2010. szept. 26.

A terrorizmus legális formája

http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/


Mert ez is csak utazás, hiába ismerős itt minden és mindenki. Érzem, hogy nem az enyém itt semmi. Itt sem. Hogy csak átutazóban vagyok-vagyunk ezen a tájon. Vendégek, az élet vendégei. A baj csak annyi, hogy rossz vendégek vagyunk a földön, turisták – és nem utazók.
"A turizmus a terrorizmus egy legális formája. Az utazás azonban egy hullámhossz, egy mentálfrekvencia. Amerre az utazó megfordul, ott mindenki megpihen – egy pillanatra. A senki földjén, amelyet magában hordoz. És amikor továbbáll, mindaz, ami előtte volt, megerősödik. A turista nyomában viszont semmi más nem marad, csak éhes szellemek, akiket egyetlen dolog érdekel: a következő turistaszezon.
A Koránban találunk egy szöveget, amely Jézust idézi. A világ, az élet híd, bolond, aki házat épít rajta. Nemhogy nehézipart, autópályát, turizmust. Utazni annyi mint a senki földjén időzni. Látni a tejben a vajat, és fordítva. Acsendben a zajt, és fordítva.
Nem az 1300-as Daciák hörgésére és nem az új autók rükvercpittyegésére ébredek – amiért nagyon szerencsésnek érzem magam. Hétkor szól a karórám, elhúzom a függönyöket, s nézem a tibeti kéket. Így ébredek.
Azt hiszem, a középosztály szúrta el a dolgot. A „nekem is kell subwoofer, nekem is kell tévé” jellegű szemlélet. Volt egy magas kultúra (többnyire vallási vagy politikai), és volt egy „alacsony”, a népművészet. Ez utóbbi tökegyszerű és tiszta, az előbbi meg fel a csillagos égig. Mindkettőt csak bizonyos emberek tudják űzni. A középosztály, a „langyi” pedig mindkettőt akarja, és többnyire fizet is érte, hogy lefotózza, de egyikhez sem ért, egyiket sem érti. S mindenekfelett a gyomrát szereti, a kényelmet, s abban a hiszemben él, hogy mindent elérhet. Lám, itt ülök Nyugat-Tibetben, ésugyanazt az autóriasztót hallgatom, ami otthon, Vásárhelyen az ablakom alól eszi az idegeimet. Nincs remény.
Örömében mantrázik. Sheyből hazafelé a buszon három öreg szerzetes ült egymás mellett, a leghátsó sorban. Nagyon fel voltak dobódva, dumcsiztak, s néha rázendítettek egy-egy mantrára. Egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik befejezte – s jó nagyokat kacagtak hozzá.
Mégiscsak utazás, igazi: a dolgok, amelyek otthon pillanatok alatt kiborítanak, itt és most természetesek, és hagyom, hogy elmenjenek mellettem. Otthon hagytam a neurózisaimat. Fenséges táj, látni fogod a képeken. Sőt, amilyen csalás a fotográfi a, a képeken szinte még szebb lesz. Állandóan változik, ahogy a felhők vonulnak – “magas fennsíkon… találod a furcsa szerzetek… ahol a felhők is csak bámulják egymást… annak is a földi árnyékát…
Csend, a subwooferworld fölött többezer méterrel. Panoráma, kék. Igazi széles rálátás, a lélek még szélesebb világára. Nem ér fel ide sem a zaj, sem a játszma.
Hogy mi mindent magával tud hozni az ember egy-egy ilyen útra, az éjszaka derül ki, mikor az innen sok ezer mérföldre hagyott, rég nem látott, rég feledett arcok álmaiban megjelennek. A hegyekben időnként elédkerül egy lepke. Csupa kő, homok és szikla minden – s egyszercsak egy lepke körbetáncol. Fentről, a kolostorból nézve tényleg minden emberi játszma, igyekvés, ragaszkodás (a szamszára) kedvesen nevetségesnek tűnik. Jóindulattal kel az érzés, hogy az ember megpaskolja az embereket, mint a gyerekeket szokta. Itt még a csend is béta. Elvonulni jó lehet itt, egy időre, mondjuk bűhbuddhistaként a Ngöndrót végigcsinálni. Egyébként véleményemet továbbra is fenntartom: amit ezekben a kolostorokban találsz, az nem a buddhadharma, hanem a buddhista kultúra egyik formája, itt éppen a ladaki-tibeti változat. Buddhizmus, ha van, akkor van, amikor nincs.
Reggel ötkor a gong hangjára ébredek. Nem túl hangos, de igen erőteljes, mély, és ugyanakkor gyöngéd is. Hajnalban hibátlan csend van a kolostorban, csak a Tsarap folyó zúgását hallani a háttérben, a völgy aljáról. A gong pedig átrezgi magát a szobák falain, meg a sziklákon, s eljut mindenkihez. Hozzám is. Így ébredek.
Az éberség hagyománya. Csakis és csakis az éberség hagyománya érdekel. Minden egyéb csak rizsa. Kultúra. Nagyon furcsa, hogy két hátizsákban élek, mindennek megvan már a helye, mint egy lakás. Csigaház. Néha nagyon hiányzik az otthonom – igaz, otthon is. Ez az utazók legeslegnagyobb illúziója. A végső neurózis. Nincs otthon, mind úton vagyunk. Te is, én is, Csoma is.
A fotók hazudnak. A fotográfia a káprázat művészete – annyi hitelt adj neki, amennyit a káprázatnak adsz.


