éberség-meditáció nem irányul konkrét tárgyra, hanem egyfajta lebegő figyelem kifejlesztését jelenti, mely tisztán érzékeli a legfinomabb történéseket is, ám rögtön el is engedi ezeket anélkül, hogy formáikhoz vagy az azokra irányuló gondolatokhoz tapadna. Ez a fajta minden iránt való nyitottság meglehetősen nehéz gyakorlat, s kezdetben célravezetőbb az éberség gyakorlásának területét bizonyos fokig körülhatárolni. Az éberség-meditáció módszereit annak fő gyakorlási területei szerint különböztetjük meg:

I. Káyánupasszaná (a testre vonatkozó tudatos éberség). Sajátos módszerei: (i) a légzés éber követése; (ii) a testtartások tudatossága; (iii) a céloknak és az alkalmazott cselekvési módok alkalmasságának éber tudatossága, valamint a meditáció területének és a fizikai dolgok valódi természetének éber tudatban tartása; (iv) a test összetevő részeinek éber tudatossága; (v) a testet alkotó alapelemek tudatos megélése; (vi) a test mulandóságának ébren tartása.
II. Védanánupasszaná (az érzetek éber tudatossága). Az érzetek tudatos megélése segít ellenőrzés alá vonni a világi bonyodalmakba sodró tudattalan, spontán ösztönzéseket.
III. Csittánupasszaná (a tudatállapot éber tudatossága). Tudatos reflexió saját tudatunk állapotára, különösen abból a szempontból, hogy abban mely fölébredési képességek vannak jelen, s melyek hiányoznak. Ez teszi lehetővé az aktuális szükségleteinknek megfelelő tudatos gyakorlást.
IV. Dhammánupasszaná (a tudattartalmak éber szemlélése). E gyakorlási terület már igen közel kerül a fölismerés gyakorlataihoz, amennyiben a tudatban fölmerülő jelenségeket azok végső természetének kategóriáiban tudatosítja. E kategóriák: (i) mint a megvilágosodás akadályai; (ii) mint halmazatok; (iii) mint (önlétezés nélküli) érzékelési elemek; (iv) mint megvilágosodási tényezők; (v) mint a végső igazság kifejeződései.

2. Szamatha meditáció. A korai buddhista meditációs rendszer második fő gyakorlatcsoportja az úgynevezett elmélyedés vagy lehiggadás gyakorlatai. Ezek — egyes véleményekkel ellentétben — nem feltétlenül a tudat erőszakolt összpontosítását jelentik, hanem sokkal inkább az elterelő ösztönzések ellazítását, aminek hatására a gyakorló képessé válik tudatát a választott meditációs tárgyon elnyugtatni. A klasszikus buddhista meditációs rendszer negyven szamatha-meditációs »tárgyat« tartalmaz, melyek között egyaránt vannak színek, fizikai objektumok, mentális tárgyak, istenségek stb. E  számos tárgy közül a különféle alkatú és helyzetű gyakorlók ki tudják választani a szükségleteiknek leginkább megfelelőt.
Az elterelő ösztönzések a vágyak, ellenszenvek, nyugtalanság és aggodalmaskodás, tompaság és renyheség, valamint a szellemi út iránti szkeptikus kétely. Ezek teljes ellazítását követően a tudat belép az ún. meditációs elmélyedésekbe, melyekben az elterelő ösztönzések helyébe az elmélyedési tényezők lépnek: a figyelmi ráfordulás, a tárgy tiszta tükrözése, extatikus lelkesültség, üdvözült boldogság, a tudat egypontúsága és a felülemelkedett egykedvűség. Az elmélyedésnek nyolc szintjét különböztették meg, ahol a magasabb szinteken még maguk az elmélyedési tényezők is elnyugszanak, s pusztán a tudat tiszta, homogén áramlása és felülemelkedettsége marad.

3. Vipasszaná meditáció. A belátó megértés gyakorlása bontja le a valóságra történő ráébredés szemléleti átfordulásának akadályait, a hétköznapi megismerési sémákat. A klasszikus buddhista belátás-meditáció a világias érzékelés három alapsémáját veszi célba, s igyekszik áttörni előbb a gondolati-logikai elemzés, majd az ennek nyomán születő közvetlen rádöbbenés erejével. E három séma áttörése képezi mintegy a megvilágosodásra nyíló három kaput. A meditáció támadáspontjául szolgáló három alapséma:
(a) Maradandóság-észlelés: Jóllehet belátható minden jelenség mulandósága és pillanatnyisága, az érzéki megismerés a dolgokat tartósan létezőnek láttatja.
(b) Élvezetes jelleg tulajdonítása: Jóllehet belátható, hogy egyetlen formai jelenség sem biztosíthat tartós kielégülést és biztonságot, a világi tudat a boldogságot mégis ezek megszerzésétől és megtartásától reméli, s törekvései elsősorban ezekre irányulnak.
(c) Szubsztancia, illetve ténylegesen létező én tulajdonítása az élettelen, illetve élő dolgoknak: Jóllehet belátható, hogy a dolgok és a lények nem rendelkeznek elszigetelt, önmagukban vett létezéssel, hanem csupán feltételekbe és környezetükbe ágyazottan keletkeznek és bomlanak fel ismét, a világi megismerés mind a jelenségeknek, mind saját magunknak független, önmagában vett és tényleges létezést tulajdonít.
E három alapséma kivetülése a világi ember tudatában az eredményezik, hogy élete belebonyolódik saját
kivetítéseinek hálójába. A sémák belátás-meditációval történő lebontása nyitja meg az utat a jelenségek káprázata mögötti végső természet és a valódi értékek tudatosodása felé…

Forrás: http://terebess.hu
www.dharma.hu

2010. okt. 23.

