Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Zseniális film, mindenkinek ajánlom!

Ádám almái (Adams aebler) - dán-német film (2005).

Rendező: Anders Thomas Jensen

forgatókönyvíró: Anders Thomas Jensen

zeneszerző: Jeppe Kaas

operatőr: Sebastian Blenkov

producer: Mie Andreasen, Tivi Magnusson

vágó: Anders Villadsen

szereplők:

Ulrich Thomsen (Adam Pedersen)

Mads Mikkelsen (Ivan)

Paprika Steen (Sarah Svendsen)

Nicolas Bro (Gunnar)

Ali Kazim (Khalid)

Ole Thestrup (Dr. Kolberg)

Nikolaj Lie Kaas (Holger)

Gyrd Lofquist (Poul Nordkap)

A filmet a dán filmakadémia 2006-ban Robert-díjjal tüntette ki, Brüsszelben megkapta a legjobb filmnek és a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést, Varsóban és Hamburgban pedig a közönségdíjat. 2007 Silver Scream Award, a legjobb rendezői díj.

Az élet vendége

Az emberélet nagyszerűt ígér: 

Mily szép a nappal és nagy az éj! 

S mi, bár becéznek égi hatalmak, 

Alig örvendünk a tündöklő Napnak.

(Részlet Szemző Tibor: Az élet vendége - Csoma-legendárium című filmjéből. Írta: Sári László, filmezte: Szaladják Taikyo István. A részlet elején Goethe "hangja" hallatszik németül. Az arab szöveg fordítása: 

Hol van hát lakásod? Hol van lakása a tündérnek, a lepkének? Hol van lakása az
embernek? - kérdezte a vándor a Holdtól. - Hol van? Merre van?
- A tündér otthonává teszi a hegyet, a sziklát, a fát, a lepke otthona a fűszál, a levél, a
virág. Az ember pedig otthonává teszi az egész Ég alatti világot. Bárhol lehet hát
lakása - válaszolta a Hold. - Csakhogy ez pont olyan, mintha sehol sem lenne - tette
hozzá.
A vándor a rémülettől megállt. Aztán elindult, de lassabban emelgette a lábát. - Bárhol
lehet lakása, mégsem találja otthonát. Bárhol lehet lakása, mégsem találja otthonát -
ismételgette a jövő különös ígéretét. - Merre menjek hát ezután?)

Hol van hát lakásod? Hol van lakása a tündérnek, a lepkének?
Hol van lakása az embernek?


Bárhol lehet lakása, mégsem találja otthonát.
Merre menjek hát ezután?

Ha majd földi tested végképp leveted, 

ez a táj otthonod lehet. 

Addig nálam csak vendég lehetsz, 

míg álomba merülten tested odalent felejted. 

Ugye, érted?

Árvaság csak egy van: az erdőn kívül lenni

Fotók: Pásztor Zoltán

 

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk. 

 Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.

Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? 

 

Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.

És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.

Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

(Reményik Sándor verse - Halotti beszéd a hulló leveleknek. 

Kolozsvár, Hója-erdő, 1923 október)

Lehetetlen?

Lu Keng, Hszüan-cseng kormányzója tanácsot kért Nan-csüantól:
Egy kő lakik a házamban, és mást se tesz, csak ül vagy fekszik. Lehet Buddhát faragni belőle?
- Lehet.
- Tényleg nem lehetetlen?
- Most már az - mondta a mester. - Lehetetlen. 

(forrás - fotó szerzője ismeretlen)

A világ nem világ, ezért világ

Fotó: P. Z.

Sankara a felébredést úgy határozza meg, hogy mialatt megtörténik, nem történik semmi. Ennek az eseménynek, amely nem esemény, három mozzanata van. Az első az, hogy a folyó partján ülök, és látom, hogy a madár a fűzfa ágán ül, és az ágat a szél himbálja. A második az, hogy nincs fa és nincs madár, nincs szél és nincs folyó és nincs part, nem ülök sehol és nem látok semmit, mert nincs látás, és nincs én, aki látna. A harmadik mozzanat, hogy a folyó partján ülök és látom, hogy a madár a fűzfa ágán ül, és az ágat a szél himbálja. Semmi sem történt.

