Az új orvoslás oszlopai

"Paracelsus azt értette gyógyulás alatt, amikor az ember rátalál valódi belső önmagára és így a valódi szabadságra. Gyakran használt alkímiai szimbólumokat. A betegséget az ólomhoz hasonlította, ahhoz a fémhez, amely nehéz, sötét és kaotikus belső szerkezettel rendelkezik, az egészséget pedig az aranyhoz, a tiszta, fénylő, változatlan fémhez. A gyógyulás az ólom arannyá alakításának folyamata, belső átalakulás révén az egészség elérése.
Az ember birtokában van az öngyógyítás képességének, amely a természet egyik ereje. Ha egy fa elveszti egy ágát, gyantát termel, ha egy állat megsebesül, nyalogatja sebét és ezzel fertőtleníti. Az emberben is van egy erő, amely fenntartja vagy visszaállítja az egészséget. Paracelsus ezt az erőt Archeusnak nevezte és a tűzhöz hasonlította. Minden betegség azzal fenyeget, hogy kioltja ezt a lángot, és amikor valóban kialszik, akkor beáll a halál állapota. Amíg azonban még van anyag, amin éghet, elég egy szikra a tűz újra életre keltéséhez – ezt a szikrát Paracelsus arkánumnak hívta. Az arkánum a növényekben, az ásványokban, a szavakban vagy akár érzésekben rejlő gyógyító erő.
Mi az orvos szerepe ebben a gyógyulási folyamatban? Paracelsus úgy tartotta, hogy a külső orvos nem tud gyógyítani, csak felébreszteni a belső orvost, és a természettel harmóniában működve felgyorsíthatja a folyamatokat. A gyógyulás elsősorban az ember saját erőfeszítésének a következménye, de különböző, a finomabb testekre ható gyógyszerekkel elősegíthető. Az orvos feladata tehát nem elsősorban a test gyógyítása, hanem a beteg ember belső átalakulásának a segítése, lelkének megtisztítása, szellemi erejének megerősítése, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát."


Forrás és teljes cikk: www.ujakropolisz.hu

Nincs tudás, nincs tudatlanság

A forma üresség, az üresség valójában forma. Az üresség nem különbözik a formától, a forma nem különbözik az ürességtől. Ami forma, az egyben üresség, ami üresség, az egyben forma.

 Így az érzékelés, név, fogalom és tudás szintén üresség. Ezért, ó, Sáriputra, minden dolog (dharma) üresség jellegű, nem keletkeznek és nem szűnnek meg, nem szennyezettek és nem makulátlanok, nem tökéletlenek és nem tökéletesek.

Ezért, ó, Sáriputra, itt, ebben az ürességben nincs forma, sem név, sem fogalom, sem tudatosság. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test és tudat. 

Nincsenek formák, hangok, illatok, ízek, tapinthatók és tudattárgyak. 

Nincs szem, s így tovább, egészen addig, hogy: nincs tudat(osság elem), nincsenek tárgyak, nincs elmebeli ismeret. 

Nincs tudás, nincs tudatlanság, nem létezik a tudatlanság eltörlése, egészen addig, hogy: nincs romlás és nincs halál; nem létezik a romlás és halál eltörlése; nem létezik a Négy Igazság, vagyis a szenvedés, a szenvedés eredete, a szenvedés megszüntetése, és a hozzá vezető út.

Nincs tudás, nem létezik a nirvána elérése, sem a nirvána el-nem-érése.

(Fotók: Pásztor Zoltán, szöveg: Prajnaparamita Hridaya Sutra - részlet, Bánfalvi András fordítása)

Karma és nevelés

"A karma törvényeit figyelembe véve látnunk kellene a születés okát, azt a problémát, ami a gyermek életét alapvetően befolyásolja, és ami a megszületésére kényszerítette. Abban kell segítenünk őt, hogy feloldhassa e kényszert, és megszabaduljon a kiváltó kötöttségtől.
Ez több szempontból is nagyon nehéz feladat. Egyfelől tisztánlátást, bölcsességet vár el a szülőktől, másrészt alapvető ellenállásba ütközik a gyerek részéről, mert egy olyan problémát érint, amit már előző életében vagy életeiben sem sikerült feloldania.
A szülők tehát segíthetnek a gyermeknek rávezetéssel, neveléssel, de természetesen a gyerek is hat a szülőkre, sőt, a gyermek a szülők karmájának egyik beteljesítője. Folyamatos kölcsönhatásról beszélhetünk, ahol a nevelő szerepét a szülő kapja, de neki is figyelmesnek kell lennie arra, amire gyermeke tanítja."

