2011. dec. 30.

Bármikor, amikor szándékában áll

Egy szerzetesnek, aki a tudata tökéletesítésére törekszik, annak időről-időre három témával kell foglalkoznia: időről-időre foglalkoznia kell az összpontosítás témájával; időről-időre foglalkoznia kell a lelkesítő energia témájával; időről-időre foglalkoznia kell az egykedvűség témájával.

Amennyiben a szerzetes, aki a tudata tökéletesítésére törekszik, csak az összpontosítás témájával foglalkozik, előfordulhat, hogy hajlamossá válik a lustaságra. Amennyiben a szerzetes csak a lelkesítő energia témájával foglalkozik, előfordulhat, hogy hajlamossá válik a nyugtalanságra. Amennyiben a szerzetes csak az egykedvűség témájával foglalkozik, előfordulhat, hogy tudata nem képes kellőképpen a [tudati] szennyeződések megállítására összpontosítani.

De ha időről-időre foglalkozik az összpontosítás, a lelkesítő energia, és az egykedvűség témáival is, tudata rugalmassá, képlékennyé, ragyogóvá és ridegségtől mentessé válik. [Így] tudata kellőképpen képes lesz a [tudati] szennyeződések megállítására összpontosítani.    

Épp úgy, ahogy az aranyműves, vagy inasa, előkészíti az olvasztókemencét. Az előkészítés után alá kell gyújtania az öntőformának. Miután alágyújtott az öntőformának, némi aranyat kell helyeznie fogójával az öntőformába. Időről-időre fel kell hevítenie, időről-időre vízzel le kell hűtenie és időről-időre közelről meg kel vizsgálnia. Ha csak hevítené, előfordulhatna, hogy az arany felgyulladna, és elpárologna. Ha csak vízzel hűtené, előfordulhatna, hogy az arany túlságosan rideggé válna. Ha csak közelről vizsgálgatná, az arany sosem lenne teljesen megmunkálva. 



De ha időről-időre felhevíti, időről-időre vízzel hűti, és időről-időre közelről megvizsgálja, az arany rugalmassá, képlékennyé, ragyogóvá válik. Nem lesz túl rideg, megmunkálható lesz.

Ekkor akármilyen ékszer jut az [aranyműves] eszébe, legyen az övcsat, fülkarika, nyakék vagy aranylánc, az arany a szándékai szerint fog viselkedni. (...)
(Ha a szerzetes) időről-időre foglalkozik az összpontosítás, a lelkesítő energia, és az egykedvűség témáival is, tudata rugalmassá, képlékennyé, ragyogóvá és ridegségtől mentessé válik. [Így] tudata kellőképpen képes lesz a [tudati] szennyeződések megállítására összpontosítani.
Ekkor bármelyik magasabb tudás felé irányítsa is a tudatát, hogy megismerje és felismerje [azokat], képes lesz [azokat] megtapasztalni magában, bármikor, amikor a szándékában áll.

Ha akarja, sokféle természetfeletti képességgel élhet. Egy lévén megsokszorozhatja önmagát, számos lévén újra egyé válhat. Feltűnhet, eltűnhet. Akadálytalanul sétálhat át falakon, várfalakon, és hegyeken, mint az üres téren. Fejest ugorhat a földbe, majd kiugorhat onnan, mintha a föld víz lenne. Sétálhat a víz felszínén, anélkül hogy elmerülne, mintha az szárazföld lenne. Keresztbe tett lábakkal repülhet a levegőben, mintha szárnyas madár lenne. Kezeivel határozottan és erősen megérintheti, megsimíthatja akár a Napot és a Holdat is. Testével akár a Brahma-világokig hatást tud gyakorolni. Képes lesz ezeket megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Ha akarja, isteni fül érzékszervével, ami sokkal tisztább, meghaladja    az emberét, bármilyen hangot meghallhat: istenit és emberit, távolit és közelit. Képes lesz ezt megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Ha akarja, belelát más lények, más személyek tudatába, az által, hogy körül öleli a sajátjával. A vággyal teli tudatot vággyal teliként észleli, és a vágytól mentes tudatot vágytól mentesként észleli. Az ellenszenvvel teli tudatot ellenszenvvel teliként észleli, az ellenszenvtől mentes tudatot ellenszenvtől mentesnek észleli. A káprázattal teli tudatot káprázattal teliként észleli, a káprázattól mentes tudatot káprázattól mentesként észleli. A korlátozott tudatot korlátozottként észleli, a szétszórt tudatot szétszórtként észleli. A kiterjesztett tudatot kiterjesztettként észleli, a beszűkült tudatot beszűkültként észleli. A kiváló tudatot kiválóként észleli, a nem kiváló tudatot nem kiválóként észleli. Az összpontosított tudatot összpontosítottként észleli, a nem összpontosított tudatot nem összpontosítottként észleli. A megszabadított tudatot megszabadítottként észleli, a nem megszabadított tudatot nem megszabadítottként észleli. Képes lesz ezt megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Ha akarja, visszaemlékszik számos előző életére (szó szerint előző otthonaira), egy, kettő, három születésére, négy öt, tíz, húsz, harminc, negyven, ötven, száz, ezer, százezer születésére. Számos világkorszak kozmikus összeroppanására, és számos világkorszak kozmikus kitágulására, vagy számos világkorszak kozmikus összeroppanására és kitágulására, így emlékezve vissza: „Akkor és ott ez volt a nevem, ehhez a családhoz tartoztam, így néztem ki. Ezt ettem, ilyen örömöket és fájdalmakat tapasztaltam és így ért véget az életem. Erről a helyről eltávozva, ott bukkantam fel ismét. És ott pedig ez volt a nevem, ehhez a családhoz tartoztam, így néztem ki. Ezt ettem, ilyen örömöket és fájdalmakat tapasztaltam és így ért véget az életem. Arról a helyről eltávozva, amott bukkantam fel ismét.” Így emlékszik vissza számos előző életére minden részletre kiterjedően. Képes lesz ezt megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Ha akarja, isteni szem érzékszervével, ami sokkal tisztább, meghaladja az emberét, látja a lényeket eltávozni, és újra felbukkanni, és felismeri mennyire alantasak, vagy kiválóak, szépek vagy csúnyák, szerencsések vagy szerencsétlenek a kammájuknak megfelelően... (...)
Így, az isteni szem érzékszervével, ami sokkal tisztább, meghaladja az emberét, látja a lényeket eltávozni, és újra felbukkanni, és felismeri mennyire alantasak, vagy kiválóak, szépek vagy csúnyák, szerencsések vagy szerencsétlenek a kammájuknak megfelelően. Képes lesz ezt megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Ha akarja, miután véget vetett a tudati késztetéseknek, a késztetésektől mentes tudatosság-megszabadulásban, és a tisztánlátás-megszabadulásban időzik, felismerve és megvalósítva azokat magában itt és most. Képes lesz ezt megtapasztalni magában, bármikor, amikor szándékában áll.

Forrás: Nimitta Sutta

2011. dec. 28.

A szenvedés arra való, hogy az embert felébressze

TAGPO LHADJE TANÍTÁSAIBÓL

Javára mindazoknak, akik a vándorlások örök körforgásából kilépni kívánnak, ezen a helyen a bölcs kargyütpa felekezet szellemi utódának, Tagpo Lhadje mesternek tanítása következik. Dicsőség a nagy guruknak, akiknek neve folttalan, tiszta, mint a havasokban levő hó, erénye kimeríthetetlen, mint az óceán s akikben a világegyetem minden kicsiny lénye iránt, az élők, a holtak és a még meg nem születettek iránt, végtelen jóakarat élt.

Kár lenne
Aki a halálból menekülni akar, a szellem világosságát és az éberségét el kívánja érni, annak mindenekelőtt a következőkön kell gondolkoznia:
Ha a lélek már odáig jutott, hogy most emberi alakban született meg, kár lenne ezt az emberi életet értelmetlen, ostoba és alacsony tettekkel elfecsérelni és úgy halni meg, mint az állat.
E rövid élet tartalma alatt kár lenne a becsvágynak, az önzésnek szolgálni és a világ káprázatának felülni.
Ha a bölcs mester az embert a megszabadulás felé vezeti, kár lenne tőle megválni, még mielőtt az ember szellemét megvilágosította.
Az ember megszabadulásának útja az emberi közösség törvénye és az erkölcs; s így kár lenne, ha az embert az esztelen szenvedély ezeknek a törvényeknek megszegésére csábítaná.
Az örök világosság mindenkiben ég s ezért kár lenne a világ káprázatában ezt eloltani.
Kár lenne a régi bölcsek és az ősidők drága tanításait elfelejteni csak azért, hogy az ember szegényes egyéni életében a benne élő szellem nagyságához méltatlanul földi előnyöket érjen el.
Minden ember testvér s az embernek testvére iránt kötelessége van; éppen ezért kár lenne, ha iránta közönyt, vagy rosszindulatot táplálna.



Keress
Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó.
Keress magányos és barátságos helyet, amely szemlélődésre és elmélyedésre alkalmas, ott telepedj meg.
Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló s akinek emberi értékére büszke lehetsz.