Hullámok a létezés felszínén

Interjú Eckhart Tolléval

Forrás: http://pont.filosz.hu

- Milyen mostanában az élete? Azt hallottam, hogy egy kissé visszavonult, és sok időt tölt el magányban. Igaz ez?
- Ez inkább az előző időszakra volt jellemző, amíg meg nem jelent A MOST hatalma című könyvem. Hosszú évekig vonultam akkor el. De mikor megjelent a könyv, drámaian megváltozott az életem. Most teljes erővel tanítok és utazok. Akik azelőtt ismertek, gyakran mondják: „Ez döbbenetes! Te egy remete voltál, most pedig a világban forgolódsz!” De belül úgy érzem, semmi nem változott. Ugyanazt érzem pontosan, mint azelőtt. Még mindig nyugalom van bennem, csak átadtam magam annak a ténynek, hogy a külvilággal való kapcsolatom teljesen megváltozott. Vagyis most, ebben az időszakban nem vagyok remete, hanem épp az ellenkezője. Olyan ez talán, mint a körforgás. Lehet, hogy ez a szakasz is véget ér egyszer, és akkor újra remete leszek. De most ez van, elfogadtam, hogy állandó interaktivitásban élek. Néha, persze szakítok időt az egyedüllétre. Erre szükség is van a tanítások között.



- Miért van szüksége az egyedüllétre, és mi történik ilyenkor magával?
- Amikor emberekkel vagyok együtt, olyankor spirituális tanító vagyok. De ez csak egy funkció és nem ez adja az identitásomat. Amikor egyedül vagyok, a legmélyebb örömöm abból fakad, ha senki lehetek, ha feladhatom tanárságomat; az úgyis csak átmeneti állapot. Mondhatnám, abban a pillanatban, hogy egy csoport elhagy, már nem is vagyok spirituális tanító, megszűnik a kifelé forduló identitás, és még mélyebb csendbe süllyedek. A kedvenc helyem a csend. Az sem igaz, hogy a csend megszűnik, mihelyt beszélni kezdek vagy tanítok, hiszen maguk a szavak is a csend szülöttei. De amikor az emberek elmennek tőlem, olyankor csak és kizárólag a csend marad hátra. És ezt igazán nagyon szeretem.
- Talán jobban is bárminél?
- Nem jobban. Most egyensúly van az életemben, ami talán nem volt meg régebben. Amikor évekkel ezelőtt a belső átalakulásom megtörtént, bizonyos tekintetben az egyensúly felborult. Annyira telített és boldogságteljes állapot volt egyszerűen csak lenni, hogy minden érdeklődésem elvesztettem az interaktivitás és a cselekvés, a tenni iránt. Egy pár évre elvesztem a Létezésben. Szinte minden cselekvésről lemondtam – elég volt, hogy életben tartom magam, és ez is mennyei volt. Akkoriban teljesen érdektelenné vált számomra a jövő. Aztán fokozatosan kiegyensúlyozódtam, egész életem újra épült. Amíg nem kezdtem el írni a könyvet, az egyensúly még nem volt teljes, de most úgy érzem, megtörtént a kiegyenlítődés az egyedüllét és az interaktivitás, a létezés és a cselekvés között. Korábban mindig a Létezés javára dőlt a mérleg. Boldog, elmélyülő, szép az életem, de külső szemlélőként sok ember azt gondolja, hogy most vesztettem el az egyensúlyom, vagy hogy megőrültem. Néhányan úgy vélik, hogy bolondság volt mindent elveszni hagyni, amit addig „elértem”. Nem értették meg, hogy soha nem is volt szükségem semmire.
Nos, most tehát egyensúly van az emberekkel való találkozásaim és az egyedüllét között. És ez jó így. Igyekszem, hogy ez az egyensúly ne vesszen el. Most a cselekvés oldala látszik növekedni. Az emberek azt kívánják, hogy itt beszéljek, aztán ott beszéljek – állandó igény van az előadásaimra. Tudom, hogy most figyelnem kell az egyensúlyra, nehogy most a cselekvésbe vesszek el. Bár nem hinném, hogy ez megeshet, mégis éberséget kíván.
- Mit jelent az, hogy „elveszni a cselekvésben”?
- Elméletileg azt hogy, folyamatosan utazom, tanítok és emberekkel vagyok kapcsolatban. Előfordulhat, hogy ilyenkor a csend nem lesz ott velem. Persze nem tudom, az is lehet, hogy állandóan ott lesz, vagy hogy teljesen kimerülök. De érzem, hogy időszakosan vissza kell térnem a tiszta csendhez. Aztán tanításkor csak engedni kell, hogy ez kiáradjon. Mert a tanítás és a csend közeli kapcsolatban vannak egymással. A tanítás a csendből fakad. De amikor egyedül vagyok, csak a csend van, és nekem az a legkedvesebb.
- Amikor egyedül van, sokat törődik azzal, hogy fizikailag is csendet teremtsen maga körül?
- Igen, néha két órán át ülök egy szobában, szinte gondolkodás nélkül. Csak kitöltöm a csendet. Néha, amikor sétálok, szintén csak a csendet töltöm ki anélkül, hogy érzékszervi észleleteimmel értelmileg foglalkoznék. Ez egyszerűen az éberség egy fajtája, vagy csoda, vagy nyitottság – és mondhatom, gyönyörűséges!
- A MOST hatalma című könyvében azt állítja, hogy „A világ végső célja nem e világ határain belül van, hanem túl azon, a transzcendenciában”. Meg tudná ezt magyarázni?
- „Túl lenni a világon” nem jelenti azt, hogy a világtól elvágva, vagy a cselekvéseket megszakítva, az emberi interakciókat megállítva él az ember. A világ meghaladása a mindenfajta önkeresés nélküli hatásban és kölcsönhatásban rejlik. Más szavakkal, az önzetlen cselekedetekben. Végsősoron azt, hogy a kiteljesedéshez, az önmegéléshez, a létezéshez nincs szükség a jövőre. Felesleges fejlettebb éntudat után kutatni folyton, hisz ha a keresés, a hajhászás megszűnik, úgy már a világban élhetsz, de nem a világból. Nem kell tovább kutakodnod valami után, amivel azonosítod magad.