(2. oldal, 3.oldal, 4. oldal)
(Ubornyák Katalin írása a Kagylókürt folyóirat 37. számában.)
A folyóirat honlapja: kagylokurt.hu

Mi az ugyanaz, mi a más?

Fotók: Pásztor Zoltán

Ha minden dolog üres,

Akkor minek van vége, minek nincs vége? 

Mi az, aminek vége is van, meg nincs is vége? 

Mi az, aminek nincs sem vége, sem nem-vége?

Mi az ugyanaz, mi a más? 

Mi az örök, mi a nem-örök?

Mi az, ami mindkettő, örök is, meg nem is örök? 

Mi az, ami semelyik?

Megszűnik minden gondolat, 

Megszűnnek a szavak, csend van. 

Buddha sehol, senkinek, 

Semmilyen tant nem hirdetett.

(Szöveg: Nágárdzsuna - Mūlamadhyamakakārikā - részlet.)

A vallások végső igazsága

Szász Ilma elemzése

"Minden nagy vallás misztikusainak végső tapasztalása a formafölötti, egységes, harmonikus LÉT-TUDAT megélése. Az ez alatti ÉN-TUDATTAL és végtelenszámú sajátossággal rendelkező személyes Istennel való azonosulás már csak az ún. teisztikus-antropomorf vallásokban (judaizmus, kereszténység, iszlám, a hinduizmus számos ága és a mahajána buddhizmus) jelentkezik, a non-teisztikus-nem-antropomorf hínajána-buddhizmus ún. anatma-margajában és a klasszikus taoizmusban már nem. A személyes istenélmény alatti szintekből pedig számos, csak adott helyre-időre vonatkozó tanítás származik, sőt nagyszámú emberi torzítás is jelentkezik. Érdemes az egymásnak ellentmondó tanításokat ütköztetni, valamint egybevetni korunk tudományos szemléletével, hogy a ma embere számára egy szellemi fejlődését elősegítő (és toleranciáját fokozó!) világkép kialakulását tudjuk előkészíteni. E cél érdekében összevetem a (látszólag) ellentmondó tanításokat:

a Világ nem–kettőzöttsége (advaita) - kettőzöttsége (dvaita)

emanáció - teremtés

nem-látás (avidja)- bűn

lélekvándorlás/reinkarnáció - feltámadás

örök világtörvény - üdvtörténet

az emberiség történetének nagy leszálló korszakai - le- és felszálló koraszakok

önmegváltás - kegyelmi út stb.

az általam áttekinthető minden szinten. Elsősorban nem a megfogalmazott Írások abszolút tekintélyére, hanem az istenrealizált emberek tapasztalataira támaszkodom, mert akárcsak a mélyen hívő Gandhi a Védákra, én is úgy tekintek a világ nagy értékű és sugalmazott írásaira: ”Hitem a szent iratokban nem kötelez arra, hogy minden egyes bennük lévő szót vagy verset sugalmazottnak tartsak”. Bízom a bibliai ígéretben is, hogy a Szent Szellem az, ami elvezet minket minden adott korszakban az akkor feltárható igazságra."

Folytatás és teljes cikk a szerző honlapján.

Bármi is legyen, az nem az

Aki elgondolja a megszabadulást,
aki a megszabadulásra gondol, 
aki a megszabadulásról gondolkozik, 
aki azt gondolja, hogy "enyém a megszabadulás", és örül a megszabadulásnak 
- az nem ismeri a megszabadulást, az nem ismeri az utat, 
az nem sorolható a "nemes tanítványok" közé.