Kerüld
Kerüld a tanítót, akinek szívében becsvágy él, aki hírnévre szomjazik s aki földi kincsre éhes.
Kerüld a barátot, társat vagy tanítványt, akinek jelenléte kedélyed nyugalmára, vagy szellemi fejlődésedre káros.
Kerüld a házat és helyet, ahol az emberek barátságtalanok s ahol nem találsz nyugalmat.
Kerüld a vagyont, amelyhez csalás, vagy tolvajlás útján jutottak.
Kerüld a tevékenységet, amely szellemednek árt s azt csökkenti.
Kerüld a kicsapongást és a könnyelműséget, amely értékedet embertársad szemében leszállítja.
Kerüld azt a tevékenységet, amelynek nincs értelmes célja.
Kerüld a szót, amely saját hibádat palástolja, de más hibáját hangsúlyozza.

Tudni kell
Tudni kell, hogy minden jelenség káprázat s így elmúlik. A szellemnek nincs független léte s nincs Énje s így tudni kell, hogy csak az üres térhez lehet hasonlítani.
Tudni kell, hogy a gondolatok tömege, ami az ember számára a szellemet jelenti az okok és okozatok sora, egyik a másikból táplálkozik, de mind a kettő káprázat s így elmúlik.
Tudni kell, hogy a szenvedés oka az elkövetett tettekben rejtőzik. Ezekért a tettekért az embereken kívül senki sem felelős. A szenvedés pedig arra való, hogy az embert felébressze.

Könnyen lehet
Könnyen lehet, hogy az érzéki szenvedélyt a vallásos buzgalommal még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy az önző érdek kapaszkodását a szeretettel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy az agyvelő hirtelen elakadását és az ájultságot a végtelen szellem önkívületével még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy az érzéki csalódást a magasabb világ kinyilatkoztatásával még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy a gátlástalan gonosztevőt a jón és rosszon túl levő aszkétával még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy az önző tevékenységet az önmegtagadással még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy a tisztességtelenséget az erkölccsel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
Könnyen lehet, hogy a szélhámost a bölccsel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.

Nem téved
Nem téved az, aki szenvedélyeiről lemond, házi tűzhelyét elhagyja, hogy barát, asszony és gyermek nélkül éljen.
Nem téved az, aki szellemi vezetőjét tiszteli.
Nem téved az, aki a tanításokat gondosan megvizsgálja, megbírálja, gondolkozik fölöttük és önálló véleményt alakít.
Nem téved az, aki szellemi magasságokat és erkölcsi tökéletességet igyekszik elérni s amellett szerény és visszavonult életet él.
Nem téved az, aki nagylelkűen gondolkozik, elhatározása és kötelessége mellett kitart.
Nem téved az, aki átható szellemet táplál és lehetőleg mérsékli büszkeségét.
Nem téved az, aki szellemi tudást, kitartást, hogy mesterré legyen, elmélyedést s amellett a hiúságtól való mentességet magában egyesíti.
Nem téved az, aki önmegtagadásban él, önmagát másért feláldozza, saját javát nem keresi és embertársainak hasznára él.

Nélkülözhetetlen
Nélkülözhetetlen az átható szellem és értelem, hogy az ember az igazságokat megtalálja és haszonnal alkalmazni tudja.
Nélkülözhetetlen, ha az ember szellemi életet választott, a káprázat világában való örök tévelygés körforgásának felismerése és az abból való megszabadulás vágya.
Nélkülözhetetlen a szellemi életben a mélységek megértése, a rettenthetetlen bátorság és a fáradságot nem ismerő kitartás.
Nélkülözhetetlen az akarat, hogy az ember vétkeit ismét jóvátegye és erényes életet éljen.
Nélkülözhetetlen, hogy az ember tudatának és a tudat alatt levő világának tökéletes ismeretét ne sajátítsa el.
Nélkülözhetetlen, hogy az ember ne szerezze meg szellemének minden percben alkalmazható összpontosító képességét.
Nélkülözhetetlen, hogy az ember minden tettében és gondolatában ne lássa meg a lehetőséget a szellemi tökéletesedésre.



Jó annak
Jó annak, aki a vallásos babona szálait el tudja szakítani és aki magas szellemű, bölcs mestert keres.
Jó annak, aki a gazdagság csábításának ellen tud állni.
Jó annak, aki a társaséletről le tud mondani, hogy embertől távollevő helyen a magányban éljen.
Jó annak, aki becsvágytól függetlenítve, az étel és ital örömeiről le tud mondani.
Jó annak, aki elhatározza, hogy soha, sem a más, sem a maga önző céljait nem szolgálja és elhatározása mellett ki tud tartani.
Jó annak, aki felismeri, hogy az érzéki világ káprázat, ettől a káprázattól magát el tudja oldani és teljesen a szellemnek tudja magát szentelni.

Vigasztalanul tévelyeg
Vigasztalanul tévelyeg, aki álszent képmutatót követ, ahelyett, hogy bölcs mesterhez csatlakozna és a tanítás szerint élne.
Vigasztalanul tévelyeg, aki hosszú életre nagy terveket sző, ahelyett, hogy napjainak kötelességét megtenné úgy, mintha minden nap, amit él, az utolsó lenne.
Vigasztalanul tévelyeg, aki nagyszámú hallgatóságnak prédikál, ahelyett, hogy a magányba vonulna és a tanítás értelme felől elmélkedne.
Vigasztalanul tévelyeg, aki félelem és remény között hánykolódik, ahelyett, hogy az igazságot kutatná.
Vigasztalanul tévelyeg, aki másokat akar megjavítani, ahelyett, hogy sajátmagát tökéletesítené.
Vigasztalanul tévelyeg, aki nyilvános elismerésre törekszik, ahelyett, hogy saját rejtett képességeit a magányban kifejlesztené.
Vigasztalanul tévelyeg, aki életét semmittevéssel tölti, ahelyett, hogy a megvilágosodást keresné.

Nincsen szükség
Ha az ember a szellem igazi természetét felismerte, már nincsen szükség a vallásról és erkölcsről szóló fecsegésekre hallgatni.
Ha az ember a világ értelmét megértette, már nincsen szükség vezekelni és bűnbánatot tartani.
Ha az ember a béke ösvényén jár, már nincsen szükség a bűnök bocsánatáért küzdeni.
Ha az ember a szellem megzavarhatatlan tisztaságát és nyugalmát elérte, már nincsen szükség a tökéletességhez vezető eszközökön elmélkedni.
Ha az ember szenvedélyeitől megszabadult, már nincsen szükség harcolni ellenük.
Ha az ember megismerte, hogy ez a világ káprázat, már nincsen szükség arra, hogy elutasítsa, sem pedig arra, hogy ezenkívül még más tudást is keressen.

2011. dec. 27.

Hamu és hó



Teljesen véletlenül, egy zene után keresgélve bukkantam rá a kanadai Gregory Colbert "fotómeditációjára" az Ashes and Snow című 60 perces mozgóképes alkotásra. Azt olvasom róla, hogy "az alkotó eredeti szándéka szerint azt az ősi állapotot szerette volna bemutatni, amely kezdettől fogva fennállt az ember és a vele harmóniában élő állatvilág között, s amely modern korunkban egyre inkább kiveszni látszik. Ezért olyan országokat és népeket keresett fel kamerájával, ahol még a mai napig megtalálható ez a harmónia." Járt például Indiában, Burmában, Egyiptomban, Dominikában, Etiópiában, Kenyában, Tongában, Namíbiában, vagy az Antarktiszon. A film és az 50 hatalmas fotóból álló kiállítás közel 10 éves kutatómunka eredménye.

"Miközben felfedezem a közös nyelvet és a költői érzékenységet valamennyi állatban, azon dolgozom tovább, hogy újra felfedezzem azt a közös alapot, ami egyszer létezett, amikor emberek és állatok harmóniában éltek. A képek egy világot ábrázolnak, aminek nincs kezdete vagy vége, múltja és jövője és nincs itt és ott" - mondta az alkotó, akinek a filmhez és fotóihoz kapcsolódó vándorkiállítását már több, mint 10 millióan látták szerte a világon.




2011. dec. 26.

A tengerpart télen

Ezeket a képeket most kaptuk e-mailben egy horvát apartman-tulajdonostól, ünnepi jókívánságokhoz mellékelve - "Az első hó Krk-en" képaláírással.  Szép, szép, de nyáron azért sokkal szebb!

(Rákattintva a fotók nagyobb méretben is megtekinthetők.)

 




2011. dec. 19.

Elengedni mindent, amit "tudunk"



Nem szokásom olyan filmeket, írásokat megosztani, amelyek "korszakváltásról", "új világ születéséről", "spirituális forradalomról", az "emberiség öntudatra ébredéséről" és ilyenekről szólnak, egészen egyszerűen azért, mert nem látok semmi ilyesmit. Persze, lehet, hogy velem van a baj, én örülnék neki legjobban, ha tévednék.
Ami miatt ez a film most mégis felkerült ide, az az oka, hogy egyrészt ebben nem ezen van a hangsúly, másrészt egy nagyon érdekes szempontból világítja meg a dualitás kérdését, érdemes ezen elgondolkodni. Vagyis, hogy a "jó" és a "rossz" bármelyik oldalának erősítése automatikusan a másik oldalt is élteti, erősíti - helyette nem inkább a dualitás meghaladására kellene-e törekedni?
Jó meglátás, hogy - ahogyan a filmben elhangzik - az "Eljött az idő" és "A forradalom elkezdődött" szlogenek után, "most, az idő múlásával és a hajlandósággal a tanulásra, kiterjesztett tudatosságunk fényében látjuk, hogy a Föld nem igényel az emberiségtől forradalmat, inkább szeretettel ösztönzi a fejlődésünket; amely várja mindazokat, akik hajlandóak alázatosak lenni és 'elengedni', amit tudnak. Mivel, csak az elengedés által lehetünk nyitottak, mint egy gyermek és kaphatjuk meg a világot megváltoztató kinyilatkoztatások kegyelmét."
Szóval, nem egy szokványos "New Age" film, érdemes elgondolkodni rajta.