A naplórészleteket a meghívóra újrakeverte: Danyi Zoli"


Az idézett poszt linkje: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro

Csao-csou elköhintette magát

– Mi az egyetlen szó? – kérdezte egy szerzetes. Csao-csou elköhintette magát.
– Nem ez az?
– Miért, egy öregember már nem is köhöghet?
(Terebess Gábor: Folyik a híd - részlet)

2010. szept. 22.

Hol laknak a Mesterek?

Hol
laknak
a Mesterek,
itt, nálunk Nyugaton,
kik, úgy élnek, hogy benned a
kétely fel sem merül:
Tanításuk mögött érdek lapul?
Merre járnak a Mesterek, itt, nálunk Nyugaton,
kiket felkeresni nem csak múló divat,
s lábukhoz ülve
Érdem száll reád?
Hol laknak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Tilopa olaját kenik fel, kik Naropa
huszonnégy próbáját kiállják?
Merre járnak a Guruk, itt, nálunk Nyugaton,
kik Marpa nyomán ápolják a Tant, kik bűntől
az Égig jutottak, mint a Gyapotba Öltözött?
Hol laknak, s merre járnak a Buddhák,
itt, nálunk Nyugaton?
Luxuslakásban és fagyos híd alatt,
újsággal takart, alkalmi fekhelyen,
megkínzott kutyák közt, sivár menhelyen,
kiirtott erdőkben, a síró lombokon,
fuldokló halak közt, a sárga víz fölött,
a Gyógyítók és a Haldoklók között.
Ott vannak mindenütt!
Hol a Vágy elvakít, hol Harag vezérel és Tudatlan Gondolat.
Önzetlen Tettben, Helyes Beszédben, s Tiszta Gondolatban,
Fejedben, Torkodban, Szívedben, ott vannak Ők!
Nézz szét az utcán, vagy zsúfolt piacon,
És Zsibongó gyermekhad között!
Oh, mennyi, mennyi Buddha vesz körül,
Kik nap, mint nap álmodnak új, s újabb álmokat,
Míg el nem jő egy nap,
a Felébredés.

(Ermesz Csaba: Találkozásaim Buddhával című könyvéből)

A csodáról

Timelapse Montage from Mike Flores on Vimeo.


„Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai.
A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz! Mindezt „természetes”-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű.
Már a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda, mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.”
(Márai Sándor: Füveskönyv - részlet)

2010. szept. 21.