2010. okt. 17.

Hogyan kell tanítani?

Egy fa alatt ül a Mester és a tanítványa.
A Mester tizenhét éves.
A tanítványa hetvenéves.
A Mester tanítása abból áll, hogy hallgat.
A tanítvány hallgatja a Mester hallgatását, és minden kétsége eloszlik.

(Popper Péter: Belső utakon - Az önmagába térő ösvény - részlet)



"Szóval Dhirendránál nagyokat hallgattunk.
Körülbelül két óra alatt ez történt:

Csend.

Dhirendra: Honnét jött?
Én: Magyarországból.
Dhirendra: Hideg, vagy meleg ország? Látva, hogy értelmetlenül nézek. Milyen ott a tél?
Én: Van hó is meg jég is.
Dhirendra: Akkor hideg ország.

Csend

Dhirendra: Mi a helyzet a vallással az ön hazájában?
Én: Hát... vannak katolikusok... reformátusok... zsidók...
Dhirendra: Akkor ön nem tudja mi a vallás.

Csend

Dhirendra: Vallás az, hogy mit csinál az ember, amikor egyedül van.
Én: Ja? Hát kinyitja a televíziót, a rádiót, feltesz egy lemezt vagy egy jó kazettát a magnóra.

Csend

Dhirendra: Mit gondol ön az istenség megtestesüléseiről? De ne azt mondja, amit erről olvasott, hanem azt, mit gondol.
Én: Némi töprengés után. Hát, ha létezik isten, és ha megtestesült, akkor azt gondolom, hogy bűntudatból testesült meg.
Dhirendra: Hogy érti ezt?
Én: A teremtés miatt érzett bűntudatából. Ha van egy téren és időn kívüli lény, végtelen és örök, és ez létrehoz teremtményeket, akiknek meg kell öregedniük, tönkre kell menniük, meg kell halniuk - ennél gonoszabb dolgot nehezen tudok elképzelni. Talán bűntudatból időnként ő is végigéli a teremtményeinek a sorsát.

Csend

Dhirendra: Rendben van. Tanítani fogjuk.

Tapsol.

Bejön három jógi, meghajolnak, és leülnek egy gyékényre. Nézem őket. Kettő nagyon tetszik. Soványak, égő szeműek, aszkéták. De a harmadik egy pufók malac. Hosszú haja, szakálla hájas testére omlik. Nekem egy jógaszerzetes ne legyen kövér!
Dhirendra: Hirtelen rámutat a kövérre. Ő lesz a guruja!

A szerzetesek meghajolnak és kimennek. Én is szedelőzködöm, mert látom, hogy vége az első találkozásnak.

Dhirendra: Tudja, hogy miért őt választottam?
Én: Nem.
Dhirendra: Mert láttam, hogy ellenszenves önnek. Tanuljon alázatot!"

(Popper Péter: Belső utakon - Az önmagába térő ösvény - részlet)

2010. okt. 3.

Úton


Fotók: Pásztor Zoltán
További képek az oldaltörés után.

A szabadság mítosza

(Részlet Csögyam Trungpa: A szabadság mítosza című könyvéből)