(Az összeállításban többek között A forrás, a Constantin és a Baraka filmekből is láthatók jelenetek.)

2011. dec. 18.

Ki kell fejleszteni a buddhista tantra nemzeti formáját

Tartalmas ez az interjú Keith Dowman dzogcsen mesterrel, amit Hendrey Tibor és Jakab Katalin készített 1997-ben (a teljes szöveg elolvasható ITT.). Néhány kérdésben eltérő a véleményem, például a drogok megítélését illetően, de ennek most nincs különösebb jelentősége, nagyon sok érdekes és megfontolandó állítást tartalmaz a beszélgetés, érdemes elolvasni.

(...) 
- Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy az ember válaszadásra mindig nyitott legyen, nem kell gondolkodnia?

- Erre nem kell tudnunk a választ. Azt hiszem, amikor a bódhiszattva már elnyugodott a tudat természetében, a gondolkodás valójában felesleges. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek gondolatai, csupán azt, hogy azoknak nem feltétlenül van jelentésük.

 - A nyugati tudat számára mindez hihetetlenül hangzik, annyira hozzá vagyunk szokva a fogalmi gondolkodáshoz, olyannyira megbízunk benne. Sok nyugati úgy fog hozzá ehhez a meditációhoz, mint egy nagy ugráshoz a sötétbe, mivel, ha az ember akkora nagy hitet táplál a gondolatai iránt, akkor ebből nem tud másképp kiszabadulni, mint valami ellenkező hit által. Hinniük kell a tanítójukban, a tanításban, hogy elgondolhassák, hogy a gondolatokon túl létezik valami mélyebb és hatékonyabb dolog. Hogyan lehet erről egyáltalán meggyőződni?

- Azok az emberek, akiket érdekel a tibeti buddhizmus, és eljárnak a tibeti meditációs összejövetelekre, kurzusokra, általában már túltették magukat a gondolkodáson, vagy legalábbis elvesztették a logikus gondolkodásba vetett hitüket. Az a feszültség és stressz, amitől szabadulni szeretnének, eleve rengeteg gondolatot ébreszt bennük - vagy még inkább úgy mondhatnánk, hogy testi-szellemi feszültségük egyenesen arányos a bennük lévő fogalmi gondolkodás mértékével. E meditációban azonban szó sincs sötétbe ugrásról. A tanítás végül is azt mondja, hogy lazíts, engedd el magad, és nyugodj el a tudat természetében - ami lehet egy gondolat, érzelem vagy bármilyen érzékelt tárgy. Azt hiszem, igaz lehet, hogy a Nyugat bizonyos fokig még mindig hisz a logikus, ésszerű gondolkodásban. A Mahamudrá és a Dzogcsen azonban nem azt tanítja, hogy teljesen le kell mondanunk a gondolatokról, vagy meg kellene szüntetnünk azokat. Olyasvalaminek a felismeréséről van szó, ami sokkal többet foglal magában; ami felöleli az emberi viselkedés valamennyi arculatát, az összes tudatszintet és az elme valamennyi oldalát.

- Talán az lehet a probléma, hogy az emberek identitástudata ezen a racionális, gondolkodáshoz kötődő szinten nyugszik, és így bizonyos mértékű hitre van szükségük ahhoz, hogy túlléphessenek rajta.

- Azt hiszem, ha valaki túlságosan ragaszkodik a gondolataihoz, az sohasem lesz képes elengedni magát, bármi történjék is vele. Az elengedés folyamata meditatív tapasztalásból ered, melynek során az ember olyasmit él át, ami más, mint a következtetéseken alapuló gondolkodás. Ezzel már mintegy megveteti a lábát a földön (vagy talán inkább a vízen), mielőtt elengedné magát, tehát nem kell semmilyen kétségbeesett lépést tennie. Persze, ragaszkodunk a gondolatainkhoz, de közben sok olyasmi is végbemegy bennünk, amiről tudjuk, hogy nem azokból ered. Ha a lét meditatív úton elérhető rétegződését úgy határozzuk meg, mint olyasvalamit, ami minden emberben megtalálható, akkor ezekkel a tudatszinteket - többé-kevésbé - mindannyian jól ismerjük. Egyébként nem hiszem, hogy annyira nagy becsben tartanánk a gondolkodási folyamatainkat. Többnyire nem a gondolkodási folyamat az, ami meghatározza cselekedeteinket vagy döntéseinket. Döntéseink túlnyomórészt intuitív tudáson alapulnak, vagyis a logikai gondolkodást felülmúló összefüggéseken, amennyiben nem közvetlenül érzelmi indíttatásúak.

"Ha a teljes elkötelezettség nehéznek bizonyul, akkor az embernek csak annyit kell kihámoznia a hagyományból, amennyit fel tud belőle használni"

- Gondolati folyamatainkon keresztül vagyunk képesek megragadni, hogy mi történik velünk és körülöttünk, s talán ezáltal valami szilárdság-érzetet biztosítani számunkra. Egy nyugati számára talán ezért olyan nehéz belepihenni a tudat természetébe.

- Nem ismerem el, hogy egy nyugati embernek olyan nehéz lenne feloldódni a tudat természetében. Sőt, a Nyugatnak van leginkább joga a tudat természetében való elnyugvásra; sokkal inkább, mint a Keletnek. Igen, persze, a gondolkodási folyamat az, ami a kívülről jövő valóság természetét konkretizálja, és az egész tudományos étosz egyértelműen ezt a materialista szemléletet sugallja. De ma már elértük azt a pontot, hogy nagyon erős ellenállás, egyfajta automatikus reakció nyilvánul meg nálunk e materializmus ellen. Mi vagyunk a világegyetem szellemi tengelye, csak történetesen a Kelet a letéteményese azon módszereknek és ama tudásnak, amelyekkel mi nem rendelkezünk. Rá kell szánnuk magunkat az alkalmazásukra. Azt hiszem, mérhetetlenül tiszteletlenek vagyunk a tudományos gondolkodásmóddal szemben; elég megnéznünk a feliratokat, amiket a fiatalok a metrókocsikra firkálnak. Ugyanezt láthatjuk a pop kultúrában és a pop zenében is. Az élet minden területén meg lehet figyelni, hogy az emberek tudat alatt - és nagyon hatásosan - igyekeznek szembeszegülni ezzel a konkretizált, tudományos, materialista tudattal.

- Igen, de a mi kultúránkban ez a fajta tudás nem általános. Kultúránk még nem olvasztotta magába a tudat természetébe való belehelyezkedés és az abból való tudásszerzés módszereit. Nem találunk szavakat e tapasztalatok érzékeltetésére, és nem nagyon tudjuk, hogyan építsük bele ezeket a mindennapi életünkbe, hogyan fejlesszük tovább személyiségünknek ezt az oldalát.

- Szerintem a szubkultúra és a tudatalatti egyazon síkon foglalnak helyet. A tudatalatti termeli ki a szubkultúrát. Mindennapi életünkben azonban a társadalom nagyon kevés mozgási szabadságot ad, és merev kategorizálást követel meg tőlünk. Gazdasági, politikai és minden egyéb gyakorlati szinten a társadalom működése teszi szükségessé ezt a fajta merevséget. Ez a merevség, ez a hajlíthatatlan struktúra Mahamudrá-megoldást igényel. Bizonyos, hogy manapság a vezető európai gondolkodók zöme már végez valamilyen meditációt. Ezek a gyakorlatok mára már kiemelkedtek az alternatív életstílusok keretei közül, és kultúránk fő mozgatórugói közé tartoznak. A Mahamudrá és a transzcendentális meditáció között pedig nincs is olyan nagy különbség; az utóbbi egy dualisztikus, metafizikai alapvetésű meditáció, az előbbi pedig túl van mindenfajta kettősségen. Nem nehéz az egyikről a másikra átváltani, ha valaki egyszer már hozzászokott, hogy rendszeresen leüljön és megvizsgálja a tudatát. Ezek a meditációk tulajdonképpen csak a bonyolultsági szintjük, vagy talán a gyakorlásukhoz szükséges elkötelezettség mértékében különböznek egymástól. Úgy hiszem, egy nemzedék múlva már a meditáció veszi át az istentisztelet szerepét. Valószínűleg a gyülekezet keretei között fogják gyakorolni, mert az emberek többsége a csoportos vallásgyakorlást részesíti előnyben, de szinte biztos, hogy az istentiszteletek helyszíne a templomokban lesz a meditációk helyszíne is. Az emberek azért lesznek kénytelenek templomba járni, mivel lazításra lesz szükségük. Egyes vállalatok már manapság is meditációs tanfolyamokra járatják a munkavállalóikat, hogy az ellazulás módszerét elsajátítva képesek legyenek ellensúlyozni azt a merev, konkretizáló észjárást, amelyet a munkájuk megkövetel tőlük.