A Wang folyó versei

http://wangfolyo.blogspot.com


"A Teherántól délre fekvő Behesht-e Zahra talán egész Irán legnagyobb temetője. Nevét – Zahra paradicsoma – az az-Zahra, ‘a Ragyogó’ néven emlegetett Fatimáról, Mohammed negyedik leányáról, a síiták által szentként tisztelt Ali kalifa feleségéről kapta. Itt vannak eltemetve az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetői, élükön Khomeini ajatollahval, aki a forradalom után visszatérve itt mondta el 1979. február 1-én történelmi beszédét. Itt nyugszanak nagyon sokan a nyolcéves irak-iráni háborúban elesett egymillió iráni katona közül. Itt temették el a huszonhat éves Nedát is, akit egy éve, június 20-án lőttek le a teheráni tüntetések során. A temetőt sokan látogatják a tizenhatmilliós Teherán lakói közül.

A városból többsávos autópálya visz a temetőbe. Az autópálya szélén télen-nyáron ott állnak a temetőről „a paradicsom gyerekeinek” nevezett virágárus gyerekek, azt remélve, hogy estig sikerül eladniuk 5000 tománért (kb. 1000 forint) minden virágot, amit hajnalban a nagybani piacon vásároltak összesen 3000 tománért (kb. 600 forint). A különbözet egész családok megélhetését jelenti itt, Teherán legszegényebb negyedeiben.
Mansure Motamedi a virágárusokról készült fotósorozatain azonban mégsem a nyilvánvaló nyomorúságot hangsúlyozza, hanem azt a szépséget és örömöt, amely ezeknek a gyerekeknek a nehéz életében is jelen van. Hasonlóan Majid Majidi gyönyörű filmjéhez, amely ugyancsak a Teherán szegény déli külvárosaiban élő gyerekekről szól, s még címével is Zahra paradicsomának virágárusaira emlékeztet: Az ég gyermekei."
Az idézett poszt linkje: A paradicsom gyermekei

2010. szept. 20.

Orsera



További képek a Picasaweben.
Fotó: Pásztor Zoltán

Összeütközés a végtelennel

Érdekes összeállítás kerekedett Robert Ullman és Judyth Reichenberg-Ullman azon ötletéből, hogy könyvet jelentetnek meg különböző korok és kultúrák törekvőinek megvilágosodásbeszámolóiból. A magyar nyelven Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok címmel, a Filosz kiadó (Budapest) gondozásában 2005-ben kiadott összeállításban 33 ismert, vagy a nagyközönség számára eddig ismeretlen "felébredett" életének fontos részleteit, átélt élményeinek leírását követhetjük nyomon.



