Az időnek én elértem a végét

Szabó Lőrinc

A kurtizán prédikációja

Szabbam ádittám: minden lángban áll!

Barátaim, lobogó lángban álltok.

Lángol a száj és szátokban az íz,

a piros hús, a fehértestü víz:

az élet felgyujtotta a világot!

Szabbam ádittám: minden lángban áll,

felgyujtotta a szenvedély tüze,

a düh, a kín, a vágy, a vér tüze,

a mindig újraszülető halál:

az ördög ég és minden lángban áll,

az ördög ég és nem birtok vele.

Szabbam ádittám! – megmondta a Mester

és vallom én, Vimálá kurtizán.

Egy csókomért száz aranyat fizettek

és hirdették, hogy szebbet, édesebbet

nem adott érte soha földi lány;

és köröttem is minden lángban állt,

mert felgyujtotta a szemem tüze,

a szerelem és gyötrelem tüze,

és enyhűlni akart a szomj, a vágy

s velem, a tűzzel oltotta magát,

és nőtt a láng és nem birtunk vele.

Szabbam ádittám!… És remete lettem,

koldusnál koldusabb. S ti idejöttök

és sírtok, látva, hogy hajam levágtam

s borjak ganaját eszem itt a sárban,

de szavatokban Mara sír, az ördög:

sirattok, mert szívetek lángban áll

s Mara ez a láng, az élet tüze,

a tudatlanság, a méreg tüze,

s amíg vágytok, a tűzre nincs halál,

Mara forgó kereke egyre jár:

újraszülettek, nem birtok vele.

Szabbam ádittám! – a Királyfi mondta

és vallom én, a boldog kurtizán.

Éltem, megcsömörlöttem, megnyugodtam,

a vágyak élő láncát megtagadtam

s várom a semmit a halál után;

én megtagadtam az ördög csalétkét

és kialudt bennem a vér tüze,

a szenvedés és szenvedély tüze,

az időnek én elértem a végét,

a léten és istenen túli békét

és megváltottam magamat vele.

Szabbam ádittám! – mondta Buddha, és ti

azt mondjátok, hogy megint szép leszek!

Hívtok vissza, hogy fiatal vagyok még

s csókom emléke ajkatokon ott ég

és sajnáljátok férges testemet.

És te is hívsz, kit legjobban szerettem,

te jobban sajnálsz, mint ők, sohase

felejtesz, mondod, s hogy szemem tüze

most is a régi: gyémánt és egyetlen –

hát nesze, ha szép, itt van a hires szem:

kitéptem! vidd és légy boldog vele!

Vidd! – Vagy nem kell? – Menekűltök, bolondok?!

Talpatok láng és láng az útatok!

Mara rabjai, örök tűzben éltek,

az ördög akar élni, ő az élet

és énreám már Buddha mosolyog.

Szabbam ádittám: minden lángban áll,

de nekem nem kell többé semmise,

magam magánya vagyok, remete:

az akaratnak elértem a végét,

a léten és istenen túli békét

és vár az örök semmi gyönyöre.