- A tantrikus hagyomány félreérthetetlen üzenete az, hogy fedezd fel a saját tudatod természetét. Ez nagyjából érthető is, de hogyan kell mindezt megvalósítani a gyakorlatban?

- A tudat természetesen teljesen felfoghatatlan, anyagtalan és megragadhatatlan. A tanítás a lét e kialakulatlan, kiforratlan mélyrétegei felé irányítja az embert. Bármilyen módszer érvényes lehet, amit az ember fel tud használni, amit meg tud ragadni e cél elérése érdekében. Használhatsz bármily emberi tevékenységet vagy meditációs technikát, ami hozzásegít, hogy eljuss arra a helyre. Mint mondtam, a tantra sokféle módszert lehetővé tesz. Minden embernek megvan a maga ösvénye. Felhasználhatod az érzéseidet, a gondolataidat, a jógát, a szexet, a drogokat vagy a rock-and-rollt - saját egyéni hajlamaidtól függően. A tantra - mely lényegében nem ortodox, hanem heterodox buddhizmus - definíciója szerint nem szab korlátokat sem a cselekvés, sem a módszerek tekintetében. Nagyon fontos azonban, hogy ha átvesszük Keletről a tantrikus buddhizmust, ne vegyük át vele együtt a keleti technikákat, a keleti emberek tudatára akkor és ott megszabott módszereket, hanem alakítsuk ki a saját ötletes módszereinket, amelyek a saját korunkban és környezetünkben, a mi tudatunkra alkalmazhatóak, és a mi problémáinkra kínálnak megoldást.

- Minden hagyomány - saját kulturális terminológiái szerint - említi a tudat természetében való időzés művészetét. A mai ember számára milyen nehézségei vannak a tudat természetében való időzés gyakorlatának?

- A tantra Keletről Nyugatra való terjedését először is fogalmi nehézségek hátráltatják. A szövegeket pontosan és érthetően kell lefordítani. Az érthetőség talán még fontosabb. Nem elsősorban nyelvtani kérdésről van szó, hiszen az indiai tantra eredeti nyelve, az apabhramsa népi nyelvjárás volt, amely nem rendelkezett olyan pontos nyelvtani szerkezettel, mint a szanszkrit. A fogalmi pontosság azonban nagyon fontos lenne, ám sajnos nagyrészt hiányzik. A buddhista tantra Indiából már rég kihalt, a hindu tantra még életben lévő hagyományai pedig nem a Mahamudrá-szintre koncentrálnak, hanem inkább alacsonyabb rendű, mágikus tantrákkal foglalkoznak, és mindenféle világi célok elérésére helyezik a hangsúlyt. A még élő tibeti tantrikus hagyomány pedig értelmileg rendkívül fejlett, de a tibeti kultúra egészében véve roppantul konzervatív. Mivel Tibetben ezer év óta egy csöppet sem halványodott az eredeti szövegek iránt érzett tisztelet, és mivel a múltjukat óriási nagy becsben tartják, nem képesek előrenézni, a saját kultúrájukon túl, azon kívülre tekinteni. A tibeti hagyomány nyugati elterjedésének legnagyobb kerékkötője az, hogy a lámák többnyire nem nagyon képesek felmérni a nyugatiak tudati jellegzetességeit, és a tanításokat ezekhez idomítani. Fogalmilag sem, de a gyakorlatban még kevésbé tudják, hogyan alkalmazzák a tibeti kultúrában megtalálható módszerek széles skáláját (amelynek gyakorlatilag csak egy töredékét hasznosítják); nem tudják, hogyan szabják e módszereket a mi szükségleteinkre.

Először tehát ezekkel a fogalmi és gyakorlati nehézségekkel kell megbirkózni. Ha ezeket tisztáztuk, már nem sok nehézség marad. De azért vizsgáljuk meg a saját kultúránk előítéleteit is! Nyomokban élnek még a keresztény gondolkodás és eszmerendszer maradványai, különösképpen a dualisztikus erkölcsi rendszer, ami akadályozhatja a tantra itteni elfogadását és elterjedését. Ezenkívül itt van még a durván dualisztikus keresztény teológia hagyománya. Hogyan lehet ezektől megszabadulni? Amerikában, ahol a kereszténység még mindig jelentős szerepet játszik a régi típusú gondolkodás megóvásában és az újdonságoktól való eltiltásban, ezek bizony komoly hátráltató tényezők. A katolikus egyház még működik Nyugat-Európában - ez nehézséget jelent. De nem hiszem, hogy a hagyományos keresztény gondolkodásmód által nem befolyásolt gondolkodóknak túlságosan nehezükre esne elfogadni a tantrikus világszemléletet, mivel önmagában véve rendkívül mély, és annyira esztétikus, hogy szinte mágnesként vonz mindenkit, aki pusztán önmagáért is képes méltányolni az ilyen bonyolult gondolati rendszereket.

Nehéz lenne? Bizonyos mértékig talán nehéz elsajátítani azt a szintű elkötelezettséget, amely ahhoz szükséges, hogy az ember ne csupán relaxációs technikaként gyakorolja a tantrát, hanem szoteriológiai módszerként, amely megszabaduláshoz vezet. De persze mindig is kevesen voltak azok, akiket érintett a hagyomány ezen oldala. A legtöbben mindig is egyfajta jógaként alkalmazták - mint mondjuk a hatha-jógát, a pránajánát és az ászanákat. Elsősorban arra használták, hogy testileg-lelkileg ellazuljanak, és viszonylag nyugodt állapotot valósítsanak meg; holott eredetileg a szamszárából való megszabadulás - hindu megfogalmazásban a Sívával való egyesülés - módszerének szánták. Ha tehát a teljes elkötelezettség nehéznek bizonyul, akkor az embernek csak annyit kell kihámoznia a hagyományból, amennyit fel tud belőle használni.

Fotó: P. Z.


- A tudat természetében való elidőzésről beszélünk, ám azt sem tudjuk, voltaképpen mi a tudat. Az emberek általában nem tesznek különbséget a tudat és az agy között, hogyan is alkothatnának akkor fogalmat a tudat természetéről? Jó lenne tehát tudni, mi az, amiben el kellene nyugodnunk.

- Először is nem hiszem, hogy tiszta képet kell alkotnunk magunknak a tudatról ahhoz, hogy bele tudjunk helyezkedni a természetébe. Nem szükséges tudnunk, hogy az elméről, az agyról vagy bármely más fogalomról van szó. A lényegi utasítás így szól: pihenj meg a természetben! Ennyi épp elég. Ehhez még hozzáteszik a tudat szót is, de csak ezért, hogy egyeseknek legyen min gondolkozniuk. Eredetileg ez az utasítás egy koan, mint a zenben, aminek a megoldását az jelzi, hogy az ember menyire képes ellazulni, mivel ezt éppen az szabja meg, hogy valójában milyen mélységig engedi el magát. Szerintem e természetre a tér a legjobb analógia - ami azért is jó, mert nehezebb fogalmat alkotni róla, mint a tudatról. A bennünk levő, belső térről van szó - de ugyanakkor a külsőről is, vagy arról, amely a külsőt és a belsőt egyesíti - ez az egybefonódó tér szolgáltatja azt a dimenziót, amelybe az ember belepihen; egyfajta végtelen dimenzió ez - ami szintén hasznos meghatározás. Nyugaton vannak bizonyos fogalmaink - a matematikában vagy a részecske-fizikában -, amelyek nem a tudat természetére vonatkoznak, de voltaképpen abba az irányba mutatnak. Ezek a fogalmak nem idegenek a hétköznapi gondolkodástól. A részecske-fizikában például, ha az érzékelhető elemeket a végsőkig elemezzük, végül eljutunk a térhez. Egyébként nem szeretem a buddhista világképet fizikai fogalmakkal érzékeltetni. Szerintem ez egy hibás megközelítés, ami semmiképp sem célravezető. Csupán azt akarom mondani, hogy a részecske-fizika vagy a kvantumfizika által kidolgozott fogalmak megfelelő irányba mutatnak.

- Fellelhetők-e a kialakulóban lévő tantrikus hagyomány jelei Nyugaton?

- Szerintem nem szabad elfelejtenünk, hogy a tibeti buddhizmus iránt érdeklődők jelentős része - csakúgy, mint azok többsége, akik a hatvanas években elkezdték a zen gyakorlását - valamilyen pszichedélikus tapasztalattal rendelkeztek, s hogy a nyugati tantrikus hagyomány voltaképpen ebben a tapasztalatban gyökerezik. Nem hiszem, hogy kialakulhatna nyugati tantrikus hagyomány úgy, hogy ne erre az alapra építkezzen. Nem hiszem, hogy kialakulhatna egy nyugati tantrikus hagyomány a tibetiek által Nyugaton alapított Dharma-központok közegében, amelyeket többé-kevésbé keleti mintára alkottak meg. A nyugati központok és a himalájai gompák (meditációs helyek) között persze sok különbség van, de ezek a Dharma-központok mégis túlnyomórészt a tibeti elképzeléseket tükrözik; nem biztos, hogy a nyugatiak számára ez a forma megfelel. Szerintem a nyugati tantrikus tradícióban azok fognak vezető szerepet játszani, azok fognak új dolgokat létrehozni, akiknek az első tapasztalatai pszichedelikus élményekből származnak, majd elsajátították a tibetiek által közvetített meditációs módszereket.