A sorozat a minden bizonnyal leghíresebb megvilágosodott, Gautama Sziddhárta, vagyis a történelmi Buddha történetével kezdődik, majd a zen (csan) buddhizmus egyik legkedveltebb tanítója, Huj Neng, továbbá Jese Cogyal, "a tibeti buddhizmus anyja" és Dzsaláladdín Rúmi, a szúfi dervisek mevlevi rendjének alapítója következik. Ezután - többek között - a mély, eksztatikus kontemplációiról is ismert Sienai Szent Katalin, a szádhukat és szerzeteseket a lemondás helyett az örvendezésre biztató indiai misztikus: Kabír, valamint a kimagasló buddhista tudósként és előrehaladott szellemi gyakorlóként is elismert második dalai láma: Gendün Gyaco Palzangpo következik. Az összeállításban jól megfér egymás mellett Báál Sém Tov rabbi, a hászidizmus megalapítója és a koanjairól is híressé vált Hakuin Ekaku, a japán zen buddhizmus egyik központi alakja; a perzsiai Teheránban született Bahá'u'lláh, a bahá'í hit megalapítója és Paramahansza Rámakrisna, vagy Srí Ramana Maharsi, ismert és nagyra becsült indiai szentek; a hazánkban is jól ismert német Eckhart Tolle és a határtalan kitartásáról és spirituális elragadtatottságáról tanúságot tévő "Ammacsi", azaz Mátá Amritánandamají.
A dalai láma a könyv előszavában ezt írja: "Ebben az érdekes, inspiráló könyvben olyan - ismert vagy ismeretlen - emberek történeteit találjuk, akik átélték és megvalósították a megvilágosodott tudat bizonyos vonatkozásait. Bár óriási a változatosság a tapasztalataik terén, felismeréseiknek mégis egyetemes minősége van. Minden egyes történet arra bátorít bennünket, hogy mélyebb tudatosságot fejlesszünk ki, hogy méltányoljuk az egyes emberek által bejárt szellemi utakat, nagyra becsüljük mindazokat a pozitív minőségeket, amelyeket megtestesítenek, és értékeljük mindazokat a megértéseket és felismeréseket, amelyeket az élet természetéről megtapasztaltak. Fontos megérteni, hogy e szentek és bölcsek mindegyike közönséges emberként született. Néhányan közülük az Igazságot keresve olyan intenzív szellemi gyakorlatokon mentek keresztül, mint például a böjt, a meditáció, a fizikai megpróbáltatások és a hatalmas áldozatok. Mások spontán módon ébredtek fel, talán azoknak a felhalmozott pozitív szellemi érdemeknek a révén, amelyek előző születéseikben gyűltek össze. A világ minden szellemi hagyományában bukkannak fel példái olyan embereknek, akik a bölcsességet keresték és az együttérzést gyakorolták egész életükön át. Láthatjuk tehát, hogy a tudat megvilágosítása egyetemes jelenség. Megtörténhet Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, származásra és vallásra való tekintet nélkül, sőt, még vallástalan emberek között is."
"Az első rendkívüli élményben ennek az állapotnak az első napján részesültem, amikor a körülöttem lévő dolgoknak még jobban tudatában voltam. Odakint egy ember javította az utat. Ő én voltam; a szerszám a kezében én voltam; a kő, ami tört, az én részem volt; a zsenge fűszál lényem legmélye volt; s a fa a férfi mellett is én magam voltam. Szinte éreztem, ahogy a szél átjárja a fát. Még a fűszálon mászó apró hangyát is érzékeltem. A madarak, a por és a zaj mind az én részeim voltak. Ekkor feltűnt egy autó az úton. Én voltam a sofőr, a motor, a gumik, és ahogy az autó egyre távolodott, úgy távolodtam el én is önmagamtól. Mindenben benne voltam, pontosabban minden bennem volt: élő és élettelen, a hegy, a giliszta és minden, ami lélegzik."
Jiddu Krishnamurti
A szerzők az összegyűjtött tapasztalatok alapján, a könyv elején megpróbálnak következtetéseket levonni, keresve a hasonlóságokat és a törvényszerűségeket a megismert leírásokban. A jellegzetességeket vizsgálva arra jutottak, hogy a megvilágosodás teljességgel egyedi, noha bizonyos mértékig átszínezik az illető korábbi élményei, szellemi hagyománya és kultúrájának vérmérséklete. Összességében mégis úgy látják: kimutathatók bizonyos jellegzetességek, amelyek mindenkinél közösek, akik osztoznak a felébredés jelenségében. Ilyen motívum például az "összekapcsolódás mindennel és az ego meghaladása", az előre gyártott elképzelések darabokra törése, az időtlenség és "téresség", az elfogadás, a túllépés az érzelmeken, valamint a "világosság".
"Csak ha a lélek minden vágyát levetkőzi, akkor válhat szabaddá, hogy az egekben szárnyalhasson. Még a keresztre feszített szent Krisztus, a tündöklő fenségében megjelenő Isten, sőt az égi ragyogás látomásait is el kell engednünk ahhoz, hogy elérjük az isteni egyesülést. Ahhoz, hogy a lélek teljesen kiüresedjen, a formának meg kell hódolnia a forma nélküli előtt."
Keresztes Szent János
A könyv külön érdekessége, hogy számunkra teljesen "hétköznapinak" tűnő kortárs személyek is bekerültek a válogatásba: egy terhességi tanácsadásról hazafelé tartó amerikai kismama "összeütközése a végtelennel" a buszmegállóban, vagy például egy "konzervgyári megvilágosodást", egy "leírhatatlanul szubtilis szatorit" munkahelyén átélt honfitársa beszámolója is helyet kapott a könyvben.
A leírásokat olvasgatva néha egészen különös életutak bontakoznak ki előttünk. A. H. Almaas, kuvaiti kortárs író például közvetlenül a doktori cím megszerzése előtt hagyta el a tudományos világot, hogy megkeresse a választ az élet mélyebb kérdéseire, melyben a tudomány nem volt segítségére. "Önéletrajzi töredékében" így ír élményeiről: "Úgy tapasztalom meg magam, mint aki túl van mindenen, szó szerint mindenen, és nem csak az én személyes életemben mindenen. Csendes tanú vagyok, végtelen és változatlan, túl időn és minden téren. Tökéletesen csendes vagyok, teljesen független, ám végtelenül éber. Ez megmutatja, hogy nem szükséges megszabadulnom vagy megvilágosodnom. Mindig szabad vagyok, mindig is az voltam, és mindig is az leszek."