"Amíg olyan szellemi folyamatokat követünk, amelyek megváltást, csodákat és felszabadulást ígérnek, addig a szellemiség arany rabláncának foglyai vagyunk. Lehet, hogy az ilyen drágakövekkel kivert és cizellált lánc gyönyörűen csillog, de mégis a rabságában tart bennünket. Az emberek azt hiszik, hogy nyugodtan viselhetik díszként ezt a láncot, anélkül, hogy rabokká válnának, de ezzel csupán önmagukat csapják be. Ha szellemi gyakorlásunk az ego gazdagításán alapul, akkor az nem más, mint szellemi materializmus, ami merő önpusztítás, és nem vezet sehová.
Minden eddig hallott ígéret csak ámítás. Azt várjuk, hogy a tanítások majd megoldják helyettünk a problémáinkat. Elvárjuk, hogy természetfeletti képességekhez jussunk, amelyek segítségével képesek leszünk leküzdeni a depressziót, a durvaságot és a szexuális problémáinkat. De megdöbbenésünkre ráeszmélünk, hogy ez soha nem fog megtörténni. Nagyon kiábrándító érzés felismerni azt, hogy dolgoznunk kell saját magunkon és a szenvedésünkön. Sem egy megváltóra, sem a jógagyakorlatok varázserejére nem támaszkodhatunk. Nagyot csalódunk, amikor megértjük, hogy fel kell adni hiú ábrándjainkat, és többé nem építhetünk saját megalapozatlan elképzeléseinkre.
A kiábrándulás hasznos élmény, hiszen nem jelent mást, mint az önzés és az elérés vágyának feladását. Szeretnénk kívülről figyelni magunkat, amint éppen elérjük a megvilágosodást. Szeretnénk látni, ahogy tanítványaink serege ünnepel bennünket és virágeső hullik ránk. Csodák történnek, a föld megremeg, az istenek és az angyalok pedig dicsőségünket zengik. Ez azonban sohasem fog megtörténni. Az ego szempontjából a megvilágosodás a végső halált jelenti, az én halálát, az én-enyém halálát és a figyelő halálát. A megvilágosodás a végső, végérvényes kiábrándulás. A szellemi út követése fájdalmakkal teli. A spirituális gyakorlás önmagunk szüntelen leleplezése. Az egyik maszkot a másik után kell lehántani önmagunkról, és az egyik sérelmet követi a másik.

A csalódások sorozata arra ösztönzi az embert, hogy hagyjon fel a törekvéssel. Egyre lejjebb zuhanunk, míg végül földet érünk, és megértjük a talaj alapvető józanságát. A legalacsonyabbá válunk, a legapróbb porszemmé. Teljesen egyszerűek leszünk, mentesek minden elvárástól. Ha szilárd alapon állunk, nem engedünk teret az álmodozásnak és a könnyelmű ösztönöknek. Végre képesek vagyunk dolgozni saját gyakorlásunkon. Elkezdjük megtanulni, hogyan kell megfelelően elkészíteni egy csésze teát, és miképpen mehetünk egyenesen, anélkül, hogy megbotlanánk. Életünket egyszerűen és közvetlenül éljük. Képesek leszünk feldolgozni a tanításokat, amiket hallunk vagy olvasunk. Ezek a dolgok bizonyságként szolgálnak, és arra ösztönöznek bennünket, hogy cselekedjünk porszemként, elvárások és csalóka ábrándok nélkül.
Annyi ígéretet, és oly sok csábító elbeszélést hallottunk már mindenféle izgalmas, távoli vidékekről. Annyit álmodoztunk már, de egy porszem nézőpontjából ezek a dolgok teljesen érdektelenek. Porszemek vagyunk a világmindenség közepén. Ugyanakkor a helyzetünk nyitott, tágas, csodálatos és megmunkálható. Ez valójában egy hívogató és lelkesítő helyzet. Ha porszem vagy, akkor az egész világmindenség, az egész tér a tiéd, mert nem akadályozol semmit, nem szorítasz ki semmit és nem birtokolsz semmit. Végtelen nyitottságban élsz. Te vagy a világmindenség ura, mert egy porszem vagy. A világ nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon ünnepélyes és nyitott is egyben. Lelkesedésünk alapja a kiábrándulás, és a kiábrándulás kívül esik az ego vágyainak határán."