Fotó: Pásztor Zoltán

Létezik út,

létezik úton járás, 

de nem létezik az, aki az úton jár.

 "Van egy fő számítógép. Emberek, állatok, madarak, rovarok, növények, kövek - a legkisebb homokszemig minden fel van szerelve egy terminállal, hogy felfogjon és továbbadjon mindent, ami vele történik. Ezek az üzenetek állandóan jönnek-mennek a terminál és a fő számítógép között, éppen úgy, ahogy a pilóta szüntelenül kapcsolatban áll a légi irányítókkal, akik a repülőgép környékének minden mozgását szemmel tartják. Amikor két szubjektum találkozik, vagy hallanak valamit, akkor üzeneteket váltanak és adnak tovább a központba. Vegyük például, hogy valaki az erdőben sétál, majd meglát egy tigrist. Egymásra néznek. "Étket találtam" - adja át a tigris. "Veszélyben vagyok - adja át az ember -, hogyan menekülhetnék meg?" Minden, ami történik, felvételre kerül, vagy olyan, mintha egy tévékészüléken lenne látható, egy hatalmas tévékészüléken. A nap, a hold, a csillagok, az égbolt, maga a föld, a folyók, az emberek, az állatok - minden a képernyőn található. Mindannyian kapcsolatban állunk minden létező dologgal.

Hajnali két óra.

Bármi is legyen, az nem az.

Nincs titok, nincs elme, nincs teremtő, nincs teremtés - nincs probléma."

(Megjegyzés: A Maddzshima-nikája ide vonatkozó részét, kis mértékben önkényesen megváltoztattam. Az utolsó idézet forrása: H. W. L. Poonja: Az igazság oroszlánja - Egy advaita mester feljegyzései. A fotót néhány évvel ezelőtt egy nemzetközi pályázaton neveztem "Gondoskodás" címmel, beválasztották a legjobb 10 közé.)

Tisztán ragyogó forrás

Első pillanatra könnyed olvasmánynak tűnik, de mégis nehezen fogyasztható, alapos megfontolást, többszöri értelmezést kívánó mű a Sunrjú Szuzuki zen mester Szandókai-kommentárjait tartalmazó Tisztán ragyogó forrás, amely 2010-ben jelent meg a Filosz Kiadó gondozásában. A zen buddhizmus kiemelt jelentőségű versének a témája az északi és a déli iskola közötti viszály (előbbi a fokozatos, lépésről lépésre történő gyakorlás doktrínáját, utóbbi a megvilágosodás elérésének hirtelen és azonnali jellegét tanította), s más ellentétpárok, mint amilyen az egy és a sok, a fény és a sötétség, az azonosság és a különbözőség.

A huszonkét rímpárból (negyvennégy verssorból) álló Szandókai (Can-tung-csi) gyakran azt a mintát követi, hogy először megfogalmazza a megszakítottságot, majd a folytonosságot, végül pedig azok egymást kiegészítő voltát.

Szuzuki mester elmondása szerint a vers címében a szan szó szerint "három", de itt azt jelenti, "dolgok". A dó azonosság. Egy dolog megfeleltetése egy másiknak. Ugyanakkor az "egységre" is utal, vagy "az egyén teljes létezésére", ami itt azt jelenti, "hatalmas tudat" vagy "nagy tudat". Tehát szerinte van egy teljes létezés, amely magában foglal mindent, és a számos dolog megtalálható egy teljes létezésben. Bár azt mondják, "sok létező", azok valójában részei az egy teljes létezésnek, amely magába foglal mindent. Ha azt mondjuk "sok", akkor az sok, és ha azt mondjuk, "egy", akkor az egy. A "sok" és az "egy" a teljes létezés különböző módokon való leírása.