Pásztor Zoltán

2010. szept. 17.

Jan Garbarek újra Debrecenben



Hamarosan ismét Debrecenben koncertezik Jan Garbarek: december 7-én, 19 órától lép közönség elé a Kölcsey-központ nagytermében. Az Európa legjobb tenorszaxofonosaként számon tartott, 63 éves norvég zenész régi kedvence a magyar hallgatóságnak. A legemlékezetesebb cívisvárosi fellépésének minden bizonnyal az 1985-ös jazz napokon, az elektromos hegedűn játszó, indiai Lakshminarayanan Shankarral közösen bemutatott koncertje nevezhető (a Song for Everyone című albumról egy részlet az alsó ablakban meghallgatható).
A program hivatalos ajánlójában ez olvasható:
Jan Garbarekre nem lehet csak jazz-zenészként tekinteni. Bár John Coltrane-on nőtt fel – a szaxofon óriást hallva döntötte el, hogy ő is ezen a hangszeren fog játszani –, hamar felfedezte magának a keleti kultúrák zenéjét (ahogy Coltrane is), majd más irányokba is feszegetett zenei határokat. Hamar kialakult sajátos hangja és stílusa, amelyet a jazzben kevésbé elmélyültek is könnyen felismernek. Garbarek hangjában mindenki megtalálta a neki valót: görög, indiai és szláv zenészek, zeneszerzők írtak az ő szaxofonjára dallamokat, beleszőve saját kultúrájuk egy-egy jellegzetes motívumát. Ahogy elmeséli, nem volt egyszerű rátalálni erre a sajátos hangzásra. „Coltrane 'Countdown'-jával kezdtem, amiben rengeteg hang van. Pontosan ugyanazt játszottam, aztán igyekeztem kivenni a tőlem felszínesen szóló hangokat. A 'gyomlálás' után eljutottam egy letisztult szintre, ahol az esélye meg volt annak, hogy valami újat teremtsek”.
Garbarek az elmúlt években hazánkban is járt legsikeresebb munkájával, az Officiummal, melyben középkori dallamokat játszik a Hilliard Ensemble társaságában. Az Officium időutazása továbbra is tart világszerte, közben azonban saját csapatával is turnézik -parádés szereposztással: a billentyűs Rainer Brüninghaus, akivel már több mint húsz éve együtt zenélnek, a basszusgitáron a brazil származású Yuri Daniel játszik, s a trió az ütőhangszerek mesterével, az indiai Trilok Gurtuval egészül ki.

http://www.fonixinfo.hu



"Garbarek akkor is fúj, ha éppen nem játszik. Félreáll a színpadon s míg a többiek zenélnek, ő nyomja magában, egyedül. Mély lélegzetű zene ez, skandináv melankóliával és azokkal a másoktól oly ritkán hallható, magasba röpítő fényes hangokkal. Nem, ez nem dzsessz, ez Garbarek beszédmódja. Szaxofonjának szférikus beszéde. Ráolvasás.
Így volt ez a veszprémi várban is. Garbarek a levegős, helyenként teljesen lecsupaszított játékával már a koncert kezdetekor egyértelműsítette: itt nem lesz mellébeszélés, habverés, mélybúvár kaland következik."