- Mit ért azalatt, hogy a nyugati tantrikus hagyomány pszichedelikus alappal rendelkezik?

- A tibeti buddhizmus fellendülése Nyugaton nagyrészt azoknak köszönhető, akik ilyen jellegű tapasztalattal rendelkeztek. Ezek a nyugatiak, akiket elsősorban a pszichedelikus élmények foglalkoztattak, azért fordultak a tibeti buddhizmushoz, hogy tapasztalataikra valamilyen fogalmi, metafizikai magyarázatot találjanak. Később rájöttek, hogy a tibeti lámák a tantra filozófiai alapjainak - a csittamátrának és a madhjamakának - segítségével nemcsak, hogy magyarázatot képesek adni ezekre, hanem olyan meditációs módszereknek is a birtokában vannak, amelyekkel a pszichotropikus hatást előidéző kémiai szereket helyettesíteni lehet. Eredetileg ezért jött létre a két kultúra találkozása. Nem állítom, hogy a tibetiek egyébként nem találták volna meg a módját, hogy hassanak a nyugatiakra, de tény, hogy az Egyesült Államokban a gyakorló buddhisták 75-80%-a a pszichedelikus nemzedékhez tartozott.

- És manapság mi a helyzet, kik jutnak közel a Dharmához?

- Nincsenek statisztikai adataim, de úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik a Dharma-központokba járnak, a Dalai Láma és más lámák előadásaira, még mindig nagyrészt füvet szívtak. Lehet, hogy most a kilencvenes években - miután a buddhizmus már korábban megérkezett - még mindig van valami összefüggés a két jelenség között. Nem tudom biztosan; nehéz megállapítani. Mindenesetre, ahogy a hindu tantrában, a proto-buddhista tantrikus mozgalomban sem megy ritkaságszámba az az eljárás, hogy valamilyen szer alkalmazásával megpróbálják lerövidíteni a célhoz vezető utat. A kétfajta tapasztalat - a meditációval, illetve a drogok által kiváltott - persze némileg eltérő, s valószínűleg van némi különbség a cél megfogalmazásában, és magában a célban is - amennyiben egyáltalán beszélhetünk erről, mint valami megvalósítható állapotról. A két dolog azonban nagyon közel áll egymáshoz, és tény, hogy a nyugati tantrikus mozgalom lényegileg mindmáig ezen alapszik - függetlenül attól, hogy a tibeti buddhizmus hívei többségükben füveznek-e vagy sem. Ha ezt nem vesszük tekintetbe, akkor a motorjától fosztjuk meg a mozgalmat. Vannak olyan emberek, akiket csak a meditáció érdekel: de ők inkább zenre vagy vipassaná meditációra járnak. Maradnak a tisztán elméleti érdeklődésűek, akik a bonyolultan kifinomult fogalmi rendszerekhez vonzódnak, és végezetül van néhány komoly gyakorló, akik a felépítés és a beteljesítés fokozatait gyakorolják - de ezeknek a száma igen csekély.

- Manapság is létezik még az Egyesült Államokban ilyen drog-központú szubkultúra?

- Szerintem a kilencvenes években ennek már csak egy elszigetelődött és jelentéktelenebb változata létezik, amely nem ugyanaz, mint ami a hatvanas években volt. A pszichedelikus nemzedék java része teljesen felszívódott, és megtisztította magát a kábítószerektől a New Age mozgalom különböző változataiban, és ezek közé tartozik - mint egyfajta megtisztulás - a tibeti buddhizmus is. Szerintem a mai kábítószeres szubkultúrának nem sok köze van az eredeti, hatvanas évekbeli pszichedelikus kultúrához. (...)

- Azt mondta, nem szívesen tesz lényegi különbséget a hindu és a buddhista tantra között. Igen ám, de akkor mivel magyarázza azt, hogy miután a Buddha több hindu tanítót kipróbált, egyikükkel sem volt megelégedve, és teljesen új módszert alkotott? Számomra úgy tűnik, kell lennie valamilyen lényeges különbségnek.

- A hínajána szinten valóban nagy különbség van az átman és az anátman elve között, hiszen az előbbi pozitív abszolútum, az utóbbi pedig meghatározatlan. A XII. századra azonban a hinduk már jóval közelebb kerültek a buddhista gondolkodásmódhoz, a buddhisták pedig pozitív kifejezéseket kezdtek el alkalmazni az ürességre - olyanokat, mint például szahadzsa vagy tathágatagarbha. Ezek a szavak már pozitív jelentést hordoznak. A tantrikus korszakban tehát lassan megszűnt a kettő közötti szakadék, mivel az eszmék kicserélődése folytán már nem voltak olyan fontosak azok az elvek, amelyek elválasztották egymástól a hindukat és a buddhistákat. Ekkor már nem bírtak akkora jelentőséggel ezek a hitelvi és metafizikai kérdések, így megjelenhetett például Matszjéndranáth és Górakhnáth - két jógi, akiknek buddhista és hindu gurujuk is volt, akik mindkét hagyományvonalat örökölték, buddhista és hindu jógatechnikákat is alkalmaztak anélkül, hogy ez bennük bármiféle meghasonulást okozott volna. Ez a keverék-jóga került aztán Kathmanduba, ahol mindmáig fennmaradt. Itt a buddhista és a hindu fogalmak elválaszthatatlanul összefonódtak egymással.

- A két irányzat célja is ugyanaz?

- Nem. Fogalmilag teljesen más a buddhaság és a Sívával való egyesülés. A gyakorlatban azonban ... ki tudja? Mindenestre tény, hogy a hatvanas években a hindu hagyomány gyors hanyatlásnak indult. Akkoriban még sok hindu szádhu (szerzetes) gyakorló volt, manapság már csak mintegy tíz százaléka az akkorinak... Óriási hanyatlás!

- A szellemi utat járók közül sokan úgy gondolják, hogy lényegileg minden vallás egy követendő elvről beszél, csak mindegyik más és más típusú embereknek való? Lenne szíves elmondani a véleményét erről az állításról...

- Igen, és ezt a saját megfigyeléseim is alátámasztják. A hatvanas években például jól elkülönült egymástól két személyiségtípus. Akik elég lelkierőt éreztek magukban, hogy megbirkózzanak az üresség fogalmával - vagy ha úgy tetszik, élményével -, azok a buddhizmushoz vonzódtak; míg azok, akik nem voltak annyira biztosak magukban, és valamiféle fogódzót, támaszt kerestek, a saivizmushoz közeledtek. A kettő között ugyan nincs lényegi különbség, de ez az eltérés mégis elég ahhoz, hogy első, felszínes pillantásra más és más személyiségtípusokat vonzzanak magukhoz.

- Nyugaton sokan úgy vélik, hogy minden vallás egy, és alapvetően ugyanaz a céljuk.

- Ha az ember benne él egy eleven és működőképes hagyományban, amely kielégíti az igényeit, és rendelkezik azokkal a módszerekkel és eszközökkel, amelyekkel el tud jutni oda, ahová akar, akkor azt a hagyományt tisztán, épségben meg kell őrizni úgy, ahogy van, külön az összes többitől. Akkor semmi értelme azt mantrázni, hogy "minden egy, egy minden". Ám ha egy új, nyugati tantrikus tradíció megteremtéséről beszélünk, akkor érdemes behozni bárhonnan bármit, ami módszerként felhasználható. A dolgok közben majd összemosódnak, és sokáig egyáltalán nem lesz világos, hogy mi lesz az egészből. Kicsit olyan lesz, mint egy olvasztótégely. Sok szálból fog összeszövődni, és idő kell hozzá, hogy kialakuljon. Viszont időt vesz igénybe, amíg ez a tradíció kialakul. Közben hibákat követünk el, és egy ideig olyan lesz, mintha sötétben tapogatóznánk. Ellenkező esetben azonban félő, hogy a tibeti hagyomány a kultúra peremére kerül. Én személy szerint az egész életemet erre a tibeti buddhista hagyományra áldoztam, és mégis attól félek, hogy egy nemzedék leforgása alatt - mondjuk 2020-ra - a tibeti hagyomány teljesen a perifériára kerül, elveszti jelentőségét. A ma még működő tibeti vallási formák, a rituális elemek elértéktelenednek, de továbbra is tibetiül fogják mondani a szövegeket, a liturgikus nyelv továbbra is a tibeti lesz, mint a katolikus egyházban a - szintén teljesen marginalizálódott - latin. Ez persze nem feltétlenül rossz, de az igazi veszélyt a hagyomány kiüresedésében, ellaposodásában látom; abban, hogy egyszer csak semmi köze nem lesz a valósághoz, mert egyéb területeken a kulturális fejlődés teljesen más irányt vesz. Addigra már nyugatiak fogják játszani a tibeti lámák szerepét, mert a tibeti népesség kiveszik a gompákból. A buddhizmus nem lesz más, mint kiüresedett rítusok összessége, amelyekből minden életszerűség kiveszett. Ugyanarra a sorsra jut, mint Szvámi Vivékánanda egyháza, amit a századelőn alapítottak az Egyesült Államokban - mára teljesen kiüresedett, pedig még mindig óriási az érdeklődés a keleti vallások iránt. Azért ment tönkre, mert nem olvasztott magába eredeti nyugati elképzeléseket, hanem átültetett indiai eszme maradt. Ezzel érvényét vesztette. A tibeti buddhizmus is ugyanígy veszendőbe megy, érvényét veszti, ha átültetett tibeti vallás marad. Ahhoz, hogy érvényes legyen, a mi szükségleteinkben kell hogy gyökerezzék, a mi kérdéseinkre kell hogy választ szolgáltasson, a mi saját tudati valóságunkból kell hogy kibontakozzon. Meg kell vizsgálnunk a valóságot a tibeti modell szemszögéből, ebből kell merítenünk a példákat és a módszereket, és ezeket a módszereket felhasználva kell megoldanunk a modellben benne rejlő problémákat. Azután ki kell dolgoznunk a saját modellünket, ki kell fejlesztenünk a saját módszereinket. Új egyházat kell alapítanunk. (...)