(...) "A rajtunk kívülálló dolgokhoz való viszony élménye nem más, mint egy pillanatnyi megkülönböztetés, egy elsuhanó gondolat. Ha elég gyorsan hozzuk létre ezeket a múló gondolatokat, megteremtjük a folytonosság és a szilárdság illúzióját. Olyan ez, mint egy film. A filmkockákat nagy sebességgel játsszák le, ezért úgy látjuk, mintha folyamatosan mozognának. Az ént és a mást szilárd, állandó valóságnak hisszük, a gondolatainkat pedig úgy irányítjuk, hogy alátámasszák ezt az elképzelést. Félünk attól, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Félünk a leleplezéstől, és eltakarjuk a szemünket a mulandóság tényének felismerése elől. Ez pedig bebörtönzi az embert. Csak a mulandóság megértése adhat esélyt arra, hogy meghaljunk, és teret biztosítsunk magunknak az újraszületéshez. Ezáltal képessé válhatunk értékelni az élet teremtő folyamatát.
Az éntelenség megértésének két szintje van. Az első lépésben észleljük, hogy az ego nem létezik szilárd valóságként, mulandó és állandóan változik. Megértjük, hogy csupán a mi elképzeléseink tették szilárddá. Levonjuk azt a következtetést, hogy az ego nem létezik. Ezzel viszont létrehoztuk az énnélküliség elméletét. Jelen van a figyelő, aki az éntelenséget felismeri. Azonosítjuk magunkat ezzel a figyelővel, és fenntartjuk létét. A második szinten keresztüllátunk ezen a felfogáson, és megválunk a figyelőtől is. A valódi éntelenség az éntelenség elméletének hiányát jelenti. Az első szinten úgy érezzük, hogy létezik valaki, aki az éntelenséget tapasztalja. A következő szinten már nincs érzékelő sem. Kezdetben látjuk, hogy nem létezik szilárd én, mivel minden viszonylagos. Később azt is megértjük, hogy a viszonylagosság felismeréséhez szükség van egy érzékelőre, aki tapasztalatai által igazolja ezt az elméletet, ez viszont egy újabb viszonylagos fogalmat hoz létre, a figyelőt és a megfigyelés tárgyát.
Gyenge érv lenne az, hogy azért nincs én, mert a dolgok szüntelenül változnak. Ebben az esetben ugyanis a változást tekintjük szilárd létezőnek. Az éntelenség nem csupán egy elmélet, ami szerint az állandótlanság révén nincs mibe kapaszkodni. A valódi éntelenség az állandótlanság nemlétét is magában foglalja. A mulandóság elméletéhez se ragaszkodjunk. A mulandóság valójában nem működik. A mi tapasztalatunk a mulandóságról pusztán a bizonytalanságérzetünk terméke, egy elmélet. És ugyanilyenek a jelenségeken túli, vagy azok határain belüli egységet valló "minden egy" teóriák.
Az éntelenség elméletét gyakran használták arra, hogy a születés, a szenvedés és a halál valóságát elhomályosítsák. A probléma az, hogy ha felismerjük az éntelenség, a szenvedés, a születés és a halál tényét, könnyedén beleeshetünk abba a tévhitbe, hogy a szenvedés nem létezik, mivel nincs szenvedést tapasztaló én. A születés és a halál sem létezik, hiszen nincs, aki ezeknek a tanúja lenne. Ez nem más, mint szánalmas menekülés. Az üresség (súnjatá) filozófiáját gyakran eltorzítják a következő elmélettel: "Nincs én, aki szenvedjen. Kit érdekel a problémád? Ha szenvedsz, az csak a te illúziód!" Ez alaptalan agyszülemény, merő spekuláció. Lehet erről olvasni és gondolkodni, de vajon akkor is képesek vagyunk megőrizni ezt a közömbösséget, amikor mi magunk szenvedünk? Hát persze, hogy nem! A fájdalom sokkalta erősebb kicsinyes eszmefuttatásainknál. Ha valóban megértjük az éntelenséget, azzal elvágunk minden elméletet. Az éntelenség érzékelésének hiánya lehetővé teszi, hogy teljességében tapasztaljuk a szenvedést, a születést és a halált, mivel megszűnik az üres filozófiai okoskodás.
Meg kell válnunk minden viszonyítási pont
tól és azzal kapcsolatos elképzeléstől, hogy milyenek a dolgok, és milyeneknek kellene lenniük. Akkor lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül megtapasztaljuk a jelenségek különleges és élénk valóságát. Hatalmas tér áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a dolgokat megtapasztaljuk, azután elengedjük. A mozgás a végtelen térben zajlik. Történjen bármi, öröm vagy szenvedés, születés vagy halál, nem avatkozunk bele. Teljes ízében tapasztalunk minden jelenséget. Legyenek azok édesek vagy keserűek, tökéletes tapasztalatot szerzünk róluk. Mellőzzük a filozófiai burkot és azokat az érzelmi magatartásformákat, amelyek a dolgokat kellemesnek vagy szépnek tüntetik fel.
Sohasem esünk csapdába, hiszen az élet lehetőséget jelent arra, hogy kreatívan cselekedjünk, a kihívások pedig esélyt adnak a rögtönzésre. Furcsán hangzik, de ha látásunk kitisztul és felismerjük saját énnélküliségünket, akkor felfedezhetjük, hogy a szenvedésben öröm, a mulandóságban folytonosság, az énnélküliségben pedig szilárd létezés rejlik. Ez a transzcendentális öröm, folytonosság és létezés azonban nem a fantázián, az elméleteken vagy a félelmen alapszik."

Forrás és még több részlet ITT.
(Kép: Chagall)

2010. szept. 26.