(Részlet a naplo-online.hu beszámolójából, amely a 2009-es veszprémi koncertről készült. Teljes cikk a linken.)

Jan Garbarek: Nem stílusokban gondolkozom - az index 2006-os interjúja.
L. Shankar-Garbarek-Gurtu az 1985-ös debreceni jazz napokon.
Itt pedig Trilok Gurtu zenél.

2010. szept. 11.

Az önismeretről és a gyermekekről

"És egy férfi azt mondta: Beszélj nekünk az Önismeretről.

És ő válaszolt, és ezt mondta:

Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait.

De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.

Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok.

Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.

És ez így van jól.

Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a tengerbe kell futnia;

És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt.

De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;

És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.

Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.

Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".

Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját". Mondjátok: "Találkoztam a lélekkel, mely az én utamon jár".

Mert a lélek minden úton jár.

Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.

A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág."



"És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj nekünk a Gyermekekről.

És ő így szólt:

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.

Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.

Általatok érkeznek, de nem belőletek.

És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.

Mert nekik saját gondolataik vannak.

Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.

Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.

Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.

Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.

Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.

Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;

Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

(Kahlil Gibran: A próféta - részlet, Révbíró Tamás fordítása)

Zenészek Tibetért

Időpont: 2010. szeptember 17. 16 óra
Helyszín: Fonó Budai Zeneház, 1112 Budapest, Sztregova utca 3.
Fellépők: Laár András és a Tündértantra, Gesztelyi Nagy Judit, Kanalas Éva, Dresch Dudás Mihály, Jeszenszky István.



Laár András és a Tündértantra
Laár Andrást leginkább úgy ismerik,mint a KFT zenekar alapítóját, énekesét, vagy a L'art pour l'art formáció tagját. Kevesen tudják, hogy emellett tagja és alapítója a Budapesten működő Tündér Tantra Körnek, mely kör tagjai heti rendszerességgel összeülnek és buddhista, szanszkrit nyelvű mantrákat, hindi bhajanokat, magyar dalokat énekelnek közösen. Ezek a mantrák a mai napig őrzik isteni erejüket, bár ezúttal korszerű „világzenei” hangzásban szólalnak meg.

Gesztelyi Nagy Judit
Gesztenyi Nagy Judit zenész, tradicionális Reiki mester és zen buddhista tanító gyermekkora óta játszik fuvolán. Később Európa-szerte, Afrikában, Indiában és Tibetben tanulmányozta a meditációs zenét. Utazásai során sokféle egzotikus hangszerrel megismerkedett, amelyek közül néhányat, például a szívéhez közelálló shakuhachit ezen a koncerten is láthatunk, hallhatunk.

Kanalas Éva
Kanalas Éva számos hazai és nemzetközi fesztiválon mutathatta be a magyar népzene legtöbb keleti párhuzamot hordozó népdal kincsét. Énekesi pályafutására döntő hatást gyakorolt, hogy eljuthatott olyan távoli vidékekre, az Orosz Föderáció délkelet-ázsiai köztársaságaiba, ahonnan feltételezhetően a magyarok valaha elindulhattak Európa felé. Az Altáj hegységben, Tuvában, Hakasz Földön, később Baskiriában gyűjtötte az ott élő népek dalait és énekelte köztük a rokon magyar népdalokat. „Elkezdtem a hangom hangszerként  használni, és egy olyan nyelven énekelni, amely nem ismer nyelvi korlátokat, amit akár mindenki érthet e világon, hiszen minden emberben ott rejtőzik az ősi tudás, az ősnyelv, a hangokon keresztüli kommunikáció. E hangok a vajúdás pillanataitól, a gyermekek halandzsa-nyelvén keresztül léptek tovább, önnön magukat megszülve, és alakítva kísérve és eljátszva az emberi élet fordulóit a haláltusáig.” 1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínházat. E rituális közeg, amelyben az emberi hang, mint hangszer jelenik meg, ahol az ének a pillanatban születik, az artikulálatlan beszédtől a táltosi éneklésen keresztül a magyar népdalokig, miközben mindennapjainkban is új élő rítust teremtenek.