- Miképp történhet meg az átadás?

- Szerintem a sokféle áthagyományozási láncolat egy érzéssé fog összeolvadni. Élő kapcsolatra van szükség, valamint láma-jógikra és nyugati láma-jógikra, akik csak ezekkel a hagyományokkal foglalkoznak, akik példázzák és megtestesítik a hagyományokon belüli különbségeket. Végső soron azonban azt hiszem, ezek a különbségek meg kell, hogy szűnjenek. Ezzel együtt sok kis járulékos tényező veszendőbe megy, különösen a jógák és a meditációs változatok területén. De ezt az árat meg kell fizetni. A gyakorlati elkötelezettség a legfontosabb.

- El tudja képzelni, hogy új tantrák jelenjenek meg az Interneten?

- A régi alap- (vagy gyökér-) tantrákat különböző forrásokból állították össze, amelyek sok-sok évszázadon át keletkeztek. Mivel ezek olykor ezer éves hagyományok összegzései, alap-tantrát definíció szerint nem lehet előállítani. Keletkezhetnek viszont termák (gter-ma), új kinyilatkoztatások. Ilyenek egyébként máris létrejöttek - nem csupán elismert nyugati forrásokból, hanem hivatalosan el nem ismert forrásokból is. Ez utóbbiak olyan egyének, akiknek a tudatában felmerült ez a valami, és olyan hagyományos formában jelent meg, amely gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a hivatalosan is elismert termáktól. Például Trungpa Rinpocse, aki a legjelentősebb azon tibeti mesterek közül, akik képesek voltak ledönteni a kulturális korlátaikat, igen értékes termákat hozott napvilágra, de ezeket hivatalosan sohasem ismerték el kinyilatkoztatásokként. Nem látom semmi akadályát annak, hogy ilyen termákat - elismerteket és nem hivatalosakat egyaránt nyugati emberek is felszínre hozzanak, és akár az Interneten terjesszék.



- Gondolja, hogy a nyugati hagyományvonal egy egészen másfajta vonulat lesz majd, mint a tibeti?

- Párhuzamos vonulat lesz. Az összes vallási formát át kell ültetni nyugati közegbe. Nyugati kulturális formákba kell a tanítást öltöztetni. A szertartásokat egyszerűsíteni és egységesíteni kell. Nem tudunk mit kezdeni azzal az elburjánzott szertartásossággal, ami az idők során Tibetben a különböző hagyományokon belül kialakult, mivel szinte minden egyes nemzedék változtatott egy kicsit ezeken a formákon. Minden adott tantrán belül sok száz eltérő szertartást találhatunk, amelyek között igen kevés a lényegi különbség - legyen szó akár beavatásról, akár napi liturgiáról. Mindezeket egységbe kell ötvözni, hogy kikristályosodhasson belőlük egy szilárd forma, a sok apró eltérés pedig el fog veszni, mert ezek mindig az adott kultúrára jellemzőek. Később aztán a nyugati hagyományon belül is kialakulhatnak majd apró eltérések, amelyeknek kulturális különbségeket kell tükrözniük. De a nyugati hagyomány párhuzamos vonulat lesz. Az egész vonalon meg kell találni a kulturális megfeleléseket. Egy lángelme vagy lángelmék egész serege szükséges ahhoz, hogy ezt az átültetést véghezvigye. A lényeg a fontos, amit nyugati módon kell átvenni. Meg kell szabadulni a tibeti kulturális formáktól és sajátságoktól. Teljesen nyugati hagyományt kell létrehozni, s akkor nyugati energiával fog átitatódni, amitől életre kel. Nincs szükség azokra az élettelen, járulékos kultúrkellékekre, amelyekhez nincs közünk, amelyek csak a tibeti kultúrára nézve bírtak jelentőséggel.

- Tényleg olyan nagy lenne a különbség a nyugati és a keleti elme között? Hiszen végtére is Buddha tanításai egyetemes érvényűek, és nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne ezeket egyik kultúráról a másikra átültetni.

- Persze, de mégis azt kell mondanunk, hogy miután ez az áthagyományozódás lejátszódott, többé már nem tibeti buddhizmusról lesz szó, hanem magyar buddhizmusról. A magyar hagyománynak pedig meg kell szabadulnia a tibeti kulturális formáktól, és sajátos magyar elemekkel kell ezeket pótolnia. Ki kell fejleszteni a buddhista tantra nemzeti formáját.

- Hogyan tudja elképzelni ezt a transzplantációt?

- Át kell ültetni a kulturális elemeket. Semmi szükség például az indiai mahásziddhákról szóló legendákra - alkossátok meg inkább a magyar mahásziddhák legendáit! Túl sok az olyan elem, ami kizárólag kulturális sajátságokat hordoz. Akár a legendákat, akár a szertartásokat, akár a művészetet vagy a hagyomány bármely más elemét vesszük, mind tele van ezekkel a keleti motívumokkal. Mindez ősi és lényegtelen, mert egy másik kulturális hagyományból származik. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a Kelet és a Nyugat annyira különböznének egymástól.

- Ezek szerint olyan gyakorlókra lenne szükségünk, akik le tudják szűrni ezeknek a tanításoknak a lényegét?

- Igen.

- Mit gondol a New Age-ről általában? Nem tartja veszélyesnek?

- De igen. A New Age az a veszély, amely a lehetőségek skálájának túlsó végén fenyeget minket. Sőt, talán még károsabb, mivel ez a fajta tudat nem képes a különbségtételre. A meg nem különböztető tudat persze végső soron kívánatos, de a Mahámudrá-típusú meg nem különböztető tudat egészen más, mint a New Age-féle tudat, amely egyszerűen nem képes a különbségtételre. Ez a szellemi áruház bevásárló-tudata. Roppant veszélyes, mert nagyon nehéz kifogni rajta. Olyan fajta tudat, amelyre elméletileg - vagy ha úgy tetszik metafizikailag - lehet építeni, gyakorlatilag azonban rettentő ingatag. Az ingatagság pedig semmiféle szerepet nem játszhat a tantrában - legyen szó akár a hagyományos, akár a nyugati tantráról. Nagyon világosan meg kell ugyanis érteni, hogy miből áll az ösvény, és hová tart rajta az ember. Teljes elkötelezettségre és egyhegyűségre van szükség, ezek a tulajdonságok pedig nem jellemzők a New Age-re. A New Age egykor szép eszme volt, s talán, ha általánosan elfogadott világnézetté vált volna, akkor megőrizhette volna az értékeit. Ezzel szemben egyre inkább behatárolódott, egyre szűkebb rétegeket érintett, és kommercializálódott. A társadalom alternatív vonulatának vesszőparipája lett, amin a saját fogyatékosságai miatt nem tud túllépni.

2011. dec. 15.

Visita interiora terrae...

Önkívület, elragadtatás, vagy dhyána?


Még egy kiegészítés a korábban megkezdett témához Julius Evola: A felébredés doktrínája című művéből:

"A jhána kifejezést némelyek 'önelmélyítésnek' - Selbstvertiefung-nak - fordítják, amely értelmezést el lehet fogadni: a tárgyalandó diszciplínákban ugyanis tényleg arról van szó, hogy leszállunk saját lényünk legmélyebb rétegeibe, oda, ahol a hétköznapi embernél a tudatalatti birodalma terül el. Ugyanazt az utat járjuk tehát, amit a hermetikai-alkímiai maxima jelöl ki: Visita interiora terrae, rectificando invenies occultum lapidem, veram medicinam. (Kutasd föl fenekestül a földet, igazítsd helyre magad, és meg fogod találni az elrejtett követ, az igazi gyógyszert.) 
Kevéssé szerencsés ellenben a jhánát Versenkungen-nek ('elmélyedés') fordítani, és még kevésbé szerencsés trances-nak ('önkívület') vagy raptures-nek ('elragadtatás'), mivel e szavak fő jelentése pontosan az ellentéte annak, amiről itt szó van. A trance a mediumok képét idézi fel, a tudatalattit, a személyalattit és a megszállottság passzív állapotait, amikor ezzel szemben az árya aszkézis a tudatfeletti, a tökéletes aktivitás és a tisztánlátás jegyében áll. Hasonlóképpen a rapture kifejezés az extatikus passzivitás képzetét foglalja magában, és misztikus-vallásos színezetű; egyik sem felel meg tehát a szóban forgó állapotnak. Végül is a legjobb megtartani a páli jhána (szanszkrit dhyána) szót,  miután jelentését tisztáztuk. A trance, a zavaros alámerülés vagy 'elragadtatás' állapotai csak annál lépnek fel, aki nem képes kiállni e tapasztalások próbáját."