A terrorizmus legális formája

http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/


Mert ez is csak utazás, hiába ismerős itt minden és mindenki. Érzem, hogy nem az enyém itt semmi. Itt sem. Hogy csak átutazóban vagyok-vagyunk ezen a tájon. Vendégek, az élet vendégei. A baj csak annyi, hogy rossz vendégek vagyunk a földön, turisták – és nem utazók.
"A turizmus a terrorizmus egy legális formája. Az utazás azonban egy hullámhossz, egy mentálfrekvencia. Amerre az utazó megfordul, ott mindenki megpihen – egy pillanatra. A senki földjén, amelyet magában hordoz. És amikor továbbáll, mindaz, ami előtte volt, megerősödik. A turista nyomában viszont semmi más nem marad, csak éhes szellemek, akiket egyetlen dolog érdekel: a következő turistaszezon.
A Koránban találunk egy szöveget, amely Jézust idézi. A világ, az élet híd, bolond, aki házat épít rajta. Nemhogy nehézipart, autópályát, turizmust. Utazni annyi mint a senki földjén időzni. Látni a tejben a vajat, és fordítva. Acsendben a zajt, és fordítva.
Nem az 1300-as Daciák hörgésére és nem az új autók rükvercpittyegésére ébredek – amiért nagyon szerencsésnek érzem magam. Hétkor szól a karórám, elhúzom a függönyöket, s nézem a tibeti kéket. Így ébredek.
Azt hiszem, a középosztály szúrta el a dolgot. A „nekem is kell subwoofer, nekem is kell tévé” jellegű szemlélet. Volt egy magas kultúra (többnyire vallási vagy politikai), és volt egy „alacsony”, a népművészet. Ez utóbbi tökegyszerű és tiszta, az előbbi meg fel a csillagos égig. Mindkettőt csak bizonyos emberek tudják űzni. A középosztály, a „langyi” pedig mindkettőt akarja, és többnyire fizet is érte, hogy lefotózza, de egyikhez sem ért, egyiket sem érti. S mindenekfelett a gyomrát szereti, a kényelmet, s abban a hiszemben él, hogy mindent elérhet. Lám, itt ülök Nyugat-Tibetben, ésugyanazt az autóriasztót hallgatom, ami otthon, Vásárhelyen az ablakom alól eszi az idegeimet. Nincs remény.
Örömében mantrázik. Sheyből hazafelé a buszon három öreg szerzetes ült egymás mellett, a leghátsó sorban. Nagyon fel voltak dobódva, dumcsiztak, s néha rázendítettek egy-egy mantrára. Egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik befejezte – s jó nagyokat kacagtak hozzá.
Mégiscsak utazás, igazi: a dolgok, amelyek otthon pillanatok alatt kiborítanak, itt és most természetesek, és hagyom, hogy elmenjenek mellettem. Otthon hagytam a neurózisaimat. Fenséges táj, látni fogod a képeken. Sőt, amilyen csalás a fotográfi a, a képeken szinte még szebb lesz. Állandóan változik, ahogy a felhők vonulnak – “magas fennsíkon… találod a furcsa szerzetek… ahol a felhők is csak bámulják egymást… annak is a földi árnyékát…
Csend, a subwooferworld fölött többezer méterrel. Panoráma, kék. Igazi széles rálátás, a lélek még szélesebb világára. Nem ér fel ide sem a zaj, sem a játszma.
Hogy mi mindent magával tud hozni az ember egy-egy ilyen útra, az éjszaka derül ki, mikor az innen sok ezer mérföldre hagyott, rég nem látott, rég feledett arcok álmaiban megjelennek. A hegyekben időnként elédkerül egy lepke. Csupa kő, homok és szikla minden – s egyszercsak egy lepke körbetáncol. Fentről, a kolostorból nézve tényleg minden emberi játszma, igyekvés, ragaszkodás (a szamszára) kedvesen nevetségesnek tűnik. Jóindulattal kel az érzés, hogy az ember megpaskolja az embereket, mint a gyerekeket szokta. Itt még a csend is béta. Elvonulni jó lehet itt, egy időre, mondjuk bűhbuddhistaként a Ngöndrót végigcsinálni. Egyébként véleményemet továbbra is fenntartom: amit ezekben a kolostorokban találsz, az nem a buddhadharma, hanem a buddhista kultúra egyik formája, itt éppen a ladaki-tibeti változat. Buddhizmus, ha van, akkor van, amikor nincs.
Reggel ötkor a gong hangjára ébredek. Nem túl hangos, de igen erőteljes, mély, és ugyanakkor gyöngéd is. Hajnalban hibátlan csend van a kolostorban, csak a Tsarap folyó zúgását hallani a háttérben, a völgy aljáról. A gong pedig átrezgi magát a szobák falain, meg a sziklákon, s eljut mindenkihez. Hozzám is. Így ébredek.
Az éberség hagyománya. Csakis és csakis az éberség hagyománya érdekel. Minden egyéb csak rizsa. Kultúra. Nagyon furcsa, hogy két hátizsákban élek, mindennek megvan már a helye, mint egy lakás. Csigaház. Néha nagyon hiányzik az otthonom – igaz, otthon is. Ez az utazók legeslegnagyobb illúziója. A végső neurózis. Nincs otthon, mind úton vagyunk. Te is, én is, Csoma is.
A fotók hazudnak. A fotográfia a káprázat művészete – annyi hitelt adj neki, amennyit a káprázatnak adsz.


A naplórészleteket a meghívóra újrakeverte: Danyi Zoli"


Az idézett poszt linkje: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro

Csao-csou elköhintette magát

– Mi az egyetlen szó? – kérdezte egy szerzetes. Csao-csou elköhintette magát.
– Nem ez az?
– Miért, egy öregember már nem is köhöghet?
(Terebess Gábor: Folyik a híd - részlet)

2010. szept. 22.

Hol laknak a Mesterek?