Dresch Dudás Mihály
A mai magyar dzsessz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.

Jeszenszky István
Jeszenszky István kezdeti sikereit népzenei fesztiválokon érte el. Fiatal gyerekként a citerajátékával aranyérmet nyert. Később klasszikus, és jazz-gitáron folytatta tanulmányait. Végül közelebbi kapcsolatba került az improvizációs zenével. A citera, amely Ázsiai eredetű, természetesen kikövezte az utat a keleti zene felé. A döntő hatás a világhírű művésztől, Ustad Ali Akbar Khantól kapta, Svájcban, a Zeneakadémián. 1990-ben a híres sarod-zenész, Sharan Rani mester tanítványa lett Új-Delhiben. Kezdetben, mint magántanítvány, később a helyi Zeneakadémia ösztöndíjasaként, István nem csak a komplex zene-művészetet (tabla, éneklés, sarod) tanulmányozta, de megismerkedett a keleti életformával és életfilozófiával is. 1994-ben a Delhi Nemzeti Drámaiskola megbízta őt, hogy az Einstein című, Mohan Maharishi által rendezett színdarabhoz zenét komponáljon. István maga is tanított, és résztvett számos nemzetközi koncerten, többek között a Delhiben rendezett World Music Fesztiválon is, 1994-ben. Itt a saját darabjait adta elő, melyekben a keleti és a nyugati zenei hagyományokat keverte, valamint adta az első klasszikus indiai zenekoncertjét is. Másik hasonlóan jelentős esemény volt számára a Videshi Kalakar Ustav Fesztivál. István, mióta Indiából hazatért, különböző zenekarokban játszott, melyekkel felléptek Hollandiában, Svájcban, Ausztriában, és természetesen Magyarországon is.

2010. szept. 7.

Tibeti filmhét a Sambhalában

A dalai láma budapesti látogatása tiszteletére tibeti filmhetet rendez a Sambhala Tibet Központ (Budapest, 1012. Attila út 123. 11-es csengő) szeptember 10-től 17-ig.

A program:

2010. szeptember 10., péntek
14.00: Kundun
16.00: Gyógyító Buddha
18.00: Tibet: Buddhista trilógia
20.00: Reneszánsz I-II.

2010. szeptember 11., szombat
14.00: Hét év Tibetben
16.00: Ez maradt Tibetből
18.00: Tibet története I-II
20.00: Titkos küldetés Tibetbe

2010. szeptember 12., vasárnap
14.00: A Tibeti Halottaskönyv I-II
16.00: Mulandóság – Őszentsége a XIV. Dalai Láma élettörténete
18.00: Nap a felhők mögött
20.00: Reneszánsz I-II.

2010. szeptember 13., hétfő
16.00: Tibetben a lélek
18.00: Tibet története I-II
20.00: Titkos küldetés Tibetbe

2010. szeptember 14., kedd
16.00: Az élet vendége - Csoma legendárium
18.00: Ez maradt Tibetből…
20.00: Tibet: Buddhista Trilógia

2010. szeptember 15., szerda
16.00: Tibet az elveszett ország
18.00: Gyógyító Buddha
20.00: Tíz kérdés a Dalai Lámához

2010. szeptember 16., csütörtök
16.00: A tibeti jógik
18.00: Tibet története I-II.
20.00: Titkos küldetés Tibetben

2010. szeptember 17., péntek
14.00: A lázadó szerzetes – Gedun Csöpel élete
16.00: Nap a felhők mögött
18.00: Tibet: Buddhista trilógia
20.00: Reneszánsz I-II.

Kundun



Kundun (1997)
(amerikai film/angol/magyar nyelv/magyar felirat 130’)
Rendező: Martin Scorsese/zene: Philip Glass.