Az első lépés, hogy azt a helyzetet, amelyben vagyok, a maga teljességében tudatomban megszilárdítom. Nemcsak a folyót és a fűzfát és a szelet és a madarat. Tudomásul veszem alkatomat és tulajdonságaimat és sorsom bonyodalmait és életem összegubancolódott csomóit, és képességeimet, hogy azokat feloldjam, és tehetetlenségemet, hogy azokat nem tudom feloldani, és emlékeimet, és a bennem rejlő lehetőségek határtalanságát. Az első lépés: a figyelem összpontosítása arra a pillanatra, amelyben vagyok. A teljesség nem azon múlik, hogy az összpontosítás mennyi részletet hord egybe, hanem azon, hogy milyen mélységig jut el.

A második lépés, hogy ezt a helyzetet elkezdem lebontani. Nincs tárgy. Amit objektumnak nevezek, az ellentét és ellenfél és ellenállás, amit én vetítettem ki és lefokozott éberségemben valóságnak tekintek. Nincs fűzfa és madár, ez mind csupán hullámzó kedélyem projekciója. De nincs hullámzó kedély, csupán korrupt tudatom hisz benne. De nincs korrupt tudat és nincs hit, csak örökké tiszta sima kedély, amelyben ez egész lét képe tükröződik. De nincs kedély, nincs tükör, nincs kép és nincs látás. Minden üres. Ez a második lépés.

A harmadik, hogy helyreállítom minden tulajdonságomat és képességemet és érzékemet, tudva, hogy nincs más, mint üresség, helyreállítom a dolgokat és korrupt tudatomat és a fűzfát és a szelet és a folyót és a madarat, tudva, hogy ez az egész káprázat és érvénytelen. A tudat átlépett a valóság-határon és tudást szerzett, amelyet a mahájána úgy hív, hogy „gyémántnál keményebb” (Vadzsracseddika). A kő mint jelkép a hagyományban mindig a romolhatatlan. Az alkímiában a bölcsek köve az abszolút tudás. Petrus, a kőszikla. A kábakő. A gyémántnál keményebb kő az alapállás sziklafundamentuma. Az a hely, ahonnan a valóságot látni. Nincs objektum. „A dolog gondolatában való hit ki sem mondható.” De a szellemben és a lélekben való hit éppoly kevéssé mondható ki. „Aki az én, az élőlény, az egyén gondolatát valóságnak tartja, nem tekinthető bodhiszattvának.” Minden dolgot fel kell adni, de minden nem-dolgot is fel kell adni.

Aki a világot komolyan veszi, olyan képzeteket formál, amelyeknek nincs előfeltételük, vagyis egyetlen előfeltételük van, az ember korrupt tudata és elhomályosodott ébersége. A világban való hit alvajárás következménye. „A világ nem világ, ezért világ.” „Az én nem én, ezért én.”

A gyémántnál keményebb az ékacsitta, amely szó értelem szerint alaptudattal, vagyis a tudat alapállásával fordítható. Ez az anyaszült meztelen tudat. Most már újra leülhetek a folyó partján és nézhetem a széltől imbolygó fűzfaágon a madarat, mert most már mindez nem objektum és külső és a megzavart tudat kényszerképzete és káprázat. Mindennek most már nincs rejtett előfeltétele. A világot már a bhutahatin, vagyis a valóság-határon túlról látom. Ez már nem látás, hanem - mint a szufi mondja - a látást a nem-látás tanítja, vagyis ez már eksztatikus tapasztalat. Eksztázis annyi, mint kívül állni. Kívül állni a szétszórt nyugtalanságon és belül állni a megvalósított egységen. „Szabad vagyok önmagamtól, szabad vagyok az éntől.” Szabad vagyok a szabadságtól. „Aki azt hiszi, hogy van lény, és van megszabadulás, nem nevezhető bodhiszattvának.” Ez a gyémántnál keményebb tudás.

(Hamvas Béla: Eksztázis - részlet)

"Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni..."

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ekkor a tiszteletreméltó Málunkjáputtának magános elmélkedése során ilyen kétségei támadtak:

- Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: 

"A világ örökkévaló", vagy "A világ nem örökkévaló", vagy "A világ véges", vagy "A világ végtelen", vagy "A lélek azonos a testtel", vagy "Más a lélek és más a test", vagy "A Beérkezett létezni fog a halál után", vagy "A Beérkezett nem fog létezni a halál után", vagy "A Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után", vagy "A Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után". Mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos, és én nem tartom helyesnek, nem tartom jónak, hogy mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos. Felkeresem a Magasztost, és kérdést intézek hozzá ebben az ügyben. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló, hogy a világ véges, vagy a világ végtelen, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy a Beérkezett nem fog létezni a halál után, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, vagy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után, akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe.