A kommentárok olvasása közben bepillantást nyerhetünk a zen komplex szemléletmódjába. Buddhistaként nem eszünk különleges zöldséget, csupán mert az rendkívül tápláló - olvasható a könyvben -, és nem választjuk azért, mert jin vagy jang, savas vagy lúgos. Egyszerűen megenni az ételt, ez a mi gyakorlásunk. Nem csupán azért eszünk, hogy fenntartsuk magunkat. Ahogy az étkezési szútránk mondja: "Az utunk gyakorlásaként megesszük ezt az ételt." Így foglaltatik benne a nagy tudat a gyakorlásunkban. Azt gondolni, hogy "ez csupán zöldség", nem a mi megértésünk. Úgy kell kezelnünk a dolgokat, mint önmagunk részeit, a gyakorlásunkon belül, a nagy tudaton belül. A kis tudat az a tudat, amelyet a vágy vagy valamilyen sajátos érzelmi burok, illetve a jó és rossz megkülönböztetése korlátoz. Így többnyire, habár azt gondoljuk, hogy megfigyeljük a dolgokat úgy, ahogyan azok vannak, ténylegesen nem ezt tesszük. Miért? A megkülönböztetéseink vagy a vágyaink miatt. A buddhista út kemény törekvést jelent, hogy elengedjük a jó és rossz effajta érzelmi megkülönböztetését, hogy elengedjük az előítéleteinket és úgy lássuk a dolgokat, ahogyan vannak.

P. Z.

Lefelé a Létezés Lejtőin

Bogár László írása
(részlet)

Ma már unalmas közhely és bágyadt tréfák tárgya, hogy az emberiség saját élőhelyét, a Földet mint végfelszámolási fázisban lévő, csődbe jutott vállalkozást kezeli. Pontosan látja már létroncsoló tetteinek fenyegető következményeit, ám makacs, perverz következetességgel folytatja mindezt, sőt valami rejtélyes oknál fogva hajlamos önpusztítását a "haladás", a "fejlődés" és más hamis metafogalmakkal illetni.

Ami tehát "van", annak nem szabadna léteznie, de mégis létezik. Pontosabban, Hegel dialektikáját következetesen alkalmazva, "nem létezik, csak fennáll", de ez éppen elég ahhoz, hogy igen súlyos következményekkel járjon az egész földi lét számára.

Az is evidencia ma már, hogy mindennek végső oka a nyugatias modernizáció planetáris dimenziójú diktatúrája, de az is egyre inkább látszik, hogy ez a létmód a huszadik században kritikus elágazási ponthoz érkezett, és az itt megfogalmazódó dilemmára végzetes választ készül adni. Az a sajátos komplexum, amely tehát félrevezető önbemutatása során magát "globalizációként" nevezte meg, olyan új létmód az emberiség történetében, amely, ha lényegét nem értjük meg, és legalább nem korrigáljuk, egyúttal bizonyosan az emberiség utolsó létmódja is lesz. 

A huszadik század első évtizede világossá tette, hogy a nyugatias modernizáció felélte ökoszocio-kulturális tartalékait, és csak olyan brutális létkifosztással tarthatja fenn világuralmát, ami elkerülhetetlenné teszi a permanens globális polgárháború kialakulását. Erre a súlyos dilemmára a létmód urai logikailag kétféle választ adhattak. Az egyik lehetséges válaszmód szerint az akkor már évszázadok óta egyre mélyebbre hatoló "deszakralizációs" folyamatot visszafordítva, a világot a lassú "reszakralizáció" felé terelve próbálják a létezés veszélyesen megbomlott legbelső egyensúlyát helyreállítani. (Begyógyítva azokat a "létsebeket", amelyeket a "business of the business is the business" logika ütött rajta.). A másik lehetőség az "előre menekülés" volt, vagyis a deszakralizációs létroncsolás kvázi-végtelen mélységekig való kiterjesztése. 

A huszadik század közepének fél évszázada alatt mindkét alternatíva megvalósítási kísérleteire láthattunk példákat. A deszakralizáció brutális elmélyítésére épülő planetáris diktatúrák "prototípusai" voltak Hitler és Sztálin konstrukciói, amelyeket aztán "visszavontak" a modernizáció urai. Megjelentek a reszakralizáció óvatos és ellentmondásos kísérletei is, Roosevelt New Dealje, illetve a "szociális piacgazdaság" eszméjére épülő nyugat-európai "jóléti állam" képében. 