Hol
laknak
a Mesterek,
itt, nálunk Nyugaton,
kik, úgy élnek, hogy benned a
kétely fel sem merül:
Tanításuk mögött érdek lapul?
Merre járnak a Mesterek, itt, nálunk Nyugaton,
kiket felkeresni nem csak múló divat,
s lábukhoz ülve
Érdem száll reád?
Hol laknak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Tilopa olaját kenik fel, kik Naropa
huszonnégy próbáját kiállják?
Merre járnak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Marpa nyomán ápolják a Tant, kik bűntől
az Égig jutottak, mint a Gyapotba Öltözött?
Hol laknak, s merre járnak a Buddhák,
itt, nálunk Nyugaton?
Luxuslakásban és fagyos híd alatt,
újsággal takart, alkalmi fekhelyen,
megkínzott kutyák közt, sivár menhelyen,
kiirtott erdőkben, a síró lombokon,
fuldokló halak közt, a sárga víz fölött,
a Gyógyítók és a Haldoklók között.
Ott vannak mindenütt!
Hol a Vágy elvakít, hol Harag vezérel és Tudatlan Gondolat.
Önzetlen Tettben, Helyes Beszédben, s Tiszta Gondolatban,
Fejedben, Torkodban, Szívedben, ott vannak Ők!
Nézz szét az utcán, vagy zsúfolt piacon,
És Zsibongó gyermekhad között!
Oh, mennyi, mennyi Buddha vesz körül,
Kik nap, mint nap álmodnak új, s újabb álmokat,
Míg el nem jő egy nap,
a Felébredés.

(Ermesz Csaba: Találkozásaim Buddhával című könyvéből)

A csodáról

Timelapse Montage from Mike Flores on Vimeo.


„Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai.
A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz! Mindezt „természetes”-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű.
Már a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda, mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.”
(Márai Sándor: Füveskönyv - részlet)

2010. szept. 21.

A Wang folyó versei

http://wangfolyo.blogspot.com


"A Teherántól délre fekvő Behesht-e Zahra talán egész Irán legnagyobb temetője. Nevét – Zahra paradicsoma – az az-Zahra, ‘a Ragyogó’ néven emlegetett Fatimáról, Mohammed negyedik leányáról, a síiták által szentként tisztelt Ali kalifa feleségéről kapta. Itt vannak eltemetve az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetői, élükön Khomeini ajatollahval, aki a forradalom után visszatérve itt mondta el 1979. február 1-én történelmi beszédét. Itt nyugszanak nagyon sokan a nyolcéves irak-iráni háborúban elesett egymillió iráni katona közül. Itt temették el a huszonhat éves Nedát is, akit egy éve, június 20-án lőttek le a teheráni tüntetések során. A temetőt sokan látogatják a tizenhatmilliós Teherán lakói közül.

A városból többsávos autópálya visz a temetőbe. Az autópálya szélén télen-nyáron ott állnak a temetőről „a paradicsom gyerekeinek” nevezett virágárus gyerekek, azt remélve, hogy estig sikerül eladniuk 5000 tománért (kb. 1000 forint) minden virágot, amit hajnalban a nagybani piacon vásároltak összesen 3000 tománért (kb. 600 forint). A különbözet egész családok megélhetését jelenti itt, Teherán legszegényebb negyedeiben.
Mansure Motamedi a virágárusokról készült fotósorozatain azonban mégsem a nyilvánvaló nyomorúságot hangsúlyozza, hanem azt a szépséget és örömöt, amely ezeknek a gyerekeknek a nehéz életében is jelen van. Hasonlóan Majid Majidi gyönyörű filmjéhez, amely ugyancsak a Teherán szegény déli külvárosaiban élő gyerekekről szól, s még címével is Zahra paradicsomának virágárusaira emlékeztet: Az ég gyermekei."
Az idézett poszt linkje: A paradicsom gyermekei

2010. szept. 20.

Orsera



További képek a Picasaweben.
Fotó: Pásztor Zoltán

Összeütközés a végtelennel

Érdekes összeállítás kerekedett Robert Ullman és Judyth Reichenberg-Ullman azon ötletéből, hogy könyvet jelentetnek meg különböző korok és kultúrák törekvőinek megvilágosodásbeszámolóiból. A magyar nyelven Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok címmel, a Filosz kiadó (Budapest) gondozásában 2005-ben kiadott összeállításban 33 ismert, vagy a nagyközönség számára eddig ismeretlen "felébredett" életének fontos részleteit, átélt élményeinek leírását követhetjük nyomon.