Amikor beesteledett, és a tiszteletreméltó Málunkjáputta befejezte elmélkedését, felállt ültéből, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a tiszteletreméltó Málunkjáputta:

- Uram, magános elmélkedésem során ilyen kétségeim támadtak: Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: "A világ örökkévaló" [...stb.]. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ örökkévaló. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ nem örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ nem örökkévaló. Ha viszont a Magasztos nem tudja, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, akkor úgy illik, hogy aki nem tudja és nem látja, mondja meg őszintén: "Nem tudom, nem látom". [...stb.]

- Málunkjáputta! Mondtam-e neked valaha is: "Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerzetesként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, hogy a világ végtelen vagy véges, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy nem fog létezni, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, hogy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után"?

- Semmiképpen sem, uram.

- Vagy te mondtad-e nekem valaha is: "Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...stb.]"?

- Semmiképpen sem, uram.

- Szóval, Málunkjáputta, én sem mondtam neked: "Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerzetesként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]", te sem mondtad nekem: "Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]". Ha pedig ez így van, ki vagy te, önhitt ember, és ki ellen emelsz panaszt? Hiszen, Málunkjáputta, ha valaki így beszélne: "Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]", annak a Magasztos nem győzné mindezt kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

Olyan ez, Málunkjáputta, mint hogyha valakit méreggel vastagon bekent nyílvessző sebezne meg, s barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói sebekhez értő orvost hívatnának, ő azonban így kezdene beszélni: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: nemes volt-e, pap volt-e, közrendű volt-e, szolga volt-e?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: mi a neve, milyen nemzetségből származik?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: magas, alacsony, vagy középtermetű?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: fekete, barna, vagy világos bőrű?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: melyik faluban, városban vagy településen lakik?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt az az íj, amelyből meglőttek: egyenes vagy görbe?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az az íjhúr, amelyről meglőttek: liánból, kákából, ínból, kenderből, háncsból készült-e?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az a nyílvessző, amellyel meglőttek: nádból, vagy vesszőből?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílvessző, amellyel meglőttek: keselyűtollal, kócsagtollal, ölyvtollal, pávatollal, kakastollal volt-e feltollazva?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen állat inával volt körültekerve a nyílvessző vége, amellyel meglőttek: ökör, vagy bivaly, vagy őz, vagy majomínnal?" Továbbá így beszélne: "Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílhegy, amellyel meglőttek: hegyes, vagy éles, vagy horgas, vagy kampós, vagy borjúfog alakú, vagy levél alakú?" Az illető nem győzné mindezt megtudakolni, mielőtt élete lejárna. Ugyanígy, Málunkjáputta, aki így beszélne: "Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]", annak a Magasztos nem győzne mindent kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

"Ha fennáll az a tétel, hogy a világ örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak" - ez így nem mondható, Málunkjáputta. "Ha fennáll az a tétel, hogy a világ nem örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak" - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ örökkévaló, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ nem örökkévaló, egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

"Ha fennáll az a tétel, hogy a világ véges (~ hogy a lélek azonos a testtel, ~ a Beérkezett létezni fog a halál után, ~ a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak" - ez így nem mondható, Málunkjáputta. "Ha fennáll az a tétel, hogy a világ végtelen (~ hogy más a lélek és más a test, ~ a Beérkezett nem fog létezni a halál után, ~ a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak" - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ véges, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ végtelen [...stb.], egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem. És miről nem beszéltem, Málunkjáputta? Nem mondtam azt, hogy a világ örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ nem örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ véges. Nem mondtam azt, hogy a világ végtelen [...stb.]. Miért nem beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Azért, mert mindebből nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz (nirvánához); ezért nem beszéltem minderről, Málunkjáputta.

És miről beszéltem, Málunkjáputta? Megmondtam: ez a szenvedés oka. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetése. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Miért beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Mert mindebből haszon származik, mert elősegíti az önmegtartóztatást, mert lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz vezet; ezért beszéltem minderről, Málunkjáputta.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.

Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Málunkjáputta örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.

(Forrás: Málunkjáputta szutta)

Nincs krízis - krízist élő emberek vannak

Apám tudatosság, anyám üresség,

Országom a Tan hazája,

Nincs kasztom, nincs hitvallásom,

A zűrzavar az életerőm,

Itt vagyok a ragaszkodás, harag és tudatlanság lerombolásáért.


(Guru Rinpocse)

"Szánalmas próbálkozás államférfiak, ökonomisták részéről az a szándék, hogy a krízist megoldják, és az emberiséget vezessék, anélkül hogy ők maguk bármely ponton a krízisen túl lennének, és bármely csekély mértékben átestek volna a katarzison – anélkül hogy másodszor születtek volna, az emberiséget kényszerítsék a megújulásra és előkészítsék rá. Ez a katarzis jelentősége a mai társadalmi, állami, művészi, morális, szellemi élet minden területén: egyetlen garancia van csak, ami az ember tettét és szavát igazolja, s ez a katarzison való átmentség foka. Aki e nagy válságponton nem égett át, aki nem újult meg, miután bírálta és elítélte a kultúrát részleteiben és egészében, nem vetette meg az emberiséget és önmagát, nem jutott a nihilizmus megsemmisítő szélsőségeibe, s aki megállás és visszafordulás nélkül nem tette meg a nagy ugrást – az a mai embernek nem tud semmi lényegeset mondani, csak ismételgeti, amit úgyis mindenki tud. Különböző programok, bármilyenek, bármilyen területen, csak a krízisre vonatkoznak, és nem azon túlra. Nem oldanák meg, csak interpretálnák. Részleges megoldási kísérletek hiábavalóak: külpolitikaiak, gazdaságiak, közművelődésiek, nevelésiek – mindezek a maguk kicsinyes helyhez kötöttségükben és jelentéktelenségükben nevetségesek. Távolabbi, mélyebb, univerzálisabb, személyesebb és ugyanakkor minden emberre kiterjedőbb és kötelezőbb lépések megtételéről van szó. Nincs gazdasági krízis: kritikus szemmel nézett gazdaság van; nincs krízis a családi életben, a társadalomban, a közerkölcsben: a családban, társadalomban, közerkölcsben krízist élő emberek vannak, akik számára az egész világhelyzet válságos. A krízis nem egyes pontokon oldható meg, nem élhető végig minden következményével valamely részletjelenségben. A részletmegoldás csak a nagy középponti megrázkódtatásnak és megújulásnak következménye lehet. Ezt jelenti a katarzison átment embertípus a modern európai társadalomban.

Ennek az embertípusnak megjelenése magában a krízisben is új helyzetet teremt, és a mai társadalmi, állami és pszichológiai szituációra vonatkozó kritikában is. A krízisben élő embernek a világra vonatkozó ítéletekben nincsen kompetenciája: szubjektíven és távlattalanul fog ítélni, mert érdekelt fél. Véleménye csak az őszinteségig mehet el, de sohasem az igazságig. A krízisen túllevő ember ítélete már érdektelen annyiban is, hogy nincsen szüksége rejtőzésre, leplezésre; annyiban is, hogy már átélt helyzetről beszél. És így a krízisre vonatkozóan teljesen ugyanolyan szavakból álló kijelentés más értelmű, ha a krízisben élő s más, ha a katarzison túlment ember teszi. Nem a kijelentés a fontos, hanem az attitűd. Ugyanazt az ítéletet kimondhatja az egyik és a másik, és az ítéletnek más lesz a jelentése. Akinek világhelyzete negatív, annak ítélete, amit kimond, ha pozitív is, negatívumot jelent. Mert az ítéletben a világhelyzet dönt, nem pedig a fogalmazás. Az attitűd felismerése érzésszerűen már megvan, de még nem tudatos és nem általános. De mindig nagyobb mértékben kezdik felismerni, hogy soha magatartást világhelyzettől eloldani nem lehet. Ez a felismerés, ha tudatossá válik, az első lépés a tisztultságban és a katarzison túl levő szellemiség első jelentkezése: a bizalom olyan vezető, nevelő, tudós, gondolkozó, művész iránt, akinek világhelyzete pozitív, és elfordulás attól, akié negatív."

(Hamvas Béla: A világválság - részlet, a fotó szerzője ismeretlen)