2011. dec. 10.

A milliárdosok, akik jól keresnek mások szenvedésén




"Próbáltam büszke lenni a szolgálatomra, de csak szégyent érzek. (...) Bűntudatom van, ha egy fiatal lányra nézek, mint akit karon ragadtam és kirángattam az utcára. Azt mondták, terroristák ellen harcolunk, de az igazi terrorista én voltam és az igazi terrorizmus ez a megszállás maga.
A fajgyűlölet régóta a hadsereg fontos eszköze, mellyel igazolja más országok lerombolását és megszállását. Régóta szentesíti a gyilkosságokat, más emberek leigázását és megkínzását. A fajgyűlölet alapvető fegyver a kormány kezében. Fontosabb, mint egy puska, tank, bombázó gép vagy csatahajó. Pusztítóbb, mint a tüzérségi lövedékek, bunker romboló rakéták, vagy egy Tomahawk robotrepülő. Bár ezeket a fegyvereket a kormány hozza létre és birtokolja, mind ártalmatlanok olyan emberek nélkül, akik használni akarják őket. Azok, akik háborúba küldenek minket, nem húzzák meg a ravaszt, nem lőnek ki gránátokat. Nem kell megvívniuk a háborút, csupán el kell adniuk azt. Olyan társadalomra van szükségük, akik hajlandóak a veszélybe küldeni a katonáikat. Katonák kellenek nekik, akik ölnek vagy meghalnak kérdés nélkül.
Milliókat költenek egyetlen bombára, de az a bomba csak akkor válik fegyverré, amikor a hadsereg tisztjei készek végrehajtani az utasítást, hogy használják. Elküldhetik az utolsó katonát is bárhová a Földön, háború csak akkor lesz, ha azok harcolni is akarnak. Az uralkodó osztály, a milliárdosok, akik jól keresnek mások szenvedésén, akik csak a vagyonuk növelésével törődnek, meg a világgazdaság irányításával, tudják, hogy erejük azon múlik, képesek-e meggyőzni bennünket arról, hogy a háború, elnyomás és kizsákmányolás a mi érdekünket szolgálja. Tudják, hogy gazdagságuk azon múlik, rá tudják-e venni a munkásokat, hogy meghaljanak azért, hogy ők egy másik ország gazdaságát irányíthassák. Azzal képesek minket a gyilkosságra és halálra rávenni, hogy képesek elhitetni velünk, hogy valahogy felsőbbrendűek vagyunk.
A katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok, pilóták semmit sem nyernek ezen a megszálláson. Amerika lakosságának túlnyomó többsége semmit nem nyer ezen a megszálláson. Valójában nemhogy nem nyerünk rajta, de még többet szenvedünk miatta. Elveszítjük végtagjainkat, sérüléseket szenvedünk, feláldozzuk az életünket. Családjainknak látni kell a zászlóval takart koporsót leereszkedni a földbe.
Milliók élnek ebben az országban egészségügyi ellátás nélkül, munka és oktatási lehetőségek nélkül és nézik, ahogy kormányunk eltékozol NAPI 450 millió dollárt erre a megszállásra. Országunk szegény dolgozó embereit elküldik, hogy öljenek szegény dolgozó embereket egy másik országban, hogy a gazdagok tovább gazdagodhassanak. Fajgyűlölet nélkül a katonák rájönnének, hogy jobban hasonlítanak az iraki emberekre, mint azokra a milliárdosokra, akik őket harcba küldik. Családokat dobtam az utcára Irakban, és arra tértem haza, hogy családok kerülnek utcára a hazámban is. (...)
Fel kell ébrednünk és megérteni, hogy valódi ellenségeink nem valami távoli országban vannak, nem olyan emberek, akiknek a nevét sem tudjuk, nem olyan kultúrák, amiket nem is értünk. Ellenségeinket nagyon jól ismerjük, akiket fel tudunk ismerni. Ellenségünk az a rendszer, amely hadat visel, ha az hasznot hoz; ellenségünk a vállalat vezetője, aki kirúg minket, ha az hasznot hoz; a biztosító társaság, amely megtagadja tőlünk az ellátást, ha az hasznot hoz; a bank, ami elveszi az otthonunkat, ha az hasznot hoz. Az ellenségünk nem ötezer mérföldre van tőlünk, hanem épp itt, saját hazánkban. (...)"

Fordítás: hajnalvilag.hu






2011. dec. 8.

"Nem a szél, nem a zászló mozog..."

Fotók: Pásztor Zoltán


– Gótama Mester, a tanításom és nézetem így hangzik: „semmi sem elfogadható számomra.”

– A nézeted, Aggivesszana, hogy „semmi sem elfogadható számomra”, legalább ez a nézet elfogadható számodra?








2011. dec. 5.

A budapesti hangszerkereskedő esete a drágakővel

Kokas Katalin a Stradivariussal (Fotó: www.kultura.hu)
Olvastam egyszer egy nagyon régi keleti tanmesét "egy bölcs asszonyról", aki a hegyekben utazgatva egy folyóban talált egy különösen értékes drágakövet. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a kincset az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül nekiadta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. 
“Gondolkoztam” - szólalt meg. “ Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”
Ez a történet jutott a napokban eszembe, amikor hallottam a közelmúltban Budapesten felbukkant Stradivari-hegedű történetét.  Mint ismeretes, egy családi örökségből előkerült egy régi hegedű, amiről a tulajdonosa nem tudta, hogy milyen értéket képvisel, csak egy egyszerű, "régi hegedűnek" gondolta. Felajánlotta Juhos Tibor kereskedőnek, majd otthagyta nála alaposabb vizsgálatra. Eközben vált mind egyértelműbbé, hogy egy nagyon különleges hangszerről van szó: kiderült, hogy a hegedűt Pyrker János egri érsek hozta Magyarországra 1827 szeptemberében Velencéből, majd a második világháborút követően, az egri templom újjáépítésekor adták el. Eredete később feledésbe merült, csak a mostani londoni és bécsi szakértői vizsgálatok igazolták, hogy egy eredeti, 1697-ben készített Stradivari-hegedűről van szó, amelynek értéke a félmilliárd forintot is meghaladhatja.
A kereskedő - ahelyett, hogy olcsón megvette volna magának a hangszert - tájékoztatta a tulajdonost arról, hogy milyen értékes hagyatékról lehet szó. A Stradivariust végül Zelnik István gyűjtő, a Délkelet-ázsiai Aranymúzeum alapítója vásárolta meg és öt évre használatra adta Kokas Katalin hegedűművésznek (a vételárat nem közölték, de egy ehhez hasonló hangszer tavaly 3,6 millió dollárért kelt el).
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár egy közelmúltbeli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Juhos Tibor kereskedőt etikus magatartásáért állami kitüntetésre javasolják.
Azt hiszem, ehhez a történethez nincs mit hozzátenni, talán csak annyit: ha ilyen ma Magyarországon megtörténhet, nincs veszve semmi.


P. Z.

2011. dec. 2.

Egymás után, ahogy történt...

Mielőtt az előző posztban megkezdett témában tovább haladnánk, itt is közzéteszem annak a szútrának a teljes szövegét, amelyben a dhyánák kifejlesztésén alapuló buddhista meditációs praxis megvalósítási szintjeinek részletes leírása olvasható (a "sugárzó kontemplációk" módszeréről majd később lesz szó). Nincs sok szöveg, amelyben ez megtalálható, de a rendelkezésre álló dokumentumokból pontosan megismerhető az a módszer, amit a történelmi Buddha alkalmazott (feltéve, természetesen, ha a Páli Kánont autentikusnak fogadjuk el - nekem nincsenek kétségeim a hitelességét illetően). A szövegek egy részében a módszert a "Magasztos" mint saját maga által végigjárt útként mutatja be, de olyan is van - mint például az itt következő -, melyben azt részletezi, hogy az ő instrukciói alapján az egyik tanítványa hogyan hajtotta végre a gyakorlatokat.


"Középpont" Fotó: P. Z.
Az Anupada Sutta a Páli Kánon (a théraváda buddhizmus szövegeinek gyűjteménye) részét képezi, azon belül a Szutta Pitaka, tehát a Buddha tanításainak gyűjteményét tartalmazó "kosárban", még pontosabban a Maddzshima Nikája, vagyis a "Közepes hosszúságú beszédek" sorában található. A szuttában (szanszkritul: sutra) Buddha az egyik legismertebb tanítványa, Sáriputta (Sáriputra) erényeit, a meditációs gyakorlás során elért eredményeit sorolja fel. A fejezetben a négy dhyána (dzshána) és a négy anyagtalan állapot (arúpa dhyánák) pontos leírása is megtalálható.
Külön figyelmet érdemel, hogy Buddha azt mondja, "fél hónap alatt, bhikkhuk, Sāriputta sorra egymás után igaz belátást nyert a dhammákba" (szanszkritul: dharma). Ez még egyetlen dhyána esetén is rendkívül rövid idő, a mai korok emberének képességeihez mérten szinte elképzelhetetlen tudati rugalmasságról tesz tanúbizonyságot.