A 70-es évek végétől azonban egyre világosabbá vált, hogy a technoevolúció eddig elképzelhetetlen(nek hitt) "vívmányai" segítségével a modernitás urai egy eddig ismeretlen logikájú, új létmód felépítése felé indultak el, amelyet dezinformatív módon "globalizációnak" neveztek el. Az új létmód úgy próbálja elkerülni a planetáris globális polgárháborús lázadás rémét, hogy egyszerűen "leváltja" a lázadni próbáló valóságot. És ezzel kezdetét veszi a "mesterséges valóság" felépítésének eddig elképzelhetetlen korszaka.

(...) A szeptember 11-éhez hasonló történések valóságos mozgatórugóit és mélyszerkezetét a dolog természetéből adódóan sohasem tudjuk meg. Máig is így vagyunk például a Reichstag felgyújtásával vagy a Kennedy-gyilkossággal. Két fontos támpontunk azonban általában lehet: az egyik, hogy ami történt, az bizonyosan nem úgy történt, mint ahogyan azt a hivatalos verzió állítja, a másik pedig, hogy a hosszú távú következmények egyszer mégis csak "kirajzolják" azokat a mélyben meghúzódó okokat, indítékokat és szereplőket, amelyek közelebb vihetnek minket a valóság megértéséhez. 

(...) A rövidesen kifejtésre kerülő következményekből viszont az ma már egyértelműen kirajzolódik, hogy a globalitás birodalma számára e merényletekre múlhatatlanul szükség volt, mert a birodalomépítés soron következő feladatainak végrehajtásához olyan felhatalmazásokat kellett szereznie, amelyeket csak egy ilyen megrendítő erejű csapásra hivatkozva remélhetett megkapni. Hogy a történés "casus belli", azt különösebben nem is tagadta a birodalom már az esemény után sem, sőt máig is a "terrorizmus elleni háború" a hivatalos neve mindannak, ami azóta zajlik. Az tehát, hogy ma világháború folyik, nem alaptalan dramatizálás, hanem a korszak "hivatalos" megnevezése. A továbbiakban arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk, miért vett új fordulatot a hipotézisünk szerint Földünkön egyébként is zajló permanens planetáris polgárháború.

Forrás és teljes cikk: www.okotaj.hu 

(Illusztráció: a folyóirat hátlapja)

Halljátok hát mágikus igéimet!

Fotók: Pásztor Emese

Az ősóceánból kiemelkedve

Befutom az ég végtelen távlatait...

(...) S himnuszokat énekelek utam során;

Életlehelettel táplálkozom,

Mely mágikus erővel tölt el.

(...) Torkom ép, s most

A "Törvény és Igazság" istennőjének

Bárkáján utazom tovább.

Pásztor Zoltán

Zazen



(1.)

Mögöttem ólálkodik a Mester

bottal a kezében

kedvező alkalomra vár

láttam az árnyékát

túljárok az eszén

egyenesen ülök

csak a szomszéd kap egyet.

(2.)

Nem értem

ha mostantól

nem veszek tudomást semmiről

nem hallom kintről telefon ciripelését

ablakon át lányok vihogását

mellettem ülő szuszmákolását

örökre zazenben maradok

mert nem hallom meg

a zárórát jelző gongütést sem.

(3.)

A jobb lábam lótuszba fagyott

az egészet nem érzem

a Mester csak dörög

ne foglalkozzak vele

nem is érdekelne csöppet sem

ha az ő lába lenne zsibbadt

zazen után irány az ügyelet

amputáció 1.0 rendel

sebaj
majd fél lábbal sántikálok

a Nirvánába.

Madárszabadító, felhő, szél

A debreceni származású Szaladják "Taikyo" István rendező, operatőr, zen-buddhista tanító "filmes meditációját",  a ritkán látható Madárszabadító, felhő, szél című - orosz környezetben forgatott - filmjét vetítik az Ady-filmklubban (Debrecen, DAB-székház) január 12-én, szerdán 17 órától.