"Kundun, Jelenlét - így nevezik a Dalai Lámát a tibetiek. A buddhista vallás fejének önéletrajzi írása alapján készült film 1937-ben kezdődik, amikor egy kis tibeti tanyán rábukkannak a kétéves Tenzinre, akiről kiderül, hogy ő a Dalai Láma XIV. reinkarnációja. Négyévesen a gyermek a Potala Palotába kerül, ahol először még nem érzi jól magát, később azonban megbarátkozik új környezetével. A már felnőtt Kundun felismeri a veszélyt, amit a kommunista Kína jelent Tibet számára. Kína be akarja bizonyítani, hogy Tibet Kína része, és ezért nem riad vissza az erőszak alkalmazásától sem. Ettől kezdve Őszentsége vállára szinte elviselhetetlenül nagy súllyal nehezedik saját és népe sorsa."
2010. szeptember 10./péntek/14.00

Hét év Tibetben



Seven years in Tibet (1997)
(amerikai film/magyarul beszélő/magyar felirat 130’)
Rendező: Jean Jacques-Annaud/Henrich Harrer szerepében: Brad Pitt.

"A Hét év Tibetben című könyv előszava - megjelent a Bódhiszattva kiadónál.
Mára Nyugat számára Tibet vagy csupán az izgalmas misztikum fényét, vagy pedig a börtön-lágerek sárga lámpáinak vigasztalan pislákolását jelenti. Nem igazán lehet tudni, melyik fogja végérvényesen elhomályosítani Tibet igazi, természetes, áhított arcát. Világunk legborzalmasabb pusztításának idején játszódik ez az európai kultúra egyik központjából érkező ember és a régi Tibet találkozásáról szóló könyv. Az egyik kultúra félreértelmezett felsőbbrendűségénél fogva pusztít, míg a másik anakronisztikusnak tűnő szellemisége miatt fog hamarosan pusztulni. Heinrich Harrer mint - nemcsak alaposságánál fogva-ízig-vérig igazi német lelkületű ember kerül barátjával, Peter Aufschnaiterrel mesésen kalandos szökések sora után Lhászába, Tibet fővárosába, a Dalai Lámák ősi székhelyére.
Elsősorban róla szól a könyv, hogyan látja az éles szemű utazó és tapasztalt hegymászó szemével Tibet hétköznapjait, és a Dalai Láma udvarának életét. Hogyan kerül kapcsolatba és később barátságba a fiatal Dalai Lámával, és válik tanítójává az európai gondolkodásmód és technikai csodák megismertetésében. Szemtanúként hogyan látja és éli meg a helyszínen a Tibettel szemben mindig résen álló nagyhatalom, Kína gátlástalan, rafinált politikai sakkjátszmáit, és leplezetlen végjátékként 1949-ben a világ tetejének gyarmatosítását.
Szerencsére nemcsak kalandos útleírás, érdekes korkép, és néprajzi megfigyelésekben is bővelkedő beszámoló ez a könyv, hanem elsősorban egy önmagával küzdő ember belső életének megváltozásáról, spirituális fejlődéséről szóló szinte akaratlan önvallomás is. Az ember tiszta vagy téves tudata és a megélt, kivetített külvilág: e két dolog uniója, feszültsége és ennek polaritása okozza szenvedésünket vagy boldogságunkat anyagi világunkban.
Létezik-e valami tiszta mező, boldog sziget, meg tudjuk-e találni itt a földön Sambhalát, tudatunk mitikus birodalmát, ahol a szomorúságtól ugyan nem, de a szenvedéstől, fájdalomtól végre mindenképpen megszabadulhatunk? Hogy Harrernak sikerült-e, ennek eldöntése nem a mi feladatunk, de talán az nem véletlen, hogy mindez Tibetben történt, abban az országban, ahonnan az emberi élet szellemi hagyománya - minden materialista nyomás ellenére - máig is a leghitelesebbként sugárzik a világba."
2010. szeptember 11./szombat/14.00

A többi filmismertető az oldaltörés után.


2010. szept. 2.

Az ébrenlét a bátorság



Baranyi Ferenc verse

Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.
Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!

Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,
büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.

Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.
Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.

Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,
aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!

Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.

Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.

(Fotó: Pásztor Zoltán)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...