A bhikkhu szerzetest jelent, a dhammák (dharmák) szó ebben az értelemben az egyedileg elkülönült jelenségek sokaságát fejezi ki, a tapasztalás tényeit, eseményeket, késztetettségüket, vagyis létösszetevőket, lételemeket. A Tathágata kifejezés itt a Buddha szó szinonimája.

A szöveg nagyon sok fontos információkat tartalmaz a gyakorlók számára. A negyedik dhyánáig a megértés nem különösebben nehéz: valójában az elmélyedés tényezőinek a változása alapján azonosíthatók az egymásra épülő szintek (ebben a posztban részletesebben is van szó róla), és nem történik más, mint az egyre mélyebb tudatszinteket a lételemek újbóli és újbóli vizsgálata. Sokkal érdekesebb és egy külön értékelést is megér majd az első arúpa dhyánába lépés módszere, vagyis az a gyakorlat, amit a sutra "az anyagi forma érzékelésének transzcendálásával" megfogalmazással jelöl. (Ezzel itt most nem foglalkozunk.)



P. Z.



Anupada Sutta

1. Így hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban tartózkodott a Dzséta ligetben, Anáthapindika parkjában. Ott a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket: „Bhikkhuk,” – s azok ekképp válaszoltak rá: „Tiszteletreméltó Urunk”.

A Magasztos a következőket mondotta:

2. „Bhikkhuk, Sāriputta bölcs, Sāriputta bölcsessége hatalmas, Sāriputta bölcsessége széles, Sāriputta bölcsessége örömteli, Sāriputta bölcsessége gyors, Sāriputta bölcsessége éles, Sāriputta bölcsessége átható. Fél hónap alatt, bhikkhuk, Sāriputta sorra egymás után igaz belátást nyert a dhammákba (anupadadhammavipassanā). Sāriputta igaz belátása a dhammákba, egymás után sorban, a következőképpen történt:

3. Nos, bhikkhuk, elszakadván az érzéki élvezetektől, elszakadván a nem üdvös dolgoktól Sāriputta belépett az elszakadásból született, gondolati megragadással és elemző gondolkozással kísért, elragadtatással és üdvözült boldogsággal telített első jhánába, és ebben időzött.

4. És az első jhánában ezeket a dhammákat – a gondolati megragadást (vitakka), az elemző gondolkozást (vicara), az elragadtatást (pīti), a boldogságot (sukha) és a tudat egyesítettségét (cittekaggatā); az érintést (phassa), az érzést (vedanā), az észlelést (saññā), a szándékot (cetanā), a tudatot (citta), a lelkesedést (chanda), az elhatározást (adhimokkha), az erőt (vīriya), az éberséget (sati), a felülemelkedett egykedvűséget (upekkhā), a figyelmet (manasikāra) – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

5. Továbbá, bhikkhuk, a gondolati megragadás és az elemző gondolkodás lecsendesítését követően Sāriputta belépett a második jhánába és ebben időzött, melyet a magabiztosság és a tudat nyugalma jellemez, a gondolati megragadástól és az elemző gondolkodástól mentes, s összeszedettségből született (samādhija) elragadtatással és üdvözült boldogsággal telített.

6. „És a második jhánában ezeket a dhammákat – a magabiztosságot , az elragadtatást, a boldogságot és a tudat egyesítettségét; az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot, a tudatot, a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

7. Továbbá, bhikkhuk, az elragadtatás elhalványulását követően Sāriputta felülemelkedett egykedvűségben időzött, éberen (sata) és tiszta tudatossággal (sampajāna), és a testében egyfajta üdvözült boldogságot élt át, melyet az ariyák így jellemeznek: „Boldog, aki felülemelkedett egykedvűségben időzik, éberen!” – így érte el, majd időzött a harmadik jhánában.

8. És a harmadik jhánában ezeket a dhammákat – az egykedvűséget, a boldogságot, az éberséget és a tiszta tudatosságot, a tudat egyesítettségét; az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot, a tudatot, a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

9. Továbbá, bhikkhuk, elhagyva az örömet és fájdalmat, a korábbi bánat és gyönyör eltűnésével Sāriputta belépett az örömön és fájdalmon túli negyedik jhánába, és ebben az állapotban tartózkodott, melyet a felülemelkedett egykedvűségnek köszönhetően az éberség tökéletes tisztasága jellemez.

10. És a negyedik jhánában ezeket a dhammákat – az egykedvűséget, a sem-kellemes–sem-fájdalmas érzést (adukkhamasukhā vedanā), a nyugalom szülte közömbösséget, az éberség tisztaságát, a tudat egyesítettségét; és az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot, a tudatot, a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

11. Továbbá, bhikkhuk, az anyagi forma érzékelésének transzcendálásával, az érzéki benyomások észlelésének eltűnésével, a sokféleség észlelésére vonatkozó oda nem figyeléssel, megértvén, hogy a „Tér végtelen”, Sāriputta belépett a Végtelen Tér érzékelési alapjába, és ebben időzött.

12. És a Végtelen Tér érzékelési alapjában ezeket a dhammákat – a Végtelen Tér kiterjedésének érzékelését, a tudat egyesítettségét; és az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot és a tudatot; a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

13. Továbbá, bhikkhuk, a Végtelen Tér érzékelési alapjának transzcendálásával, megértvén, hogy a „Tudat végtelen”, Sāriputta belépett a Végtelen Tudat érzékelési alapjába, és ebben időzött.

14. És a Végtelen Tudat érzékelési alapjában ezeket a dhammákat – a Végtelen Tudat tartományának érzékelését, a tudat egyesítettségét; és az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot és a tudatot; a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

15. Továbbá, bhikkhuk, a Végtelen Tudat érzékelési alapjának transzcendálásával, megértvén, „nincs semmi”, Sāriputta belépett a Nemlétezés érzékelési alapjába, és ebben időzött.

16. És a Nemlétezés érzékelési alapjában ezeket a dhammákat – a Nemlétezés tartományának érzékelését, a tudat egyesítettségét; és az érintést, az érzést, az észlelést, a szándékot és a tudatot; a lelkesedést, az elhatározást, az erőt, az éberséget, a felülemelkedett egykedvűséget, a figyelmet – mindezeket a dhammákat szemlélte sorban, ahogy következtek. Szemlélte eme dhammák felmerülését, szemlélte jelenlétüket, szemlélte eltűnésüket. Ily módon megértette: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

17. Továbbá, bhikkhuk, a Nemlétezés érzékelési alapjának transzcendálásával Sāriputta belépett a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapjába, és ebben időzött.

18. Éberen lépett ki a megvalósított állapotból. Éberen kilépvén, visszaemlékezett a dhammákra, melyek elmúltak, elenyésztek, átalakultak, imigyen: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Van magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy létezik.

19. Továbbá, bhikkhuk, a sem észlelés, sem nem-észlelés érzékelési alapjának transzcendálásával Sāriputta belépett az észlelés és érzés megszűnésébe (saññāvedayitanirodha), és ebben időzött. És a Bölcsesség szemével látva mérgei (āsava) megsemmisültek.

20. Éberen lépett ki a megvalósított állapotból. Éberen kilépvén, visszaemlékezett a dhammákra, melyek elmúltak, elenyésztek, átalakultak, imigyen: „Valóban, ezek a dhammák nem lévén, létezésbe lépnek, létezvén újra elenyésznek.” Eme dhammákra nézve vonzódás és taszítás nélkül, függetlenül, leváltan, szabadon, elkülönülten időzött, akadályoktól megszabadult tudattal. Megértette: „Nincs magasabb megszabadulás”, és törekvése által megerősítette, hogy nem létezik.

21. Bhikkhuk, ha helyesen szólván így neveznének meg valakit: ’uralmat és tökéletességet nyert a nemes erényben, uralmat és tökéletességet nyert a nemes összeszedettségben, uralmat és tökéletességet nyert a nemes bölcsességben, uralmat és tökéletességet nyert a nemes megszabadulásban,’ helyesen szólván bizony Sariputtát kellene megnevezni eképpen.

22. Bhikkhuk, ha helyesen szólván így neveznének meg valakit: ’Ő a Magasztos igaz fia, az Ő szájából született, a Dhammából született, a Dhamma teremtette, a Dhamma örököse, nem az anyagi dolgok örököse’, helyesen szólván bizony Sāriputtát kellene megnevezni eképpen.

23. „Bhikkhuk, a Dhamma összehasonlíthatatlan kerekét, melyet a Tathāgata forgatott meg, Sāriputta helyesen tartja mozgásban.”

Így beszélt a Magasztos. A bhikkhuk elégedetten és örömmel hallgatták a Magasztos szavait.


Majjhima nikaya 111. Forrás: The Middle Length Discourses of the Buddha: A Translation of the Majjhima Nikaya. Translated by Bhikkhu Nanamoli and Bhikkhu Bodhi; 
Wisdom Publications, 2005

Fordítás: HoD [TURIYA] /2008.03.02. /korr.080817
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...