A sorozat a minden bizonnyal leghíresebb megvilágosodott, Gautama Sziddhárta, vagyis a történelmi Buddha történetével kezdődik, majd a zen (csan) buddhizmus egyik legkedveltebb tanítója, Huj Neng, továbbá Jese Cogyal, "a tibeti buddhizmus anyja" és Dzsaláladdín Rúmi, a szúfi dervisek mevlevi rendjének alapítója következik. Ezután - többek között - a mély, eksztatikus kontemplációiról is ismert Sienai Szent Katalin, a szádhukat és szerzeteseket a lemondás helyett az örvendezésre biztató indiai misztikus: Kabír, valamint a kimagasló buddhista tudósként és előrehaladott szellemi gyakorlóként is elismert második dalai láma: Gendün Gyaco Palzangpo következik. Az összeállításban jól megfér egymás mellett Báál Sém Tov rabbi, a hászidizmus megalapítója és a koanjairól is híressé vált Hakuin Ekaku, a japán zen buddhizmus egyik központi alakja; a perzsiai Teheránban született Bahá'u'lláh, a bahá'í hit megalapítója és Paramahansza Rámakrisna, vagy Srí Ramana Maharsi, ismert és nagyra becsült indiai szentek; a hazánkban is jól ismert német Eckhart Tolle és a határtalan kitartásáról és spirituális elragadtatottságáról tanúságot tévő "Ammacsi", azaz Mátá Amritánandamají.
A dalai láma a könyv előszavában ezt írja: "Ebben az érdekes, inspiráló könyvben olyan - ismert vagy ismeretlen - emberek történeteit találjuk, akik átélték és megvalósították a megvilágosodott tudat bizonyos vonatkozásait. Bár óriási a változatosság a tapasztalataik terén, felismeréseiknek mégis egyetemes minősége van. Minden egyes történet arra bátorít bennünket, hogy mélyebb tudatosságot fejlesszünk ki, hogy méltányoljuk az egyes emberek által bejárt szellemi utakat, nagyra becsüljük mindazokat a pozitív minőségeket, amelyeket megtestesítenek, és értékeljük mindazokat a megértéseket és felismeréseket, amelyeket az élet természetéről megtapasztaltak. Fontos megérteni, hogy e szentek és bölcsek mindegyike közönséges emberként született. Néhányan közülük az Igazságot keresve olyan intenzív szellemi gyakorlatokon mentek keresztül, mint például a böjt, a meditáció, a fizikai megpróbáltatások és a hatalmas áldozatok. Mások spontán módon ébredtek fel, talán azoknak a felhalmozott pozitív szellemi érdemeknek a révén, amelyek előző születéseikben gyűltek össze. A világ minden szellemi hagyományában bukkannak fel példái olyan embereknek, akik a bölcsességet keresték és az együttérzést gyakorolták egész életükön át. Láthatjuk tehát, hogy a tudat megvilágosítása egyetemes jelenség. Megtörténhet Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, származásra és vallásra való tekintet nélkül, sőt, még vallástalan emberek között is."
"Az első rendkívüli élményben ennek az állapotnak az első napján részesültem, amikor a körülöttem lévő dolgoknak még jobban tudatában voltam. Odakint egy ember javította az utat. Ő én voltam; a szerszám a kezében én voltam; a kő, ami tört, az én részem volt; a zsenge fűszál lényem legmélye volt; s a fa a férfi mellett is én magam voltam. Szinte éreztem, ahogy a szél átjárja a fát. Még a fűszálon mászó apró hangyát is érzékeltem. A madarak, a por és a zaj mind az én részeim voltak. Ekkor feltűnt egy autó az úton. Én voltam a sofőr, a motor, a gumik, és ahogy az autó egyre távolodott, úgy távolodtam el én is önmagamtól. Mindenben benne voltam, pontosabban minden bennem volt: élő és élettelen, a hegy, a giliszta és minden, ami lélegzik."
Jiddu Krishnamurti
A szerzők az összegyűjtött tapasztalatok alapján, a könyv elején megpróbálnak következtetéseket levonni, keresve a hasonlóságokat és a törvényszerűségeket a megismert leírásokban. A jellegzetességeket vizsgálva arra jutottak, hogy a megvilágosodás teljességgel egyedi, noha bizonyos mértékig átszínezik az illető korábbi élményei, szellemi hagyománya és kultúrájának vérmérséklete. Összességében mégis úgy látják: kimutathatók bizonyos jellegzetességek, amelyek mindenkinél közösek, akik osztoznak a felébredés jelenségében. Ilyen motívum például az "összekapcsolódás mindennel és az ego meghaladása", az előre gyártott elképzelések darabokra törése, az időtlenség és "téresség", az elfogadás, a túllépés az érzelmeken, valamint a "világosság".
"Csak ha a lélek minden vágyát levetkőzi, akkor válhat szabaddá, hogy az egekben szárnyalhasson. Még a keresztre feszített szent Krisztus, a tündöklő fenségében megjelenő Isten, sőt az égi ragyogás látomásait is el kell engednünk ahhoz, hogy elérjük az isteni egyesülést. Ahhoz, hogy a lélek teljesen kiüresedjen, a formának meg kell hódolnia a forma nélküli előtt."
Keresztes Szent János
A könyv külön érdekessége, hogy számunkra teljesen "hétköznapinak" tűnő kortárs személyek is bekerültek a válogatásba: egy terhességi tanácsadásról hazafelé tartó amerikai kismama "összeütközése a végtelennel" a buszmegállóban, vagy például egy "konzervgyári megvilágosodást", egy "leírhatatlanul szubtilis szatorit" munkahelyén átélt honfitársa beszámolója is helyet kapott a könyvben.
A leírásokat olvasgatva néha egészen különös életutak bontakoznak ki előttünk. A. H. Almaas, kuvaiti kortárs író például közvetlenül a doktori cím megszerzése előtt hagyta el a tudományos világot, hogy megkeresse a választ az élet mélyebb kérdéseire, melyben a tudomány nem volt segítségére. "Önéletrajzi töredékében" így ír élményeiről: "Úgy tapasztalom meg magam, mint aki túl van mindenen, szó szerint mindenen, és nem csak az én személyes életemben mindenen. Csendes tanú vagyok, végtelen és változatlan, túl időn és minden téren. Tökéletesen csendes vagyok, teljesen független, ám végtelenül éber. Ez megmutatja, hogy nem szükséges megszabadulnom vagy megvilágosodnom. Mindig szabad vagyok, mindig is az voltam, és mindig is az leszek."

Pásztor Zoltán
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...