Forrás: zen.eoldal.hu

"Mikor e sorok íródnak, a 37. Magyar Filmszemle éppen a közepén tart, tehát van még hátra egy s más, ám nyugodt szívvel jelentem ki, Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél című munkája nemcsak a szemle, hanem a teljes magyar filmtörténet egyik legjelentősebb munkája. Tökéletesen mindegy, kap-e díjat, vagy sem, az is mindegy, külföldön díjazzák-e, sőt, valószínűleg még tömegek sem fogják megnézni. Mégis a legfontosabb filmek közé tartozik, mert megvan benne az az elementáris erő, az a kristálytisztára összesűrített mondanivaló, az a katarzis, amely csak a legnagyobb művekben. És mint ilyen, nem trendi sem."
(...) "E letisztult és átgondolt, mélyen spirituális filmet Szaladják eleve orosz közegbe szánta, mivel abban a kultúrkörben látja még élőnek a zarándoklat rítusát. Filmje hiteléhez elengedhetetlen a szereplőkből sugárzó orosz transzcendencia, ezt más kultúrából jövő színész eljátszani nem tudja. Orosz szereplői (végig orosz nyelvű a film) sem játszanak, lényük, jelenlétük azonban utánozhatatlan. Egy nem orosz színész sem tud úgy a távolba meredni mélyen, nagyon mélyen elgondolkozva, miközben szemébe fújja haját a szél, mint például e film szereplői. Ahogy a madárszabadító kinyitja a kalitkát, mindegyiket megtalálja, hallja és érti a madarak énekét; ahogy kinyitja a kalitkát, és összezárt tenyeréből szélnek ereszti a madárkát, érezzük a dolog nagyszerűségét. Szakrális értelemben vett áldozathozatal történik, a szabadság áldozatát a madárszabadító szenvedi el, mivel a feldühödött parasztok utolérik. Profán, hétköznapi megváltóként vérbefagyva egy trágyadombon fekszik, kezei széttárva, teste a parasztok vizeletében ázik. A folyó túloldalán azonban Vászka kedvese, Szonja mellett fekszik a búzában, a felhőket nézik és boldogok. Az élet szép."

Frecska Sándor: Madárszabadító, felhő, szél

"Organikus" építészet - házilag

Nemrég át kellett helyeztetnem lakáson belül a gázkazánt, ehhez építettem egy különálló kis kazánházat. Amikor a tűzfal elkészítése következett, arra döntöttem, hogy az egyszerűbb és nem is csúnyább lambériázást választom a falazás helyett. Ezt alapvetően kétféleképpen szokták megvalósítani: vízszintes vagy függőleges deszkázással (lambéria helyett természetesen lehet vastagabb hajópadló is). Mivel ebben az esetben nagyon alacsony lejtési szögű tetőről volt szó, inkább a vízszintes burkolás látszott célravezetőbbnek, a függőleges elhelyezés esetén nagyon sok apró elemet kellett volna kivágni és felhelyezni, amelyek ráadásul a napfény hatására könnyebben deformálódnak, valamint a ferde vágás miatt elhasadozhatnak.
Csakhogy akkor éppen nem volt kéznél olyan hosszú faanyag, ami a vízszintes változathoz elegendő lett volna, hanem csak néhány rövidebb darab maradt valami korábbi munkából. Mivel nem akartam az időt arra vesztegetni, hogy néhány szál deszkáért bejárom a fél várost, ezért azt találtam ki, hogy "arany középútként" a lapokat a szarufákkal párhuzamosan rögzítem. Így végül ilyen lett (a fal még nincs színező vakolattal bevonva, a főépületre pedig még csak a polisztiroltáblák vannak felragasztva ezen az oldalon):

Több mindennél, ami megismerhető

"Az én Istenem a régi gyermekidőben a Föld felett függő, csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt, és trónuson ült. Unalmas, távoli öregúrnak tűnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. Fiatal koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte... Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. Rájöttem: hozzám hasonlít. Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok... Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. Több mindennél, amit ismerek, és ami megismerhető."

"Akit különféle vallási vagy tudományos dogmák nyűgöznek le, akinek szelleme kötött, nem szintetikus, akinek érzelmi élete felderíthetetlen, zavaros és zsarnok erejű, az sohase lépjen az ismeretlen birodalom területére, mert elnyelik a szakadékok, vagy felfalják a sötétség szörnyei."

Szepes Mária

Első fotók

Mint kiderült, a lányom kiváló "Mikszang-fotós", bár eddig a percig halvány fogalmunk sem volt eme fontos körülményről. Íme, az első összeállítása, amit a karácsonyra kapott új fényképezőgépével készített, az utómunkálatokat is beleértve, teljesen önállóan. Szerintem nagyon jók.

Fotók: Pásztor Emese

Arannyá változtatni a létezést

"Az, hogy Hamvas életmûvét alig ismerik, és az, hogy a Karnevált kevesen olvassák, nem teljesen azonos probléma. Hamvas Bélának, főleg az esszéi között, szép számmal akadnak olyan írásai, amelyek az olvasónak semminemû megértési nehézséget nem okoznának. Gondolati tartalmuk persze megszokott olvasmányainkhoz képest legtöbbször igen furcsa (elképesztõen kánon- és iskolafüggõk vagyunk!) – de maga a tartalom tökéletesen követhetõ, és mivel izgalmas, talán tolerálható is. Nyelvileg pedig varázslatosak ezek az alkotások. (Csak példaképpen: Fák, Aranynapok, Apokalyptikus monológ, de ilyen a kötetnyi terjedelmû A magyar Hüperion is.) Hamvas teoretikus jellegû írásainak nagyobbik részérõl persze nem merném ugyanezt állítani: a Mágia szutra, a Hexakümion, a Regényelméleti fragmentum vagy a Scientia sacra három kötete hosszas kínlódások nélkül aligha közelíthetõ meg.

Egészen más a helyzet a Karnevállal. A könyvesboltokban (amennyiben épp kapható – eddig két kiadásban jelent meg) a regények közt található, és belepillantva is annak tûnik. Mégis: nagyon igényes, értelmes, okos olvasók is kihátráltak már az elolvasásából. Dühödten, vállvonogatva vagy elkeseredetten, de gyakran feladják. Ismerõseim körében nagyjából minden ötödik ember volt képes egyáltalán végigolvasni. Érthetõ, hogy számukra Hamvas Bélából elsõsorban nem a feledhetetlen élmény maradt meg. Emlékezetem szerint Sükösd Mihály egy tíz évvel ezelõtti, más tárgyú bírálatában Hamvas regényérõl (leplezetlen elutasítással) mint „regényszerû szövegmennyiségrõl” tett említést. Neki sem sikerült.

Vajon miért? Mi ennek a nehezen-olvashatóságnak az oka? Azt gondolom, az ok a Karneválnak a világirodalomban is egyedülálló sajátos felépítésében és persze az e mögött rejlõ, ismereteim szerint szintén teljesen egyedülálló célrendszerében rejlik."

(...) "Hamvas szerint a beavatás a tradicionális kultúrák legfontosabb eljárása: alkímiai tevékenység. Az alkímia csak a kései, elfajult, haszonelvű kultúrákban jelent aranycsinálási technikát: eredetileg olyan módszer volt, amelynek segítségével az ember önmaga silányságából bányássza elő a legbelsejében rejlõ aranyat. Nem aranyat csinál, hanem arannyá változtatja a létezést. Ez számunkra nyilván metafora. Ám gondolhatunk a dologról bármit, annyi biztos, hogy így már másként hangzik az egész. Maga Hamvas Béla ezt a törekvést nem tartotta misztikus zagyvaságnak: nagyon is komolyan vette. Elő kell hozni magunkból az aranyat. Vagy van tisztességes ember, aki másképp gondolja? Aligha. Legfeljebb más „fogalmi rendszerben” gondolja ugyanezt."

Rejtett struktúrák Hamvas Béla Karnevál címû regényében - Oravecz Barna írása az Újnautilus irodalmi és kulturális portálon (ötlet: HamvasBéla.org hírlevél)